A vállalkozó a hivatali befolyás érvényesítésével elnyerni tervezett több száz millió forintos – vissza nem térítendő – támogatás miatt várhatóan sikeres cégből 5 százalékos tulajdonrészt ajánlott a minisztériumi tisztségviselőnek. A vezető beosztású hivatalos személy az ajánlatot elfogadta, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban megszerezte – írta a főügyész. Keresztes Imre tájékoztatása szerint a nyomozó ügyészség a tényállás teljes körű felderítése és további releváns bizonyítékok beszerzése érdekében kedden összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre közel 60 ember részvételével. Az akció végrehajtásában a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött.
A járványügyi szabályok maradéktalan betartásával több helyszínen végrehajtott motozások, kutatások és lefoglalások, majd az ezt követő tanúkutatások, tanú- és gyanúsítotti kihallgatások eredményre vezettek – írta a főügyész. Keresztes Imre közlése szerint az ügyészség mindkét elkövetőt gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte őrizetüket, és indítványozza a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését.
(MTI)