Többek között Mellár Tamás, Bod Péter Ákos és Chikán Attila is tiltakozik a Fudan Egyetem ellen

2021. május 27. 13:02

A közgazdászok szerint a kampusz magyar állampolgárok pénzéből épülne Kína számára, a kínai érdekek szolgálatára.

2021. május 27. 13:02
null

A Közgazdászok a válságkezelésről elnevezésű Facebook-oldalon jelent meg egy nyilatkozat, amelynek aláírói nem értenek egyet a kínai Fudan Egyetem kampuszának Magyarországra településével. Mellár Tamás, Király Júlia, Bod Péter Ákos, Chikán Attila és még tizenegy társuk hangsúlyozza, hogy kizárólag a szakmájukra korlátozódva fejtik ki a véleményüket.

Nyolc pontban fogalmazzák meg kifogásaikat, többek között azt írják, hogy a „magyarországi kampusz nem a kínai fél tőkebefektetéseként és kockázatvállalása mellett valósulna meg, hanem a magyar állam által Kínától felvett hitelből, vagyis a magyar állampolgárok pénzéből épülne Kína számára, a kínai érdekek szolgálatára”. Arra is hivatkoznak, hogy az 540 milliárd forintra becsült projekt összege mintegy 90 milliárd forinttal meghaladja a 2022. évre beterjesztett költségvetésben a felsőfokú oktatásra szánt előirányzatot. Úgy vélik, „a hitel feltételei (visszafizetés ütemezése, valutája, árfolyamkockázat megosztása, záradékok, nemteljesítés esetén gyakorolt jogok stb.) ismeretlenek, miközben a transzparencia elemi feltétele egy ilyen mértékű, nemzedékeket eladósító hitel felvételének”.

Azért sem értenek egyet az egyetem létrehozásával, mert szerintük belátható időn belül behozhatatlan hátrányt jelentene a magyar felsőoktatás számára, hiszen a kínai és a magyar egyetemeken oktatók közti tízszeres bérkülönbség és az évi több millió forintos személyes kutatási keret elcsábítaná a hazai egyetemek legjobb oktatóit, a Fudannak a hazai felsőoktatási intézményekkel szemben előnye lenne a magyar és a nemzetközi pályázatokon, a magyar egyetemek finanszírozásából kiesnének a Fudanra átpályázó külföldi diákok. Továbbá gondként szólnak arról, hogy a

ezért a magyar társadalom szűk rétege engedhetné meg, hogy a gyerekeit itt taníttassa.

Az aláírók: Bihari Péter, Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Felcsuti Péter, Győrffy Dóra, Király Júlia, Mellár Tamás, Nagy Zoltán, Oblath Gábor, Palócz Éva, Petschnig Mária Zita, Prinz Dániel, Riecke Werner, Scharle Ágota, Vértes András

Fotó: A diákváros látványterve/ Budapesti Fejlesztési Központ

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. május 28. 09:54
Karó híres bármiről? Azt se tudom ki volt Demszky előtt a főpolgármester, annyira semmi emlékezetes nem maradt meg, pedig akkor már olvasgattam az újságokat. Ugyanúgy tűnik el ő is.
Vakfolt
2021. május 28. 08:28
Miért nem volt még olyan, hogy az egybenzék mondjuk valami mellett teszi le a voksot, miért gátolnak folyton valamit, annyira faszán állunk, hogy nekünk már semmi sem kell? Se olimpia, se atlétika, se egyetem, csak a jajgatás, hogy milyen szar minden? Kibaszott anyóstempó.
tetx
2021. május 28. 00:30
Egyelőre nincs véleményem a Fudanról, túl kevés az infó és az is átpolitizált, de hogy a fenti listában nem sok közgazdász van az biztos, én egy csomó politikust látok, akik szokás szerint független szakértőnek hazudják magukat...
amca
2021. május 27. 20:44
Mellár nevű kőbunkó ,aki tényleg csak bunkónak jó. Bodpéter nevű,aki minden volt,csak akasztottember nem... Chikán nevű senki,aki = Matolcsy 1 spermiciliumával..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!