Balszerencse, balsors, balfék, baloldali politika

Dobrev Klára bizonyára meg lenne sértve, ha konzervatívnak titulálnák.

„A lélegeztetőgéptől halnak meg a betegek” – áll a párt által terjesztett kamuhírben.
„Dr Frei Norbert, a kiskunhalasi kórház főorvosa beszél most a tévében. Ő is azt mondja, hogy a lélegeztetőgéptől halnak meg a betegek. Vagyis az a jelenség van itt is, hogy »a műtét sikerült, a beteg meghalt«” – ez áll abban a bejegyzésben, melyet a DK dorogi alapszervezete megosztott közösségi oldalán.
Dr. Frei Norbert főorvos, akit a bejegyzésben említenek, soha nem mondott ilyet. A Drót.info blog kiemelte, hogy a DK róla is álhírt terjeszt. Mint a portál is írja, a főorvos egy új eljárásmódot alkalmazott nemrég a koronavírusos betegek kezelésében, és „ennek köszönhetően sikerült megmenteni egy Békés megyei, 36 éves, koronavírus-fertőzött kismama életét, aki válságos állapotban került a halasi járványkórházba”. A főorvos erről a BEOL portálnak beszélt részletesebben.
Nyitókép: Facebook