Koronavírus elleni magyar szer: állatkísérletekben hatásos

2021. január 26. 09:47

A gyógyszer egy olyan „antitestféle”, mint amilyet a szervezet is előállít a védőoltás hatására, ugyanakkor nincs szükség egy hónapra a védettség kialakulásához.

2021. január 26. 09:47

Az állatokon elvégzett tesztek alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus elleni magyar fejlesztésű készítmény megakadályozza a súlyos megbetegedést – mondta Kacskovics Imre, immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja kedden Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A gyógyszerfejlesztési konzorcium vezetője a műsorban elmondta, hogy a Richter Gedeon Nyrt. szakembereinek sikerült előállítaniuk azt a vegyületet, amelyet még tavaly márciusban megterveztek. A sejtkísérletek bebizonyították, hogy az új szer használata mellett a vírus nem képes a fertőzésre – közölte. Ezt követték az állatkísérletek, amelyek szintén biztatóan zárultak: a koronavírussal megfertőzött hörcsögöknél a gyógyszer hatására nem jelentkeztek súlyos tünetek. Az állatkísérleteket még többször megismétlik, majd következnek a toxikológiai vizsgálatok, és végül – várhatóan ősz végén – az embereken végzendő klinikai tesztek.

A gyógyszer egy olyan „antitestféle”, mint amilyet a szervezet is előállít a védőoltás hatására, ugyanakkor nincs szükség egy hónapra a védettség kialakulásához, hanem a befecskendezéstől számított 12 óra múlva már ellenállóvá teszi a szervezetet – emelte ki.    Kacskovics Imre azt is mondta, hogy a kockázati csoportba tartozók, vagyis az idősek vagy valamilyen krónikus betegségben szenvedők esetében már a fertőzés enyhe vagy közepesen súlyos fázisában érdemes használni az új szert. Hangsúlyozta, hogy a súlyos megbetegedést a szer nem tudja kezelni, ezért inkább megelőző szerepe lesz.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. január 26. 10:15
Itt matekol mindenki, hogy kínai vagy orosz, vagy pfilzer vagy apámfasza, elölt vírus, vagy más, közben magyar legények csinálnak egy sokkal faszább cuccot. Ez már döfi! Remélem sikeres lesz.
Mich
2021. január 26. 10:12
Hajrá vakcina, hajrá magyarok!
Abraxos
2021. január 26. 10:08
Én már most látom előre, hogy az ellenzék azért fog sírni, hogy miért lett több vakcina rendelve mint ami kell, meg miért vettünk vakcinát amikor van sajátunk. Meg milyen drága volt, meg a saját vakcina milyen drága, meg miért nem lett kész a koronavírus elött már meg orbánék lopnak....bleh.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!