Kövér László: A nyílt társadalom olyan, mint a kommunista utópia

2021. február 01. 15:38

A nemzeti kormányok az utolsó védőbástyát jelentik a globális utópia ellen – nyilatkozta a házelnök a DoRzeczy lengyel konzervatív hetilapnak.

2021. február 01. 15:38
null

A demokratikus nemzeti kormányok az utolsó védőbástyát jelentik Brüsszel központosító törekvései, valamint Soros György és a nemzetközi óriáscégek által épített globális utópia ellen – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a DoRzeczy lengyel konzervatív hetilapnak adott interjúban.

A lengyel és a magyar kormányt az Európai Unió részéről a jogállamiság miatt érő bírálatok kapcsán a házelnök úgy vélekedett: az uniós jog, az alapszerződésekben rögzített szubszidiaritás elvének megsértésével zajló támadások célja az, hogy „a brüsszeli bürokrácia felülkerekedjen a tagállamok szuverenitásán azzal a céllal, hogy alárendeljék őket úgy, amint az egy központosított birodalomban szokás”.    

A Brüsszel és a nemzetállamok között zajló konfliktus egy szélesebb geopolitikai harc része – folytatta Kövér, kifejtve: a világgazdaságban olyan erők alakultak ki, „amelyek befolyása, pénze, a nekik alárendelt média és politikusok messze túlmutatnak a (központosított) európai állam lehetőségein. Lényegében amolyan, alakulóban lévő virtuális, nyugati, transzatlanti birodalomról van szó. Az ezt építő korrupt politikai elitnek"nemzetállamként áldozatul esett az Egyesült Államok is” – értékelte a házelnök.    

Lapokból igen sok van, de mindegyik ugyanazt mondja, úgy, mint a kommunizmus idején Lengyelországban vagy Magyarországon volt – tette hozzá a politikus. Hasonlóképpen értékelte a konzervatív gondolkodású tanárok helyzetét is az egyetemeken. Az igazságügyi rendszer a közép-európai országokban a posztkommunista örökséggel bírkózik – szögezte le Kövér, aki a nyugat-európai helyzetet a „sántikáló, vörös tógáknak nevezett olaszországi bíróságok” példájával jellemezte.    

Az Országgyűlés elnöke szerint a politika területén folyó harcban „a demokratikus, nemzeti kormányok az utolsó védőbástyát jelentik. E téren magakadályozhatjuk annak a határnak az átlépését, amelyen túlról már nem lesz visszatérés” – fogalmazott.    

Amennyiben a következő választásokon, a következő évtizedekben Közép-Európában „nem védjük meg a nemzeti kormányokat, nem kizárt, hogy mire gyermekeink elérik a mi mai életkorunkat, Európa már negyedik birodalommá válik, ahol a nemzetállamoknak, nemzeti kultúráknak nem lesz jelentőségük” – figyelmeztetett.    

Kijelentette:

„Identitásunk kiirtására fognak törekedni, akár a tömeges bevándorlás, akár a gender terjesztése révén”.    

A Soros György szerepét firtató kérdésre válaszolva, Kövér a kommunista utópiához hasonlította a nyitott társadalom eszméjének a millárdos által képviselt változatát. Az elmélet megvalósításához szerinte Soros „lefizetett politikusokat”. A pénzember mindazonáltal „csak egy jelképes személy” – húzta alá a házelnök, utalva a nemzetközi óriáscégek szerepére. Leszögezte: a lengyel és magyar állampolgárok többsége egyelőre kormányaik mellett áll ki. Soros hívei viszont, „a lefizetett emberek révén nap mint nap próbálják kiterjeszteni befolyásukat a médiában, az igazságügyben, a korrupt politikusok körében” – fűzte hozzá.    

„A nemzetközi cégek olyan erővel rendelkeznek, mellyel az államoknak és a demokratikusan megválasztott kormányoknak nehéz szembeszállniuk, ezért védeni kell az uniós alapszerződésekben rögzített "minden betűt, minden bekezdést” – hangsúlyozta Kövér László.

(MTI)

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2021. február 02. 18:04
Kövér sose volt párttag. Ne erőlköjd eeeetárs. Inkább végy bérletet a munkásmozgalmi múzeumba.
péterx
2021. február 02. 07:56
Az úgynevezett nyitott társadalom ideológiája egy trójai faló arra, hogy bármit el lehessen fogadtatni, hiszen elvégre a társadalom mindenre nyitott...
Bitrex®
2021. február 01. 22:10
Ilyen ötlet csak gyökértelen (zsidók) fejéből pattanhat ki. (Karl Popper, George Soros...) Nincs se istenük, se hazájuk, csak boldogtalanul bolyonganak a világban, ezért mindent le akarnak rombolni, amikor hazaszerető népeket, tradicionális értékeket látnak.
zakar zoltán béla
2021. február 01. 19:40
perfótium
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!