ezért Alaptörvény-ellenes.
Az államfő rámutatott: a törvény kifejezett célja, hogy a rendszerváltoztatást megelőző kizárólagos állami tulajdon privatizációja keretében 1994. március 31-étől 1995. november 30-áig az állami és önkormányzati lakásokra biztosított vételi jogból kizárt műemléképületben lévő lakások bérlői számára lehetővé tegye az általuk bérelt lakások tulajdonjogának megszerzését. Ennek érdekeben a jogszabály vételi jogot alapít a világörökségi helyszínen és védőövezetében lévő állami és önkormányzati tulajdonban álló műemléképületekben lévő lakásokra.
A jogalkotói cél összeegyeztethetetlen az Alaptörvénnyel Áder szerint
Álláspontja szerint önmagában ez a jogalkotói cél és különösen az ebből a célból alapított vételi jog intézménye nem egyeztethető össze az Alaptörvénnyel, amely rögzíti, hogy a természeti erőforrásokon túl, a kulturális értékek is a nemzet közös örökségét képezik, és ezek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége. Az államfő hangsúlyozza: a kulturális örökségnek részét képezik a műemléki védelem alatt álló építmények, a védelem és megóvás egyik garanciája pedig a visszalépés tilalma, azaz hogy az egyszer már elért védelem szintje nem csökkenhet, és a színvonal megőrzéséhez hatékony megelőző biztosítékok kellenek.
Áder János az Alkotmánybíróságnak címzett indítványában második pontként azt rögzíti, hogy az Alaptörvény a tulajdonhoz való jogot alapvető jogként védi: tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közerdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. Rámutat: a vételi jog intézménye ugyan nem tulajdonelvonás, de megterhelési, korlátozza a tulajdonjogot, és az Ab több határozatában is megerősítette, hogy a vételi jog csak az értékgarancia érvényesítése mellett lehet alkotmányos, vagyis