Milyen az antikapitalista szex?
A termelés hozza létre a fogyasztót – ez pedig ugyanúgy igaz a szexuális szükségletekre, vágyakra és habitusokra is.
A cél, hogy otthonok épüljenek, és olyan fiatalok tudják tulajdonukba venni, akik családot alapítanak, gyermekeket nevelnek – mondja lapunknak Novák Katalin. Az új, családokért felelős tárca nélküli miniszter hamarosan egy második Családvédelmi Akciótervet fog bejelenteni – néhány részletet megtudtunk ebből is. Interjúnk!
Azért kellett az államtitkári pozíciót miniszterire emelni, mert miniszteri szintű ellensúly kellett a kormányban, ha más kormánytagok a gazdaság helyzete miatt a családtámogatási rendszer megnyirbálását javasolnák?
Nem a Fidesz-kormány tagjaira jellemző, hogy meg akarnák nyirbálni a családtámogatásokat. A cél a családok képviseletének a további erősítése volt – erre talán most még nagyobb szükség van, mint korábban.
ez is jelzi a döntés súlyát. A kormány szintjén egymással olykor ütköző szempontok szerintem nem egymást kizáróak; lehet úgy jó a gazdaságpolitika, hogy közben a családokra koncentrálunk, és lehet úgy jól vinni a családpolitikát, hogy közben azzal a gazdaságot nem rántjuk vissza, sőt, fejlődik. Az elmúlt tíz évben is így volt, ezután is így kell maradnia.
Gondolom, nem a tévés miniszterelnöki interjúból tudta meg, hogy miniszter lesz.
Nem. Nem onnan tudtam meg.
Mikor és hogyan érett meg ez a döntés a miniszterelnöknél? Egyeztettek erről már korábban? Esetleg ön vetette fel?
Nem én jelentkeztem a pozícióra. Miniszterelnök úr többször is elmondta a nyilvánosság előtt, hogy
ez egy újabb, igen megtisztelő feladat. Természetesen arról is beszéltünk, hogy miniszterelnök úr mit vár tőlem.
Novák Katalin szeptember 21-én az Országgyűlés plenáris ülésén tette le a miniszteri esküt
A járványválság mindig rosszkor jön, de jelen esetben a kormány családpolitikai ambícióit, demográfiai terveit vághatja keresztbe: a járványhelyzet miatti egzisztenciális félelmek miatt sok fiatal a támogatások ellenére a kevesebb gyerek vállalása mellett dönthet. Ezen lélektani pillanatban kellett a kormánynak egyértelmű jelzést adnia a családosoknak, családalapítás előtt állóknak?
A családalapítás alapvetően bizalmi kérdés, hiszen egy pár arról dönt, hogy életet adnak egy gyermeknek, és ez egy életre szóló elhatározás. Ha nem mernek bízni a jövőben, akkor sokkal nehezebben hozzák meg ezt a döntést felelős módon. Éppen ezért, amikor ilyen nehéz helyzet áll elő, mint a mostani, amikor egy ismeretlen kihívás előtt állunk, és a helyzet mindenkit próba elé állít gazdasági, egészségügyi és lelki értelemben is, akkor különösen fontos, hogy ezt a bizalmat segítsünk megőrizni. A bizalom már csak olyan, hogy elveszíteni nagyon könnyű, visszaszerezni azonban annál nehezebb.
és azóta is dolgozunk annak helyreállításán. Ha belegondolunk, Magyarország történetében az állam ritkán volt pozitív szereplő. Fontos, hogy a most családalapítás előtt álló fiatalok tudják, hogy számíthatnak az állam, s azon keresztül a többi magyar ember segítségére. De így van ez a 13. havi nyugdíj esetén is – az idősebbek többször tapasztalták, hogy ha nehéz idők jöttek, az állam rajtuk spórolt. A mi kormányunk éppen ellenkezőleg olyan bizalomépítő lépéseket tesz, amelyek megerősítik az emberekben, hogy nem mondunk le róluk akkor sem, ha jobban össze kell húzni a nadrágszíjat.
A családtámogatási rendszer eredményeivel, az otthonteremtéssel, a házasságkötések számának alakulásával, a gyermekvállalással, a demográfiai adatokkal elégedett volt egyébként? A válság előtti tendenciákra gondolok.
Azt a szót, hogy elégedett, nem tudom, hogy politikusként fogom-e valaha használni, hiszen folyton azt látom, hogy mennyi feladat van még előttünk, mit lehetne, kellene még jobban csinálni. De azt, hogy az elmúlt 10 év családközpontú kormányzásának az eredmények látszanak, bátran ki merem jelenteni. A házasságkötések száma idén több mint 70 százalékkal magasabb, mint 2010-ben volt. Az idei év első hét hónapjában – annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány és a kijárási korlátozások miatt rengetegen halasztották el a lakodalmat – több házasságot kötöttek, mint tavaly ugyanebben az időszakban, pedig az is magas szám volt.
Ez azért óriási eredmény, mert 40 éve folyamatosan fogy a népesség, egyre kevesebb a fiatal. A születések számának emelkedése közben az abortuszok száma csökken, a válásoké pedig 60 éves mélyponton van. De nemcsak a statisztikákat kell nézni, hanem a való életet is: ha valaki körülnéz a saját környezetében, látja, sokkal több a kisgyerekes fiatal, a pocakkal sétáló kismama, a nagycsaládos az utcán. Van egy fordulat tehát, amiben akár egy megtorpanást is jelenthetne a járványhelyzet, de mi ezt igyekszünk elkerülni.
Előállhat olyan helyzet, hogy az állam nem tudja folytatni a családtámogatási rendszer további, tervezett elemeit? Sőt, olyan is, hogy vissza kell majd bontani belőle?
Csak akkor, ha nem polgári kormánya lesz az országnak.
Amíg ön ott van a posztján, addig nem?
Amíg mi vagyunk kormányon, addig nem.
Az ön feladata az eredmények megőrzése lesz a kormányfő szerint, és ehhez miniszterként szélesebb hatásköre lesz. Mivel bővülnek konkrétan a jogosítványai?
Egyrészt a kabinet tagjaként a kormányüléseken minden alkalommal részt veszek majd. Amikor demográfiai kérdésekről vagy családügyi döntésekről volt szó, akkor államtitkárként eddig is kaptam meghívást a kormányülésekre; most azonban közelebbről látom majd, hogy hol milyen tervek vannak, és ezekhez hogyan lehet kapcsolódni, hogyan tudjuk a családok érdekeit más területeken is érvényesíteni. A másik, hogy van egy stratégiai és családügyi kabinet, egy döntés-előkészítő és döntéshozó fórum. Eddig Gulyás Gergely miniszter úr volt e kabinet elnöke, én állandó meghívottként vettem részt az üléseken. Innentől kezdve társelnöke leszek a testületnek. Minden egyes kormány elé kerülő kérdés megjárja ezt a kabinetet, és minden érintett tárca képviselteti magát itt, sokszor miniszteri szinten. Miniszterként közvetlenül interpellálható leszek a parlamentben, lesz rendeletalkotási jogköröm,
Az eddigi időszaknak is megvoltak a szépségei. 2012-kor ott lehettem Balog Zoltán miniszter úr mellett kabinetfőnökként az EMMI létrehozásakor, majd ő javasolta a miniszterelnöknek 2014-ben, hogy a szociális és a családügyi területet válasszuk ketté. Azóta államtitkárként egy minisztériumon belül dolgozhattunk együtt a köznevelési, a sport, a kulturális, a szociális és az egészségügyi ágazattal. Az együttműködést folytatjuk a jövőben is.
Annyit tudunk a miniszteri terveiről, hogy a második Családvédelmi Akcióterven dolgozik, az otthonteremtési programot továbbfejlesztik. Eddig arról nyilatkozott, hogy a cél családalapítás előtt álló fiatalokat saját tulajdonú otthonhoz juttatni, nem eladósodás árán. Valamilyen kedvezményes hitelkonstrukció lesz?
A Családvédelmi Akcióterv nemrég múlt egyéves, és látjuk, miben tudott komoly segítséget nyújtani. Babaváró támogatás, nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, bővülő otthonteremtés, négygyermekes édesanyák szja-mentessége, nagyszülői gyed, bölcsődeépítések. Széles rétegekhez jutunk el, és ezek a programok nagyon népszerűek. A családok kiemelt támogatásának gondolata ráadásul általános támogatottságot élvez, pedig lehetne az is a közvélekedés, hogy most már ne adjunk többet. Az emberek jelentős többsége azonban családban él, hosszútávon a fiatalok is családalapításban gondolkodnak, ráadásul az idősebbek, a nyugdíjasok is érzik, hogy az ő vállukról is lekerül a teher, ha a fiatalabb generációk számára segítséget nyújtunk, így
Most egy olyan otthonteremtési programon dolgozunk, amely egyúttal a gazdaságot is élénkíti. Ha csak a gazdasági szempontokat tartjuk szem előtt, bármit lehet építeni: vásárlóközpontokat, irodaházakat, bármit, de számunkra az sem mellékes, hogy mit építünk. Mi azt szeretnénk, ha otthonok épülnének, ha olyan emberek tudnák azokat tulajdonba venni – és nem csak birtokba –, akik később családot is alapítanak, vagy már most gyermekeket nevelnek.
Háromgyerekes anyáknál is lesz szja-mentesség?
Dolgozunk rajta.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke napokkal ezelőtt azt javasolta, hogy 0 százalékos kamatozású hitellel segítsék az új, zöld otthonok építését és vásárlását. Az önök tervei ehhez kapcsolódnak?
Kapcsolódnak, igen. Ahogy eddig, a jövőben is jól kiegészíthetik egymást a jegybank és a kormány programjai.
A tervek a régi családtámogatási konstrukciók átdolgozásai lesznek, vagy lesznek benne új elemek is?
Ez is, az is. Bővítjük az eddigieket, és lesznek új elemek is. Alapelv, hogy a támogatási rendszer ne legyen túl bonyolult, sokan most sem tudják, milyen lehetőségeik vannak. Ma egy fiatal házaspár 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat, részben célzottan otthonteremtésre: 10 millió forintos babaváró támogatás, 10 millió forintos CSOK, illetve 5 millió forint, amelyet a második és harmadik gyermek vállalása esetén a hiteltörlesztésből levonnak. Ehhez jön még a fennmaradó 10 millió forintos kedvezményes kamatozású kölcsön is, amelyet hosszútávon részletekben kell visszafizetni.
Ezzel gyakorlatilag egy fiatal házaspár úgy tudja elkezdeni a közös életet, hogy nem arról fog szólni a következő 20 évük, hogy egy önálló otthonért dolgozzanak. Nem csak akkor lesz esélyük arra, hogy egy saját otthonban neveljék fel a gyerekeiket, ha a szülők tudták őket támogatni. Ez a generáció kap egy esélyt arra, hogy önálló egzisztenciát teremtsen, függetlenül attól, ki mit hozott otthonról. Ez egy soha nem látott lehetőség.
A családtámogatási rendszert érő egyik bírálat, hogy az a középosztályt célozza meg, a legszegényebb párok a banki igénylésnél nem tudnak élni ezekkel a lehetőségekkel. A finomhangolással a támogatási rendszer eléri őket is?
Ez a bírálat most sem állja meg a helyét. A babaváró támogatás például egy olyan lehetőség, amelyet a kedvező törlesztőrészlete miatt az alacsony jövedelmű családok is igénybe tudnak venni. A bankok számára a kockázat itt nem az, hogy nem fogják tudni visszafizetni a hitelt, hanem az, ha nem vállalnak gyermeket. Ha megszületnek a gyerekek, akkor a kölcsön törlesztését átvállalja az állam. A CSOK-ból sincsenek kizárva az alacsonyabb jövedelműek, ott ráadásul nem csak kölcsön van, hanem egy vissza nem fizetendő támogatási rész is, ami akár tízmillió forint is lehet. Tény, hogy a banki gyakorlat nem egységesek, vannak rossz tapasztalatok, de szerencsére ez egy versenyző szektor, sok szereplővel, így ha valamelyik bank indokolatlanul szigorú, lehet váltani. Azt a vádat azonban határozottan
A családi adókedvezmények járulékokra való kiterjesztése, az ingyenes tankönyvellátás, az ingyenes étkeztetés vagy az Erzsébet-táborok elsősorban az alacsonyabb jövedelműeknek jelentenek segítséget. Az egyszülős családok is élhetnek a lehetőségekkel. Élnek is. Minden tizedik CSOK-támogatás egyszülős családokat segít. A gyermekesek ma már sokkal kevésbé vannak kitéve a szegénységi kockázatoknak, mint korábban. Egy dologról azonban nem tudunk lemondani, az pedig az, hogy munkához kössük a támogatást. A 2018-as nemzeti konzultációban a válaszadók 98 százaléka egyetértett azzal, hogy a családtámogatásokat össze kell kötni a munkával, nem ingyen pénzt kell adni. Mindemellett természetesen a családtámogatási rendszerrel párhuzamosan szükség van egy erős szociálpolitikára, amely kifejezetten a szegényebb rétegeket célozza meg, és a mélyszegénységben élőknek segít a felemelkedésben.
Novák Katalin Ekler Gergely és Zsigó Róbert társaságában szeptember 18-i miniszterjelölti meghallgatása után az Országgyűlésben (forrás: Novák Katalin FB-oldala)
Család- és ifjúságügyért felelős államtitkárból családügyekért felelős tárca nélküli miniszter lesz. Az ifjúságpolitika is a portfólió része marad?
A fiatalokért felelős helyettes államtitkárság és vele
Ide tartozik az önkéntesség, van egy komoly tehetséggondozási program, itt dolgoztuk ki az ingyen KRESZ-vizsga és nyelvvizsga lehetőségét. Rácz Zsófia helyettes államtitkár dolga, hogy mindaz, ami a fiatalok érdekében történik, valahogy el is jusson hozzájuk, tudjanak ezekről a lehetőségekről, és fordítva: a fiatalok igényei, javaslatai is eljussanak hozzánk.
Milyen átalakítással jár az október elsejei változás az eddigi államtitkárságon? Szervezetileg nem az EMMI keretében működik tovább, de nem is lesz külön minisztériumi szerkezet – akkor milyen formában?
Egy remek, összeszokott csapattal dolgozom 2014 óta. Ritka a közigazgatásban, hogy egy közösségnek megadatik, hogy ilyen hosszan tudjon együtt gondolkozni, tervezni, alkotni. Ez a csapat együtt is marad, senkinek nem kell attól félnie, hogy elveszíti az állását. Bizonyos értelemben még erősödünk is: két államtitkár fogja segíteni a munkámat. Lesz egy parlamenti ügyekért felelős államtitkár, ő Zsigó Róbert, aki több, mint húsz éve megválasztott parlamenti képviselő, s eddig is államtitkárként dolgozott az Agrárminisztériumban; és
Az államtitkári összlétszámban ez nem jelent majd bővülést, hiszen Zsigó Róbert átül az egyik minisztériumból a másikba, Ekler Gergely pedig az én államtitkári helyemet tölti majd be. Nem az a cél, hogy felesleges új pozíciók jöjjenek létre, és az sem, hogy költségeket növeljünk. Ezért aztán nem is költözünk el, maradunk a Szalay utcában, közigazgatásilag ugyanakkor az EMMI szervezetéből kiválunk, a munkánkat innentől a Miniszterelnökség segíti. Alig várjuk a közös munkát!
fotók: Földházi Árpád, MTI