Már 90 gender van – kommunikációkutató az LMBTQ-nyomulásról a Mandinernek

Ha jól értem, olyan tanulmányoknál is elvárás már beletenni az LMBTQ-vonatkozásokat, ahol ezek teljesen irrelevánsak. Miért probléma ez?

Ha belegondolunk abba, hogy bármi mással kapcsolatban azt kérnénk, hogy ha törik, ha szakad, legyen benne egy kutatásban, akkor biztosan mindenki nácizna meg véleményterrorról beszélne,

De megtehetnék a kutatók, hogy azt mondják, köszönöm, én ezt a dimenziót nem kutatom, nem azért, mert utálom a melegeket, hanem mert semmi köze a témámhoz, nem?

Nem igazán. Azt mondják ilyenkor, nagyon egyszerűen, hogy ez a kiírás, és kész. Persze ezt a szabályozást valaki kitalálta, a legrangosabb európai ösztöndíj, a Marie Curie-ösztöndíj (MSCA) esetében például az Európai Bizottság, de ugyanez igaz lehet bármilyen kutatóintézetre vagy kutatási projektpályázatra is, azt mondják, hogy figyelj, ez van a kiírásban, ezt kell csinálni. De ez gyakran előfordul a publikációknál is.

Mármint? Elvárás ott is beletenni ezt a vonatkozást?

Nagyon sokszor megkapod a lektoroktól is, egyébként is divat, hogyha bírálóként vagy konferencia-résztvevőként fogalmad sincs arról, hogy miről szól egy kutatás, de belököd, hogy „na, hol van benne a gender issue”, akkor mindenki ilyen sokatmondóan bólogat rá, hogy na most aztán fel lett adva a lecke. Én már eleve tudom, hogy lesz ilyen kérdés; de ezt tényleg így kell elképzelni, hogy úgy néznek az emberre, hogy „hahha, most megvagy!”. A könyvemmel a nyugati bemutatókon ezt így komolyan mondom, hogy elsőként kapom meg. Még az sem elég, ha a férfi-nő vonatkozást beleveszed, akkor azért is kapja az ember az ívet, hogy a gender az nem csak férfi-nő, hanem LGBTQ (magyarul LMBTQ), várjunk csak, kettő. Úgy értem: 2SLGBTQ, ma tanultam, hogy a kettes kell az elejére, mert

ezek a 2 Spiritsek vagy más néven kétlelkűek. Persze csak akkor működik, ha indián az ember, mert ha nem, akkor az már kulturális kisajátítás lenne (nevet). Ezt e kilencvenes években találták ki, tehát nem valamilyen tradicionális native identitás, hanem egy újabb identitásszakadék, amivel az indián LGBT-közösséget még lehet különböztetni a nyugati LGBT-közösségtől. Szóval jó kérdés, hol van a könyvemből a 2 Spirits, meg a többi gender. Ön szerint hány gender létezik hivatalosan?

Azt hiszem, hetvenkettő volt legutóbb. Mi a mai állás?

Kilencven körül.

És a kétlelkűek egynek vagy kettőnek számítanak? Mindegy is. Amikor elkezdte írni a könyvét, jó eséllyel még „csak” hetvenkét gender volt, mire befejezte, kilencven. Hogy lehet ezzel lépést tartani?

Sehogy. Azt a bírálatot így is úgy is megkapja az ember, hogy miért nem írta bele a legújabbakat a tanulmányába. Nagyon vicces dolog ez, és én próbálok tényleg sokat gondolkodom azon, hogy aki ténylegesen leírja ezeket a betűszavakat, amelyek egyre hosszabbak, és már az is benne van, aki nem is tudom, minek képzeli magát, például a binderek, akik (ha jól értem)

szóval van-e bármiféle önreflexió az ilyen kutatókban, hogy mégis mi az ördögöt csinálnak olyankor, amikor egyre hosszabb és hosszabb betűszavakból alkotnak egyre viccesebb láncokat. Mert vannak emberek, nem egy, nem kettő, hanem sok, akik ebből élnek, ezen gondolkodnak naphosszat…

Szerintem már csak ezért a pár mondatért meg fogja kapni a homofóbia bélyegét.

Nézze, én abszolút ott voltam az összes korai budapesti Pride-on, én vittem a transzvesztitákat az egyetemre, amikor interjúzni kellett velük, mert senki nem merte, két évig forgattam melegbárokban vizsgafilmeket, szóval,

Addig persze, amíg lehet rajta röhögni azokkal, akik nem teljesen őrültek. De nem is lehet nagyon mást tenni ezzel, hogy kitalálunk egy ilyet, hogy 2 Spirits, és egyetemi brosúrákban jön szembe az emberrel, hogy milyen jó, külön kollégiumi szobákba tudnak már elhelyezni 2 Spirits embereket. Aki ezen nem röhög hangosan, az biztosan teljesen bolond.

Vagy nagyon ügyes. Végül is, effektíve elvégzett munka nélkül jut pénzhez.

Igen, de bármi áron pénzhez? 130-as IQ felett az ember elmehet remek pókerjátékosnak vagy tőzsdeügynöknek, miért akar az ilyen kutató lenni? Mert amikor már pénzről van szó, az nem vicces. Mert bele kell írni a havi 5-6 ezer eurós Marie Curie-be, hogy kutatni fogod az LGBTQ-vonatkozásokat is, sőt, ha lehet, csak azt, mert

De van ezzel még egy bajom, ami módszertani. Most csináltunk egy nagy kutatást, 3500 önéletrajzot elemeztünk, férfi-nő szinten tettünk bele gendert is, magunktól, mégis azt kaptam bírálatban, teljesen komolyan, hogy hogy jövök én ahhoz, hogy valakinek az önéletrajza alapján állapítsam meg a nemét, meg milyen kutató az, aki más helyett akarja az identitását meghatározni. Ezt a cikket végül publikáltuk, de egy újabb most folyó kutatásban 11.000 embert vizsgálunk, és már félelemmel tettem bele a férfi/nő kategóriát, pedig ennek a fókusza kifejezetten a Matilda-effektus, vagyis a nők alulreprezentáltsága a tudományban. 

De akkor mi a megoldás?

Szerintem, akik ezeket a kérdéseket megfogalmazták, gender studiesban, de a bölcsészettudományoknál általában is ez lehet a helyzet, hogy soha nem csináltak olyan tudományosnak nevezhető kutatást, amiben van egy komoly kvantitatív módszertan, különben tudnák, hogy lehetetlen több ezer embert felhívni, és órákig beszélgetni vele, hogy mi az identitása, sőt, kialakítani a biztonságos zónát, ahol be meri vallani, ha esetleg mégis férfinak érzi magát, pedig nő. Sőt, optimális esetben heteket kéne résztvevő megfigyelés keretein belül lehúzni vele, hátha egyszer csak kiböki, hogy ő igazából mondjuk 2 Spirits. Viccen kívül, ez egy implicit elvárás. De mért is lenne releváns ez például az én kutatásomnál?

mert ilyen is van külön, és nem egyezik feltétlenül a szexuálissal. Ez mindjárt egy olyan dimenzió, amit pluszba be kell tenni (nevet), nekem, aki edukációs ösvényeket, karrierutakat, prosperitást vizsgálok, emellé kellene egy önéletrajzból kiderítenem, hogy az illető titokban interszexuális-e, és esetleg közben romantikusan a pánszexuálisokhoz vonzódik-e… hát ez egy vicc. Mégis számonkérik, több olyan hivatalos bírálatot kaptam, ahol ezek a szempontok szerepelnek. 

Nem egészen értem. Elvileg ez szenzitív adat, nem? Joga sincs az embernek rákérdezni.

Igen, ez is egy csapda. Hogy egyrészt vegyem figyelembe, másrészt nem is szabad megkérdezni; a férfi-nőt még csak-csak. De statisztikailag is értelmetlen a dolog: egy 3500-as európai mintában vajon hány, magát 2 Spirits identitású ember található? Kétmillióból lenne egy, és még az is bőven a statisztikai hibahatáron belül van, de még az is, ha a mintából ketten jeleznék, hogy igazából nők, férfitestben. Emiatt az összes létező módszertant megváltoztatni nagyon problémás. Azt, hogy nevetséges, el tudom engedni, a pénzt már nehezebben, de a módszertani bohóckodásoknál végképp elegem lesz, mert megbénítja a kutatást. Én még csak-csak tudom publikálni a dolgaimat, mert már relatíve befutottam, de

Lehet ezzel bohóckodni, van vagy ötszáz specifikusan gender studies folyóirat, ezek közül 150 nemzetközileg is jegyzett, na, azokban.

Tehát 500 szerkesztőséget eltart ez az egész?

Meg hány szerzőt, és a legtöbb nyugati egyetemen van ilyen tanszék is. Ezek közül nagyon sokan rendkívül fontos kérdésekkel foglalkoznak, köztük jó barátaim , kollégáim is, például egy kedves szerzőtársam a nők vallási elnyomását kutatja afrikai országokban, maga is nehéz körülmények között élve évekig. Az ostoba vadhajtások sajnos rányomják a bélyegüket azok munkájára is, akiket pedig tisztelnünk kellene. 

De mégis miért ragaszkodnak ehhez a kérdéshez, ha sokszor teljesen értelmetlen?

Szerintem van emögött egy neoliberális filozófia, amelynek lényege, hogy az ember akkor tud kulturális krediteket felhalmozni, hogyha képviseli ezeket a nézeteket. Minél elfogadóbb valaki, annál kulturáltabbnak számít,

Például ez a romantikus orientáció, amellyel nem egy újabb gendert adott hozzá a kitalálója, hanem egyenesen megduplázta, micsoda progresszió! 

Sőt, négyzetre emelte, ha a variációkat nézzük, akkor már 8100-féle megoldás van genderkérdésre.

A szórakozásnak itt vége-hossza nincsen, és vannak olyan területek, ahol ezzel komolyan krediteket lehet szerezni – és akkor nyilván az emberek ebbe az irányba fognak menni. Biztos vagyok benne, hogy az ezzel foglalkozók 90 százaléka magasról tesz az ügyre, és igen kevesen vannak, akik mondjuk azért ilyen harciasak, mert a hőskorszakban kezdték, vagy maguk is érintettek, és elhatározták, hogy megmutatják a világnak, de ez legfeljebb egy kis része a nagy masszának, a többi az csak versenyzik abban, hogy ki a toleránsabb.

De mi a cél ezzel? Oké, én vagyok a legtoleránsabb, remek. És miért jó ez nekem?

Például mert tudom morális alapon osztani az észt azoknak, akik nem annyira toleránsak, és különösen azoknak, akik ebbe a versenybe nem szállnak be. Sok liberális barátommal is röhögünk ezen, egyébként én is annak tartom magam, szigorúan nem gazdaságpolitikai értelemben persze. De szerintem nem tud egy olyat se mondani, aki agyánál van, nem teljesen agymosott, és azt mondja, hogy nem röhög, amikor látja, hogyan nyúlnak ezek a betűszók, olyan „identitásokkal”,

Hogyan hat ez a tudástermelés egészére?

Elviszi a fókuszt egy sor fontos kérdésről, módszertanilag nehezen védhető csapdahelyzetekbe hajszolja a kutatókat, sőt, a végén már kvantitatív, számszerűsíthető kutatásokat nem is tudunk végezni, a kvalitatívokból meg nem tud az ember megállapítani semmit, mert egyrészt nem reprezentatív, másrészt folyamatosan nyomás alatt van tartva az interpretáció során, hogy egyre több és több marhaságot vegyen figyelembe.

Mi van, ha az ember egy kisebb mintán elkészít egy kvalitatív felmérést ezekről a kérdésekről, ezzel ki van pipálva a feladat, közben nagy mintán meg azt csinál, amit akar?

De nem tud reprezentatív mintát venni. Persze, ilyet szoktak csinálni, behívnak nyolc embert egy fókuszcsoportos beszélgetésre, de ezeknek tudományosan szerintem nincs sok értelme, ezek ilyen bölcsészkedő dolgok, mindig meg szoktam mondani, amikor felvetik nekem, hogy nagyon jó ötlet, csináljátok meg ti nyugodtan. De

A sokszínűségbe annak is bele kellene férnie, ha valaki nem akarja a sokszínűséget kutatni, illetve nem azt akarja kutatni. De itt van az akadémiai előmenetel, amit én kutatok. Ha ide bead az ember egy önéletrajzot, a brit nyílt akadémiai álláspályázatoknál már azt is jelölni kell, ha az ember interszexuális vagy mentálisan sérült. Dolgoztunk ki mi is diverzitásindexeket is, és képtelen voltam elfogadtatni a megrendelővel, hogy vegyük ki, hogy az LGBTQQIA – tudta, hogy most már két Q is van, az egyik a queer, a másik a questioning, ki ne felejtsük! – 1,2-szeres szorzót kapjanak az indexben. Hiába érveltem, hogy nem derül ki az ember önéletrajzából, ha valaki mondjuk interszexuális, mégis hogyan szenvedhetne akkor hátrányt a kiválasztásnál? Ha az ember nő, az persze látszik, ha kelet-európai vagy fekete, az is, a fényképről vagy a névről, de hogy valaki 2 Spirits, azt jóisten se állapítaná meg egy önéletrajzból vagy kéziratból.

Mi volt a válaszuk erre?

Azt, hogy oké, de egy LGBTQQIA-satöbbi ember sokkal többet szenved az életében, és nem tud kellőképpen a tudományra koncentrálni, ezért kompenzálni kell.

De így?

Én megkérdeztem, hogy mi van azokkal, akiknek mondjuk alkoholisták a szülei, verték otthon vagy elhagyták, de erre azt mondták, hogy az nem számít itt, mert az nem strukturális probléma, hanem egyéni szociális.

Hát, ha az alkoholizmus nem strukturális probléma…

Nem úgy, mint a 2 Spiritsek elnyomása, olyan strukturális semmi nem tud lenni… (nevet) A természetes az lenne, hogy mindenki azonos névértéken legyen kezelve, attól függetlenül, hogy milyen a szexuális, romantikus vagy bármilyen orientációja, mert ezek teljesen irrelevánsak például egy álláspályázatnál.

Még a nőknél megértem, nekem is vannak gyerekeim, látom, hogy a nőknek mennyivel több dolguk van, de hogy a transzneműeknek miért kéne megszorozni a pontjait, azt én nem látom be, elnézést. De látható, hogy ez egy teljesen átfordult helyzet, a józan ész ritka vendég errefelé.

Viszont legalább a baloldali-liberális felszabadítósdi megvalósult. Mindenkinek jut kollégiumi szoba, például…

Ugyan. Elvileg normális egyetemeken láttam kiírva, hogy külön kollégiumi szobákat tartanak fenn 2 Spirits személyeknek, nekik és csak nekik. Vajon mekkora az esélye, hogy betántorog valaki azon az ajtón, azzal, hogy ő indián, homoszexuális és kétlelkű, és külön szobát szeretne. Normális dolog, baloldali dolog, hogy miközben százezrével vannak azok az emberek, akik nem tudják a gyereküket egyetemre járatni, meg tönkremegy az egész családjuk, hogy fizesse a kollégiumot, akkor azzal van elfoglalva egy intézet, hogy hogy alakítsunk ki egy szobát a 2 Spirits személyeknek, meg azzal vannak elfoglalva kutatók, hogy a másikon számonkérjék, foglalkozott-e ezzel a vetülettel… Nem mondom, ha mindenki eljuthatna egyetemre, aki akar és jutna bőséggel mindenből, akkor elővehetnék ezt a kérdést. 

S addig?

Addig viszont ez csak egy drága luxustermék, morális csillámpóni, és semmi más.

Nyitókép: Felvonuló a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok tüntetők Pristinában 2019. október 10-én. (MTI/EPA/Valdrin Xhemaj)