A páholyokban számnélküli erdélyi szépek – 200 éves az első magyar kőszínház

A kincses városban a feljegyzések szerint már 1792-ben működött színjátszó kör, méghozzá Kótsi Patkó János vezetésével, ám állandó helyük nem lévén mindig valahová bekéredzkedtek, volt, hogy egy arisztokrata házának padlásán kaptak időlegesen helyet.

A kőszínház az 1821-es átadásnál jóval korábban elkészülhetett volna, ám több tényező is hátráltatta. Részben, hogy meghalt az állandó színház egyik fő patrónusa, báró Wesselényi Miklós, másrészt pedig

Illendő persze megemlíteni az ötöket, báró Wesselényi Miklós mellett gróf Teleki Ferenc, gróf Teleki Lajos, báró Thoroczkai József és báró Bánffy Józsefnek köszönhetjük, hogy végül 1921-ben, napra pontosan 200 esztendeje megkezdhette működését a kolozsvári kőszínház.

Az építkezéshez a mintát a bécsi színház adta, s a korabeli lapok szerint a pompás páholyokkal ellátott teátrum 1400 néző befogadására volt alkalmas. Azt is tudni lehet, hogy Katona József a színház átadására írta a Bánk bánt, sokáig úgy is volt, hogy azzal debütál a társulat, ám végül a nemesek nemtetszése miatt levették a műsorról és egy ártalmatlan Zrínyi-drámát adtak elő. Kolozsvár megszerette a színházat, az emberek büszkék voltak rá, ennek ellenére sosem tudott nyereségesen működni. 1822-ben a Magyar Kurir írt kritikát az előző év novemberében a Farkas utcai színházban tartott előadásról. A lap szerint Körner Hedvigje nem volt egy jól sikerült előadás, mint a lap írta: „Az első és második Felvonásban sok Jelenések voltak, mellyek sem a történet világositására nem szolgáltak, se a kifejlödést nem segitették.”

1832-ben a Felső-Magyarországi Minerva még kritikusabb hangot ütött meg:

Egy évvel később a Honderű is megállapította, nagy kár, hogy bár Kolozsváron nyílt az első Nemzeti Színház, „mégis, Erdély állandó színésztársaságának hijjával van.” 1838-ban a Társalkodó című lap részletesen írt a kolozsvári színházról, megállapítva: „A páholyokban a számnélküli erdélyi szépeken kívül Jósika Miklós báró vala látható. E színház még 1813-ban épült, öt emelet páholyokkal, a pozsonyi német színháznál kevéssé kisebb, csakhogy ez is távol esik a város derekátul.”

Az 1848-as forradalom alatt a színház működése is veszélybe került, hiszen a színészek nagy része bevonult katonának és az előadásokat is gyéren látogatták az emberek. Ebben az évben írta a Kolozsvári Híradó, hogy „színházunk soha sem volt oly kevéssé látogatott, mint jelenleg.” Még ebben az évben egy izgalmas felhívás jelent meg a színházzal kapcsolatban, nehéz elképzelni ennél elegánsabban megírni egy bűntényt. „A kolozsvári Nemzeti Színház volt páholymestere, Kaltenmark János kezén különböző mintáju arany karpereczek, gyöngyök, s más becses portékák, úgy nemkülönben több bokor-kulcsok is találtatván: mindazok kiknek a Nemzeti Színházban valamely becses portékájuk több évek folytán keresztül elveszett volna, károsodásukat hiteles adatokkal bébizonyitva, jelentsék magukat legfeljebb 15 nap alatt a Kolozsvár-városi rendőri irodán.”

A levert forradalom után egy ideig egy német társulat bérelte az épületet, majd Mikó Imre irányításával a színház ismét magára talált. Mindamellett az erdélyi újságok rendszeresen arról írtak, hogy kevés a néző az előadásokon. 1882-ben például az Ellenzék című lap jegyezte meg kritikusan: „A nyár mindig is rést fog üteni a színház kasszáján

Marad egy nagyon kicsi közönség, amely nem elég egy népes szinitársulatnak.”

A Farkas utcai Nemzeti Színházban számtalan kiváló színész vendégeskedett az idők során és ne felejtsük el, hogy itt kezdte a karrierjét a későbbi ünnepelt színésznő, Jászai Mari is. Az akkor 19 esztendős Jászai segédszínésznek szerződött Kolozsvárra, s mindezt a férje, a szintén színészként alkotó Kassai Vidor intézte, akit Jászai felfedezőjének tekinthetünk. A házasságuk aztán két év múlva felbomlott, Jászai pedig a pesti Nemzeti Színházhoz szerződött és megkezdődött a hosszú évtizedekig tartó tündöklése. De visszatérve a Farkas utcai első magyar kőszínházhoz. 1906-ban felépült Kolozsváron a Hunyadi téri új Nemzeti Színház, ami megpecsételte a Farkas utcai épület sorsát. Hosszú ideig üresen állt s egyre csak romlott az állapota, s végül a megmentés helyett a bontás mellett döntöttek 1935-ben. Az első magyar kőszínház épületét így ma már csak fényképeken csodálhatjuk meg.