Szijjártó: A bajor rendőrség 18 honfitársunkat állította elő

2021. június 24. 07:42

Közülük nyolcan még mindig a bajorok vendégszeretetét élvezik – derül ki a külügyminiszter posztjából.

2021. június 24. 07:42
null

Míg számos közéleti szereplő gratulál közösségi oldalán a magyar válogatottnak, és fezezi ki büszkeségét a csapat szerdai teljesítményéért, a külügyminiszter a mérkőzés mellékzöngéivel is foglalkozott.

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közölte, 18 magyar szurkolót állítottak elő a bajor rendőrök az este folyamán. Közülük tíz főt már kiengedtek, nyolc ember esetében még tart a jegyzőkönyv felvétele.

„A legnagyobb tisztelet azoknak, akik vállalták az utazást Münchenbe. Vigyázzanak magukra hazafelé! A müncheni és a bécsi konzuli ügyelet munkatársai készenlétben vannak, ha segítségre van szükség. (Ez esetben a +3680368036 telefonszámot kell hívni.)” – írta Szijjártó.

Nem engedték például, hogy magyar konzulok jelen legyenek az Allianz Arénánál.

Ennek ellenére a nap folyamán már több esetben is a konzuloknak kellett közbelépnie. Szijjártó példaként egy olyan esetet hozott, melyben egy magyar szurkolókat szállító autóbuszt a német hatóságok kétszer is megállítottak. „Csak a konzul kollegáim hatorozott fellépésére engedték tovább az autóbuszt, kétórás várakozást követően” – mondta el a miniszter.

Nyitókép: MTI/EPA/Pool/John Thys

Összesen 231 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. június 24. 22:23
A németek mindig is nácik voltak és maradtak.
Vasalo
2021. június 24. 12:27
Ilyenkor nem kellene behivni a német nagykövetet, mert már amit a zsaruk bemutattak tegnap este a kapu mögött, sért minden UEFA és diplomáciai szabályt. És végül nem onnan futott valaki a pályára, hanem onnan, ahova zsaruk nem igen figyeltek.
Armageddon
2021. június 24. 11:17
Bulvárkacsa, "Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat és be kell tartanod a törvényeinket! Ismerős lózung? Na, a németek is ezt szeretnék Németországban!
geyza1947
2021. június 24. 10:54
Előszöris impregnált molinók amik ugye égés mentesek és ez érthető is ! Másik, több magyar oldalon is kírták, hogy a magyar szurkolók buzi németeztek stb. Ismerem ezeket a az ultrákat, megérdemlik a sorsukat !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!