Németh Szilárd: Egyre nagyobb a nyomás a déli határzáron

2020. szeptember 17. 15:22

Mára már mintegy 240 kilométeren több mint ezer katona védi a déli határt – tájékoztatott az államtitkár.

2020. szeptember 17. 15:22
null

Egyre növekvő a nyomás a déli határzáron, amely azonban betonbiztosan őrzi Magyarország és Európa határait – jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének csütörtöki ülése után a testület elnöke Hercegszántón. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: ahhoz, hogy meg lehessen őrizni Magyarország, illetve Európa működőképességét, békéjét és biztonságát, fel kell tartóztatni a migránsokat, a koronavírus okozta járványhelyzetben pedig ez különös jelentőséggel bír, az illegális bevándorlók legtöbbje ugyanis a pandémia gócpontjainak számító területekről érkezne Európába.

„Eppen öt éve annak, hogy terrortámadás érte Magyarországot”

Nem engedhető meg, hogy a migránsok behurcolják és szétterjesszék a kórt – ami ellen már hónapok óta folyik a küzdelem –, mert az gyakorlatilag az ország leállásához vezetne – hangsúlyozta a politikus. Emlékeztetett, „éppen öt éve annak, hogy terrortámadás érte Magyarországot, és az illegális bevándorlók jól szervezetten, vezetetten, illetve felkészülten megostromolták a röszkei határátkelőhelyet”. Ennek hatására mára már mintegy 240 kilométeren több mint ezer katona védi – határőrizeti feladatokat ellátó rendőrökkel közösen – a déli határt; munkájukat 180 gépjármű is segíti, valamint minden olyan modern felderítőeszköz, amely éjjel-nappal, szárazföldön, vízen és levegőben egyaránt hazánk biztonságát szolgálja – fűzte hozzá.

Németh Szilárd kiemelte: a határkerítésen tapasztalható egyre növekvő nyomást a statisztikai adatok is jól alátámasztják, hiszen az év elejétől 3372 esetben összesen 15 009 embert fogtak el vagy tartóztattak fel a szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök. Ezek az adatok pedig már most meghaladják az elmúlt év azonos időszakában tapasztaltakat. Az elmúlt három hónapban naponta 68 ember jött át a határzáron, míg az elmúlt harminc napban már napi 71 – tette hozzá.

Az államtitkár szerint „a szervezetten ideérkező migránsok, és az őket biztató Soros által fenntartott NGO-k, valamint a baloldali politikusok közösen támadják Magyarországot”, a határzárnál fizikálisan, Brüsszelből pedig szintén minden elképzelhető módon: kettős mércét alkalmazva, valamint a kerítés felszámolását és a kötelező kvóta bevezetését erőltetve.

(MTI)

A címlap csupán illusztráció. A képen: Elfogott határsértőket őriznek rendőrök és katonák a műszaki határzár közelében, Hercegszántó határában 2019. december 31-én szilveszterkor. Az ország déli részén két éve elkészült határzárat folyamatosan, a nap 24 órájában ellenőrzik rendőrök és katonák. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. október 07. 08:50
A jövőben a nyomás csak nagyobb lesz.
néhai Ch.Pilot
2020. szeptember 17. 23:50
Tűzparancsot azonnal! Az új tankokat a határra mielőbb!
Pelso j.
2020. szeptember 17. 19:57
Benned is, a fejedben.
Csallokoz
2020. szeptember 17. 19:04
A szerbek a mai napig nem húztak kerítést a déli határukra, inkább etetik és furikázzák őket. Rémes állapotok vannak végig a az úton és a Vajdaságban is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!