Nyilvános lett a Szovjetunióba elhurcoltak listája

2021. február 25. 16:22

Múltunk feldolgozásához elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a történelmi folyamatokkal, megismerjük a tragédiák áldozatainak nevét és méltó módon emlékezzünk rájuk – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár közzétette a Szovjetunióba egykor elhurcoltak adatbázisát.

2021. február 25. 16:22
null

Kásler Miklós közölte, hogy az adatbázisban szereplő mintegy 682 ezer digitalizált karton az 1941 és 1956 között a Szovjetunióba hurcolt magyar emberek adatait tartalmazza. Kiemelte, a kommunista diktatúra több mint négy évtizeden keresztül tartotta rettegésben a magyarságot. A 21. századból, a mai szabad, demokratikus körülmények között nehéz elképzelni, milyen volt, amikor „éjszaka jött az emberért a fekete autó”, amikor indok nélkül évekre internálhattak vagy bebörtönözhettek bárkit, amikor ártatlan embereket kínoztak és gyilkoltak meg – mondta a miniszter.    

Emlékeztetett arra, hogy február 25-én minden évben a kommunizmus áldozataira emlékezünk,

ugyanis 1947-ben ezen a napon tartóztatták le – minden törvényt megszegve – Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, aki „látva a hazájára leskelődő veszélyt következetesen kiállt a kommunisták ténykedése ellen”.    

Kovács Bélát a Szovjetunióba hurcolták, ahol ekkor már több százezer honfitársunk sínylődött kényszermunkatáborokban

– mondta Kásler Miklós, hozzátéve: ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége ártatlanul került a Gulagra és több százezren soha nem tértek vissza. A miniszter hangsúlyozta, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a magyarság az őt ért tragédiák ellenére soha nem adta fel. „Talpra tudtunk állni Trianon után, újjá tudtuk építeni az országot a második világháború pusztítását követően. '56-ban fegyvert fogtunk az elnyomás ellen, a szabadságért, és bár a szovjet csapatok vérbe fojtották harcunkat, nem adtuk fel, és harminc évvel később véghez tudtuk vinni a rendszerváltást” – fogalmazott.    

Kásler Miklós kijelentette: erős nemzeti identitásunknak, hagyományainknak, elszántságunknak, kitartásuknak köszönhetően át tudtuk vészelni ezeket a sorscsapásokat, és a magyarság ma is a Kárpát-medence legnépesebb és legerősebb nemzete.    

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke arról beszélt, a kommunizmus áldozatainak emléknapján azokra emlékezünk, akiket a vörös diktatúra fosztott meg az emberhez méltó élet reményétől is. A kommunista diktatúra olyan totális hatalomra törekedett, amely nem elégedett meg csupán a test feletti hatalommal, hanem a lelkek, az emberi szellem felett is át akarta venni az uralmat – mondta.    

Kitért arra, hogy a második világháború alatt szovjet hadifogságba kerültekről, az elhurcolt civilekről,

a málenkij robotra kényszerítettekről tilos volt beszélni a diktatúra évtizedeiben.

A hatalom mindent megtett annak érdekében, hogy az áldozatok emlékét kitöröljék a nemzeti, sőt a hozzátartozói emlékezetből is – mutatott rá.    

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója azt mondta, ilyen jellegű információátadásra, mint amilyen az adatbázis átvétele, a magyar levéltárügy történetében még nem volt példa. Az adatbázisban 681 955 karton szerepel, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan hány magyar embert takar, mert vannak ismétlődő kartonok – jegyezte meg.    

Közölte, az adatok átvételét követő egy éven belül sikerült hozzáférhetővé tenni azokat mindenki számára, ugyanis csütörtöktől elérhető az adatbázis egy online felületen.    

Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások szervezetének elnöke arról beszélt, hogy a kutatásaik és a fellelhető iratok szerint több mint 800 ezer elhurcolt magyar állampolgárról tudni.    

Az oldalon közöltek szerint a Magyar Nemzeti Levéltár és az Orosz Állami Hadilevéltár (RGVA) 2019. április 8-ai megállapodása alapján került az utóbbiban őrzött, a II. világháború alatt és után a Munkás-paraszt Vörös Hadsereg által foglyul ejtett, internált, illetve letartóztatott, majd a Szovjetunióban hadifogolyként nyilvántartott magyar nemzetiségű személyek (katonák és civilek) úgynevezett nyilvántartó kartonjainak digitális másolata a Magyar Nemzeti Levéltár őrizetébe.    

Azt írták, 2019. december végéig csaknem 682 ezer nyilvántartó karton másolatát adták át, valamint

elkészítettek egy orosz nyelvű, cirillbetűs adatbázist is,

amely a nyilvántartó kartonokon szereplő, az egyes személyekhez köthető legfontosabb információkat tartalmazza: a hadifogolyként nyilvántartottak vezeték- és keresztnevét, születési adatait, nemzetiségét, a fogságba esés helyét és idejét, a tábor elhagyásának okát és idejét, illetve ha az illető meghalt a hadifogolytáborban, akkor annak időpontját és okát is.

(MTI)

Fotó: archivnet.hu

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sanyi1987
2021. február 27. 13:53
Szeretném a cikk írójával a kapcsolatot felvenni. Az én nagyapám még él és tud mesélni róla. [email protected]
masikhozzaszolo
2021. február 27. 08:25
És megtaláltam a 117/1. hadifogolytábort is. A HM hadifogolytáborok listáján. És a műholdról is látom. Hogy apám erről nemigen beszélt... Ő legalább hazajött. Különben nem lennék. Mondjuk apám igazi kalandos eset. Mint magyar katona Németországban harcolt. Ott esett először orosz fogságba. Onnan átszökött amerikai fogságba. Onnan is megszökött. Aztán hazajött volna. Poroszlón elfogták megint az oroszok, elvitték, mint most látom, Nyizsnij Novgordoba, táborba. Onnan hazaengedték?-hazaszökött.
masikhozzaszolo
2021. február 26. 18:10
Szuper. És már meg is találtam apámat. És már kérhettem egy javítást is, mert a szkennelt képen más van, mint az adatbázisban. Összekeverték az apám és az ő apja keresztnevét.
Dmddm
2021. február 26. 13:09
Két kartont találtam nagyapámról. Az egyiket a fogságba esésekor vették fel, a másikat a három évvel későbbi szabadon bocsátásakor. Köszönöm a közzé tevőknek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!