Diktátumnak nevezte az amerikai külügy levelét az afgán elnök

2021. március 08. 15:17

Felháborodással fogadták hétfőn Afganisztánban Antony Blinken amerikai külügyminiszter Asraf Gáni afgán elnöknek címzett levelét, amelyben javaslatokat tett a kabuli vezetés és a tálib lázadók között megrekedt békefolyamat újraindítására.

2021. március 08. 15:17
null

A helyi politikusok mindenekelőtt az üzenet hangvételét kifogásolták. A levél nyomán Amrullah Száleh afgán alelnök parlamentben mondott beszédében kijelentette, hogy békét szeretnének, de nem egy diktátum alapján. Arif Rahmáni képviselő a Twitteren az iratot parancsnak, illetve fenyegető levélnek nevezte. Az afgán sajtó által közzétett levél tartalmára vonatkozóan ugyanakkor nincs hivatalos megerősítés.

Blinken sajtójelentések szerint Gánitól vezetői képességeit kérte számon.

Egyben pedig megértést követelt amiatt, hogy sürgető hangnemet ütött meg. A The New York Times szerint a levél szokatlanul egyenes hangvételű és tükrözi az amerikai vezetés csalódottságát az afgán elnök gyakran hajthatatlan álláspontjai miatt a békefolyamatban.    

Az afganisztáni TOLONews nevű hírcsatorna szerint Blinken azt írta, hogy tárgyalóasztalhoz ültetné a szembenálló feleket egy, az ENSZ közvetítésével megrendezett konferencia keretében, amelyen részt vennének Oroszország, Kína, Pakisztán, Irán, India és az Egyesült Államok küldöttei is, annak érdekében, hogy megegyezzenek a „béke támogatásának egységes megközelítéséről”.    

Felszólította az afgán kormányt és a tálibokat, hogy a következő hetekben tartsanak magas szintű tárgyalásokat Törökországban,

ahol kidolgozhatnának egy újragondolt javaslatot egy 90 napos fegyverszünetről. A miniszter egyben felkérte Zalmay Khalilzad afgán ügyekkel foglalkozó amerikai különmegbízottat, hogy ossza meg a felekkel a tárgyalások felgyorsítására tett írásbeli javaslatokat.    

Blinken egyértelművé tette azt is, hogy a Joe Biden amerikai elnök vezette kormány továbbra is tanulmányozza az Afganisztánban állomásozó körülbelül 2500 amerikai katona teljes kivonásának lehetőségét az előző adminisztráció által egyeztetett május 1-jei határidőig – tájékoztatott a TOLONews.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Dzsalil Rezaji

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!