A nagypapának pont a tízes mise alatt kellett Gyurcsányt elkísérnie – Déri Stefi a Mandinernek

2021. július 22. 12:43

„Nekem a hagyományos családmodell, a hit és a nemzeti identitás a legfontosabb iránytű az életemben. A Hír Tv és immár a Megafon pedig két olyan fórum, ahol képviselhetem az értékrendemet” – mondja a Megafon legújabb facebookos véleményformálója, Déri Stefi.

2021. július 22. 12:43
null
Sal Endre
Sal Endre

Mondhatom, hogy csinos?

Természetesen mondhatja.  

Nagy dolog ez, hiszen nem akarok úgy járni, mint a teniszlegenda Boris Becker, akit azért támadtak, mert a wimbledoni teniszközvetítés alatt megdicsérte Fucsovics Márton lelátón ülő barátnőjét.

Szerintem nagyon szomorú, hogy manapság meg sem lehet dicsérni egy nőt, azonnal félre kell érteni, azonnal jönnek a feminista hangok, hogy mit képzelnek a férfiak. Pedig ez csak egy kedves gesztus volt Becker részéről.

Miért került a Megafonhoz? Kellett végre egy női jobboldali megmondóember?

Nem ők kerestek meg, én jelentkeztem, mert szeretném még jobban felvállalni a véleményemet. Ráadásul a Megafont megismerve azt láttam, ugyanúgy gondolkozunk, szóval ez egy nagyon szerencsés találkozás.

A Megafon csapata sokat segít abban, hogy még nagyobb plénum előtt oszthassam meg a véleményemet.

Tíz éve vagyok a Hír Tv-nél, ami azért egy más műfaj, mint a Facebookos kommunikáció.

A Facebook annyiban is más, mint egy televízió, hogy itt naponta szembejönnek a kommentek, sokszor gyalázkodó megjegyzések. Bírni fogja?

Eddig is volt saját Facebook-oldalam, és sokszor kaptam megjegyzéseket a kinézetemre, a beszédstílusomra az ellenzéki trolloktól, tehát nem okoz majd meglepetést.  

A jobboldaliság családi hagyomány önnél?

Keresztény értelmiségi családban nőttem fel, amiért hálás vagyok. Nálunk az értékek és a hagyományok kiemelten fontosak, s ez a családi háttér is kellett ahhoz, hogy már fiatalon tisztában lettem azzal, ki vagyok, honnan jövök, mit jelent számomra a család és a hit.

Kihez fog szólni a Megafonon keresztül?

A Megafon nem titkolt célja, hogy a közösségi médiában tapasztalható balliberális fölényt ellensúlyozza, ugyanis még ma is sokkal kevesebb jobboldali tartalommal találkozhatnak a felhasználók.

Sokan vannak a Facebookon, akik hozzám hasonlóan jobboldali érzelmeket vallanak, de nem találnak maguknak fórumot.

A Megafonnál rengeteg jó fej fiatallal találkoztam, akik ugyanazt a klasszikus értékrendet vallják, mint én. Nekem ugyanis a hagyományos családmodell, a hit és a nemzeti identitás a legfontosabb iránytűk az életemben. A Hír Tv és a Megafon pedig két olyan fórum, ahol képviselhetem az értékrendemet.  

Hogyan került a televíziózásba?

Angolból és marketingből diplomáztam, illetve tanári végzettségem is van. Az újságírás és a politika már akkor elkezdett izgatni, amikor gimnazistaként a családommal együtt Londonban éltünk. Ott például már médiából érettségiztem.

Ki az a szakmában, akit követendő példának tart?

Földi-Kovács Andreát. Együtt dolgoztunk a Hír Tv-nél, rengeteget tanultam a tévés munkáiból.

Megkérdezhetem, hogy 2006-ban hány éves volt?

Tizenhét.

Ott volt Budapesten, amikor az utcai harcok folytak?

Nem, Londonban voltam, döbbenten nézem a tévéfelvételeket. A nagyszüleim persze telefonáltak, és mindent elmeséltek. Egyébként Gyurcsány Ferenccel kicsit korábban személyesen is találkoztam.

Nocsak…

Tudni kell, a nagypapám a Kútvölgyi kórházban volt sebész főorvos, és a balatonőszödi kormányüdülőbe onnan delegálták nyaranta az orvosokat. Ők teljesítettek szolgálatot, cserébe a családjukat is vihették. Így kerültem én is oda, amikor Gyurcsány volt a miniszterelnök. Egyik nap odajöttek a kormányőrök a nagypapámhoz, hogy Gyurcsány Ferenc ellovagolna az üdülőből Kötcsére, a birtokára, és végig kellene kísérni autóval, nehogy a végén még baja essen. Nagypapám első körben azt válaszolta, nem lehet, mert neki az üdülő összes vendégére figyelnie kell. Később visszajöttek, hogy mégis kellene menni. Végül nagypapám azt mondta, rendben, reggel 9 és 11 óra között vállalja, de csak két órában. Mivel pont vasárnap volt, amikor indultunk volna a helyi kápolnába, nagymamám meg is jegyezte a fejét csóválva: a nagypapámnak pont a tízes mise alatt kellett Gyurcsányt elkísérnie.

A családjának ennél komolyabb súrlódása is volt korábban a szocializmussal?

Több is. A dédnagypapám irodalom- és történelemtanár volt Szegeden.

Az 1956-os forradalom után ellehetetlenítették, mindenáron klerikális kapcsolatokat kerestek az életében.

Elvették az írógépét, majd fogva tartották, miután pedig kiengedték, nem taníthatott tovább, egy könyvtárba száműzték. Az sem volt jó ajánlólevél a kommunizmusban, hogy anyai ágon orgonagyára is volt a családnak. A nagymamámat pedig azért nem vették fel az egyetemre, mert az édesapja katonatiszt volt a II. világháborúban. Ki is telepítették a családot, mindent elvettek tőlük.   

Még nem is kérdeztem, miért Stefi?

Megtetszett, amúgy Stefánia vagyok.    

A magánéletéről mit lehet tudni?

Boldog párkapcsolatban élek és szeretek sportolni. Korábban versenyszerűen kosárlabdáztam a MAFC-ban, mostanában pedig amatőr teniszversenyeken indulok.

Mi lesz jövőre a választáson?

Nincs könnyű helyzetben az, aki az ellenzékre szeretne szavazni. Egyik nap ezt mondják, aztán az ellenkezőjét, már most látszanak a hatalmi harcok, egy nagy katyvasz az egész. A Fidesz tábora ellenben stabil, jó közösség, ez pedig megnyugtató.

Azt mondják, egy újságíró legyen pártatlan. Ehhez képest nyíltan vállalja, hogy jobboldali érzelmű.

Egy jobboldali beállítottságú, jobboldali értékeket képviselő televíziónál dolgozom, és azért teszem, mert én is ezeket az értékeket vallom. Szerintem az lenne a fura, ha nem vállalnám fel azt, amiben hiszek. 

Fotók: Mátrai Dávid

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Styl
2021. július 23. 21:44
Jaaajjjj.... A kedves nagypapi kiválasztotta a 9-11-ig időpontot, és ezért nem tudott elmenni a misére? A kedves nagypapi lehet hogy nem is akart misére menni, és örült hogy meglóghat? Azután otthon előadta hogy a szemét gyurcsány miatt nem tudott ott lenni? :) Mondanám hogy innentől volt hiteltelen, de mivel ez nem más mint a megafon reklámja, így valójában az egész hiteltelen! :) Mint a megafon...
gallfec
2021. július 23. 15:53
" Párkapcsolat " és 10-es mise ?? Ez így együtt problémás ám, nem mondta a gyóntatója, angyalom ?....
Sulammit
2021. július 22. 19:15
Stefi a kedvencünk vagy! Okos, tájékozott, kedves közvetlen vagy. Sok sikert a munkádhoz és a magánéletedhez!
A felhasználónév megadása kötelező
2021. július 22. 19:08
Édes jó Istenem! A hivatásos trollok x-elnek! XD XD XD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!