Száz lélegeztetőgépet adományozott a kormány a vajdasági magyaroknak

2020. november 26. 17:43

„Minden magyar felelős minden magyarért” – nyilatkozta Szijjártó Péter.

2020. november 26. 17:43
null

A kormány száz lélegeztetőgépet és ugyanennyi, a betegek őrzésére szolgáló monitort adományozott a Vajdasági Klinikai Központnak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken. Mint mondta,

Hozzátette, „ezért kötelességünk segíteni a határainkon túl élő magyar nemzeti közösségeken is, különösen így van ez most, a világjárvány idején”. A miniszter elmondása szerint mivel a vajdasági magyarok jelezték, hogy segítségre van szükségük a legsúlyosabb koronavírusos betegek ellátása terén, a kormány csütörtök hajnalban már útnak is indította az egészségügyi eszközöket. A lélegeztetőgépeket és a monitorokat a Vajdasági Klinikai Központ osztja majd szét az érintett kórházak között; az adományt a szerb egészségügyi hatóságok engedélyezték – tette hozzá. „Reméljük, hogy minél előbb túl leszünk ezen a világjárványon, minél előbb túl leszünk ezeken az egészségügyi és gazdasági kihívásokon. Csak együtt sikerülhet” – fogalmazott Szijjártó Péter.

(MTI)

Címlapfotónk illusztráció. Kép: MTI/Mónus Márton

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2020. november 28. 07:46
A Vajdasági Magyarok lét száma, a magyarországi Magyarok létszáma között, me g a Vajdaságnak küldött lélegeztető gépek és a Magyarországon alkalmazott lélegeztető gépek között reális kapcsolatnak kell lennie. Ha nem így van akkor annak valamilyen nem kommunikált oka van. Például, az indokolatlanul sok beszerzett gép készlet lecsökkentése.
Válasz erre
0
1
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. november 27. 15:45
"Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az lélegeztetőgépet: mert ők zihálni fognak." (Orbán evangéliuma 5,6)
Válasz erre
2
0
balbako_
2020. november 27. 15:38
Tisztességes megoldás és keresztényi is segíteni a bajba jutottakon. Ez nem pofázás, ez tett!
Válasz erre
5
0
hakos
2020. november 27. 13:40
Hát kedves fröcssentő, lehet hogy észerveszed, de mindenesetre nem engeded általa befolyásolni libernyák hevületedet, a gyűlölet nem enged...... :D
Válasz erre
0
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!