Vitézy: Folytatódik a budapesti elővárosi vasutak fejlesztése

2020. november 25. 12:13

A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója kifejtette, új, harmadik vágány létesül Kőbánya felső és Rákos, valamint Rákos és Rákosliget között.

2020. november 25. 12:13
null

Megjelent szerdán a Kőbánya felső – Rákos – Rákosliget vasúti szakasz felújításáról és vasúti kapacitásának bővítéséről szóló tervezői tender az Európai Unió hivatalos lapjában – közölte a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója a Facebookon.

Vitézy Dávid bejegyzésében az áll, a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső, valamint Rákos és Hatvan között már zajló, illetve a jövő tavasztól kezdődő pályarekonstrukciós munkák között kimaradt köztes vonalszakasz fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy a hatvani és újszászi, naponta tízezrek által igénybe vett elővárosi vonalakat többen és kényelmesebben használhassák, a vonatok sűrűbben járhassanak Budapestre.

Kifejtette, a Budapest Fejlesztési Központ a MÁV-val együttműködésben kialakított tervezési programja szerint új, harmadik vágány létesül Kőbánya felső és Rákos, valamint Rákos és Rákosliget között, helyreáll az eredeti, 100 kilométer per órás pályasebesség és kiépül az ETCS L2-es páneurópai vonatbefolyásoló rendszer. Kőbánya felső peronjai átkerülnek az Élessarokhoz, kisebb gyaloglással, akadálymentesen lehet majd átszállni a villamosokra, buszokra. Ugyancsak magasperon készül az újszászi, 120a vonal megállóinál, állomásainál Gyömrőig bezárólag, bővülnek a P+R, B+R kapacitások is.

A 120a vonal budapesti szakaszán új megállók jönnek létre a XVII. kerületben Madárdomb néven és további megálló lehetőségét vizsgálják Strázsahegynél, hogy a meglévő lakónegyedeket, illetve fejlesztési területeket jobban kiszolgálja a vasút. Rákosnál a vonalak szétágazása a nagyobb kapacitás érdekében külön szintűre épül át, és a Tárna utcánál felüljáró készülhet a beruházás részeként a vasút felett – sorolta Vitézy Dávid. A bejegyzésben felidézte, a Rákoson egyesülő hatvani és újszászi vonalak együttesen az ország egyik legforgalmasabb vasúti folyosóját jelentik naponta 42 ezer ingázóval. Felújításáról a nyáron döntött a kormány egy átfogó elővárosi vasútfejlesztési program keretében.

A munkák előkészítését és a tervezést a Budapest Fejlesztési Központ irányítja, a tervezőknek európai uniós nyílt közbeszerzési felhívásra lehet jelentkezni – olvasható a bejegyzésben.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
billwilson
2020. november 25. 17:44
továbbra is ez a kérdésem: miért senki által nem választott bürokraták akarnak dönteni a bp-i fejlesztésekről? választási tv reformjavaslatom: egyéni vk-k eltörlése, ogy választása tisztán listás rendszerben. a parlamentnek csak országos szempontból kéne foglalkozni az ügyekkel. emellé erős önkormányzatiságot, több forrással pl szja 20%a (90ben még 50% volt) maradjon helyben. emellett még a szegény települések felé kell külön transzfer stb. emellé még kell egy szerkezeti reform az önkormányzatiságba. remélem semjén zsolti bácsi hnap 23:59kor benyújta ezt a javaslatot
intersziti
2020. november 25. 15:40
Rákos és Rákosliget között nem értem, mi áll helyre. A szakaszon jelenleg 120 km/h az engedélyezett sebesség.
szotyiratöbbpénzt
2020. november 25. 12:56
Nem rossz, ha valaki azt csinálja, amihez ért, vagy/és van víziója.
yanoo
2020. november 25. 12:41
Ez egyébként egy jó ötlet, csak olyan kicsi a körvasút áteresztő képessége, hogy a tehervonatok nem tudnak áthaladni rajta, teljesen bedugul a Ferencváros , nappal szinte teljesen megszűnik az átjárás a szobi vonalra, illetve Kelenföldre. Ettől függetlenül jó az irány és még több irányt kellene bevonni a vasúti közlekedésbe.Az ETCS-2 jó lenne, ha működne, de önmagában nem oldja meg a kis áteresztőképesség problémáját. Segít rajta, de ettől még kevés a két vágány, egy harmadik vágány kiépítése sokkal többet tenne hozzá az ügyhöz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!