Orbán Viktor: Ha nem tartjuk be a korlátozásokat húsvétkor, abból nagy baj is lehet

2021. április 02. 07:31

Úton vagyunk a szabadság felé, mérlegen a 16 és 18 év közöttiek oltása, április közepéig hárommillió honfitársunk kaphatja meg legalább az első oltást – tájékoztatott a miniszterelnök nagypénteken. Összefoglalónk.

2021. április 02. 07:31
null

Orbán Viktor miniszterelnök nagypénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején elmondta: „ha húsvétkor nem tartjuk be a korlátozásokat, akkor nagy baj is lehet a húsvétból”.

Akik nincsenek beoltva, legyenek tekintettel magukra és azokra is, akiket megfertőzhetnek”

– kért mindenkit a miniszterelnök.

Hamarosan elérjük a hárommillió beoltottat

Több mint 260 ember halt meg, és több mint 9000 ember fertőződött meg csütörtökön, míg 2 millió 135 ezer ember kapta meg csütörtökig az első oltást, és több mint 860 ezer ember kapta meg a másodikat is – tájékoztatott a legfrissebb járványügyi adatokról kormányfő. Mint fogalmazott: „lassan elérjük azt a pontot, amikor a vakcinák ki fogják fejteni a hatásukat”.

Az oltások üteméről szólva Orbán Viktor elmondta: április 4-e után várhatóan 2,3 millió felett lesz a beoltottak száma, míg az azt követő héten elérjük a 3 milliót, majd pedig a 3,5 millió beoltottat. Mint fogalmazott: mindenki abban bízik, hogy a nyugati szállítások fel fognak gyorsulni.

Több vakcina érkezik, a szállítási ígéretek szerint nyugatról is több vakcina fog érkezni.

A keletiek rendben érkeznek, a nyugatiakkal van elakadás” – tájékoztatott a miniszterelnök.

Április 19-én kinyitnak az iskolák és az óvodák

Húsvét után meglesz a 2,5 millió első beoltott, és ezt követően megváltoznak az üzletek nyitvatartására vonatkozó szabályok – emlékeztetett a miniszterelnök. Orbán Viktor közölte, hogy ekkortól áttérünk a négyzetméter alapú korlátozásokra, vagyis tíz négyzetméteren egy személy tartózkodhat majd. Április 19-én kinyitnak az iskolák, középiskolák és az óvodák – tette hozzá.

Ha elérjük a 3,5 millió beoltottat, akkor újabb lépések jönnek,

de arról csak a jövő héten tájékoztat majd a kormányfő.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy megértően kell fogadni a kritikákat. Valakik azt gondolják, hogy zárásokkal meg lehet állítani a vírust – mondta. „Az első és a második hullámot talán meg lehetett ezekkel állítani. A brit vírust mindezzel azonban csak lassítani lehet” – tette hozzá. „A korlátozások és az elszigetelés nem fogja megállítani, csak a vakcina” – szögezte le a kormányfő.

Számos nyugati országnak jóval kevesebb vakcinája van, így sokan most szigorítanak

Számos nyugati országnak jóval kevesebb vakcinája van, így most sokan szigorítanak – mondta a kormányfő.

– hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Hozzátette: a nyugati felsőbbrendűségnek semmilyen alapja nincsen, és ha vége lesz ennek a helyzetnek, akkor világos lesz, hogy az emberek 70 százalékát keleti vakcinával oltották be – tette hozzá.

Nem kell szakítani a Nyugattal, alkalmazkodnunk kell az új helyzethez

Nem kell szakítani a Nyugattal, hanem alkalmazkodnunk kell az új helyzethez – mondta a kormányfő. A miniszterelnök elmondta azt is, hogy a britek nyilvánosságra hozták a nemzetbiztonsági stratégiájukat a következő 10 évre, és ők is arra készülnek, hogy a Kelet erősödni fog. „Ehhez kell alkalmazkodniuk, hasonló az ő értékelésük a jövőről a miénkhez” – tette hozzá.

Szamárság elzárkózni a keleti vakcináktól politikai okokból vagy régre viszonyuló fölsőbbrendűségi érzésből”

– szögezte le a kormányfő. Hozzátette: „most nem a kevélység ideje van, most a szelídség ideje van” – tette hozzá. „Ezért van az, hogy Magyarország most egy fázissal előrébb van, mint a nyugati országok, több vakcinánk van, több embert tudunk beoltani” – emelte ki a kormányfő. 

„Az oltásellenes kampány bűn”

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy

az oltásellenes kampány bűn, mert akit lebeszélnek az oltásról, az meg is halhat.

Ezért valakinek a lelkiismeretével el kell számolnia. „Ha valaki nem akar oltást, az ne lépje át azt a határt, hogy másokat lebeszéljen”. „Míg másokat lebeszélnek, addig magukat beoltatják, de ezt a jelenséget elsöpri a népérzület” – mondta a kormányfő a baloldal hatalmi megfontolásairól. 

A baloldal hol Moszkvára, hol Brüsszelre támaszkodna

„Az, hogy a baloldal mindig támaszkodni akar valamire (Moszkva, Brüsszel, Washington), az egy politikai hagyomány” – emlékeztetett a kormányfő. „Én a másik világhoz tartozom, én a magyarokban bízom” – szögezte le. Mint fogalmazott: „senkitől nem lehet azt remélni, hogy a magyarok szempontja szerint akar dönteni. Mi magyarok védjük meg a saját világunkat, és rendezzük be úgy, ahogyan mi otthonosan érezzük magunkat” – mondta a miniszterelnök.

Mérlegen a 16 és 18 év közöttiek oltása

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 3,7 millió ember regisztrált eddig, de a 65 év feletti regisztráltak 81 százalékát már beoltották. Vagyis „még mindig van olyan 65 év feletti, aki nem regisztrált, és ha nem veszi fel az oltást, ő még veszélyben marad” – emlékeztetett a miniszterelnök. „Még kell egy kampányt kell csinálnunk az ő érdekükben” – tette hozzá a kormányfő. „Elméletileg lehet egy pont, amikor több vakcinánk lesz, mint ahány ember regisztrált.

A fő kérdés, hogy lehet-e a 16 és 18 év közöttieket oltani, és erről lesz majd egy döntés egy hét múlva.”

Erről egy héten belül szeretnének döntetni. A kormányfő arról is beszélt, hogy ha elértük a 3,5 millió beoltottat, akkor kaphatnak könnyítéseket a védettségekkel rendelkezők. Számukra ki lehet nyitni a szállodákat, a kulturális lehetőségeket, de erről most még korai beszélni – szögezte le a miniszterelnök. „Majd ha elértük a 3-3,5 millió beoltottat, akkor kell erre visszatérnünk” – fogalmazott.

Nem lehet kötelezővé tenni az oltást

Orbán Viktor arról is beszélt, ha bizonyos szolgáltatásokat összekötnek a a védettség igazolásával, akkor tovább nőhet a regisztráltak száma, és nem lesz olyan helyzet, hogy több vakcina van, mint ahány regisztrált. „Mi egy szabad világban élünk, és a magyarok kényesek a szabadságukra” – szögezte le a kormányfő. Mint fogalmazott: sokan vannak, akik jobban tudják, hogy mit kellene csinálni a kormánynak, mint a kormány – tette hozzá. Azonban, ha valamire rá akarnak szorítani minket, akkor ellenállunk, és ezért nem lehet Magyarországon kötelezővé tenni felnőtt embereknek az oltást – fogalmazott

Dolgoznak az erős kereszténydemokrata szövetségért

Orbán Viktor a tegnapi csúcstalálkozóról szólva elmondt, hogy Európa jövőjével foglalkoztak. „Salvini bebizonyította, hogy a tengeren is meg lehet állítani a migrációt, ezért a hősünk” – tette hozzá. A legfontosabb oka a találkozónak az volt, hogy a korábbi hagyományos kereszténydemokrata pártok elkötelezték magukat a baloldallal való együttműködés mellett, és teljesen feladták nézeteiket.

„A jobb- és a baloldal együttműködése a baloldali programok elfogadását is jelentette” – mondta a kormányfő.

Sok millióan úgy érezzük, hogy a hagyományos értékeket képviselőknek is kell képviselet.

És a nagy távlatos kérdésekben sikerült is megegyezni – tájékoztatott a miniszterelnök.. 

Úton vagyunk a szabadság felé

Orbán Viktor közölte, hogy nagy elismeréssel követik az orvosok és ápolók küzdelmét. „Ők a mi hőseink” – tette hozzá. „Húsvét van, de a gondolataink gyakran lesznek ezen a hétvégén az orvosokkal és az ápolókkal” – mondta a kormányfő. „Ne beszéljünk az oltás ellen és a magyar egészségügy összeomlásáról” – ne értékeljük le a munkájukat, hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. „Lesz magyar feltámadás, úton vagyunk a szabadság felé” – zárta szavait a kormányfő. 

 

Címlapkép: Szigetváry Zsolt

Kapcsolódó cikkek

Összesen 356 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagyhuba1
2021. április 03. 09:51
Ki tudja, hogy annál a húszezer embernél, akik áldozatul estek eddig a vírusnak itthon, mekkora szerepe volt Gyurcsány halálkampányának? Költői kérdés. De mivel rajtuk kívül senki nem folytatott ilyet, senki más nem bizonytalanította el az embereket az oltakozás életmentő hatását illetően, ezért aki a kommunikációs hangzavar miatt nem oltatta be magát, és elhunyt, annak esetében egyértelműen megállapítható Gyurcsány Ferenc felelőssége.
szarcsi1
2021. április 02. 14:07
Minden olyan emberélet a moslékellenzék lelkén szárad, amelyről azért kellett lemondani, mert az illető hallgatott a gyurcsányra és nem vette föl a felajánlott vakcinát.
szarcsi1
2021. április 02. 12:47
Felelőtlenség az, amit a baloldal csinál, az oltásellenes politika, amit folytatnak, az emberéletekbe kerül.
Pelso j.
2021. április 02. 12:14
nagy baj is lehet.......? Már egy ideje nagy baj van. Még nagyobb akkor lenne, ha nem lehetne a gazdaságvédelmi alapból pénzt szivattyúzni, ugye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik