Életveszélyes a vírustagadó szekta

Úgy látszik, ismét erősödik az oltásellenesek tábora a COVID-19 elleni vakcina kapcsán – legalábbis erről számol be egy nemrég publikált tanulmány. Ekkora lenne a baj?

Ömagában az, hogy valaki kritikus az új oltással kapcsolatban, nem feltétlenül probléma. Én is olvastam ezt a felmérést, és ebben az is benne van, hogy a legtöbben nem kifejezetten oltásellenesek, hanem az esetleges mellékhatásoktól tartanak, ami lehet egy racionális félelem is.

Biztosan lesznek lehetséges mellékhatásai, minden oltásnak vannak. Most viszont harmincmillió fertőzöttnél és egymillió halottnál járunk.

Igen, ugyanakkor azt fontos látni, hogy az emberek, amikor döntést hoznak bizonyos, az életüket érintő kérdésekben, vagy reagálnak valamilyen információra, például arra, hogy kiben bíznak, mit hisznek el, nemcsak tudományos információkra támaszkodnak. Ugyanúgy

és hogy milyen véleményekkel találkoznak a környezetükben. Teljesen természetes, hogy nem mindenki hisz vagy fogad el mindent, amit a tudomány vagy az annak nevében kommunikáló autoritások állítanak, hiszen ott is felmerülnek érdekek. De, ami ennél talán fontosabb, az az, hogy a rossz tudománykommunikáció miatt is kialakulhat egyfajta bizalmatlanság vagy elutasítás a tudomány irányába. A hatékony tudománykommunikációnak nagyon gazdag nemzetközi szakirodalma van, a gyakorlatban mégis azt látjuk, hogy a legtöbb ismeretterjesztő tevékenység nem integrálja ezeket az új megközelítéseket, hanem ragaszkodik ahhoz a régi sémához, miszerint az ismereteket pusztán csak át kell adni a laikusoknak, és ha valaki nem érti, vagy nem fogadja el azokat maradéktalanul, akkor az hülye. Ez nem így van, bármilyen ismeret befogadása egy összetett kontextusban zajlik, ahol nemcsak a tudomány állításai a relevánsak, és nem várható el, hogy mindent elfogadjon mindenki csak azért, mert a tudomány állítja. Főleg ma, amikor a csapból is az folyik, hogy médiafogyasztás és internetezés közben legyünk körültekintőek és kritikusak.

Falyuna Nóra

Esetünkben ez a tudománnyal szembeni kritikai attitűd visz el az áltudományos ostobaságokhoz, emberéleteket veszélyeztetve.

Nem a kritikai attitűddel és a véleménykülönbségekkel van a baj, hanem azzal, hogy egy laikus nem feltétlenül rendelkezik a megfelelő fogalmi apparátussal ahhoz, hogy releváns kritikát fogalmazzon meg, nem ismeri például a tudományos megismerés folyamatát és úgy általában a tudomány működését. A különféle összeesküvés-elméletek hívőinél sem az a probléma, hogy kritikusak valamely autoritással szemben, hanem hogy egy

és emiatt értelmetlen, megalapozatlan, minden véletlenségben ok-okozatiságot feltételező következtetésekre jutnak. A bizalomhoz fontos lenne például nemcsak kész tényeket közölni, hanem azt is kommunikálni, hogy az ismeretek hogyan születnek, mi a tudáselőállítás menete, és miért merülnek föl időnként bizonytalanságok vagy kifejezetten ellentmondások. Ha ezt nem értik, csak találkoznak rengeteg, sokszor egymásnak ellentmondó információval, akkor teljesen természetes, hogy kialakulhat egy bizalmatlan, elutasító attitűd.

Ha kritikus, sőt paranoid az alapbeállítottsága ezeknek az embereknek, akkor miért hisznek el mindent kritikátlanul olyan figuráknak, mint az említett „Dr. Gődény”?

Azért, mert az ilyen karakterek egyszerre apellálnak a tekintélyre és az érzelmekre. Az ember, amikor találkozik valamilyen tudományos információval, nem csak arról dönt, hogy azt elhiszi-e vagy felhasználja-e az életében, arról is dönt, hogy kit fogad el hiteles szakértőnek. Ezt pedig meghatározza az észlelt szakértelem, ami nem feltétlenül egyenlő a tényleges szakértelemmel, hanem azzal, amit a befogadó tulajdonít neki.

Viszont az ilyen karakterek ügyesen hatnak az emberek érzelmeire is, és következetesen, már-már dogmatikusan állítanak egy-két nagyon egyszerű dolgot, amit sokkal könnyebb, kényelmesebb és megnyugtatóbb befogadni, mint követni a tudomány napról napra változó álláspontját.

Azért Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője is végigvitte a maradjotthon-kampányt, ott volt az operatív törzs, és számos orvos, szakértő, virológus nyilatkozott, kommunikált koronavírus-ügyben.

Igen, és alapvetően egy nagyon jól felépített kommunikációs kampány volt, de sok esetben nem voltak konzekvensek a szakértői megnyilvánulások. Nem is lehettek, hiszen tényleg hetente, naponta változott a helyzet, a WHO ajánlásai például a maszkhordást illetően egy ideig azt mondták, hogy egészségesek ne hordják, aztán azt, hogy mégis, mindkét esetben magabiztosan állítva, amit állítottak. Ez az egész COVID-járvány egy nagyon új dolog, a tudományos megismerés pedig folyamatosan zajlik a járvánnyal egyidőben, teljesen természetes, hogy változik az azzal kapcsolatos ismerethalmaz. Sokan viszont nem ismerik a tudomány működését, nem tudják, hogyan lehetséges, hogy egyik nap ez az irányadó, másik nap az, összezavarodnak, nem tudják, mit higgyenek, és frusztráltakká válnak.

amit könnyű befogadni, és egyúttal megerősíti a befogadó hiedelmeit is. Ezzel pedig érzelmi megnyugtatást is ad egy egyébként feszült világhelyzetben.

És ők maguk is „vírushordozókká” válnak, terjesztik az áltudományos, veszélyes dezinformációkat.

Éppen ettől igazán veszélyes ez az egész. Az ilyen tartalmak virálisak, hiszen éppen ez a lényegük; az online térben még érvként is szolgálnak a vitákban. A tudományos kritériumok nem jutnak szerephez, hiába cáfolja meg azokat a tudomány.

Lehet valahogy – jogi úton akár – erőteljesebben fellépni a veszélyes nézetek ellen, és szankcionálni azok terjesztését?

Ez nyilván egy nehéz kérdés, amit meghagynék a kompetens jogászoknak. Viszont a tartalmak terjedése szempontjából nem biztos, hogy a túl sok szankció hatékony. Az oltásellenes mozgalom például azóta is hirdeti dr. Andrew Wakefield „felfedezését” arról, hogy az MMR elleni vakcina autizmust okoz, noha sikerült töröltetni az egyébként mindössze húsz (!) emberen végzett, módszertanilag is kifogásolt kutatásán alapuló cikkét. Egy nagyon erős jogi fellépés ráadásul meg is erősítheti egy összeesküvés-elméletben való hitet, hiszen épp, hogy nem belátják, hogy hamis dolgokban hittek; hanem

Tehát bár az ilyen csoportokra időről időre lecsap a hatóság vagy éppen – mint esetünkben a Facebookon – a szolgáltató, ez korántsem jelenti e nézetek végét, hiszen éppen az „üldözöttség” önmítoszát táplálja. A magam részéről sokkal inkább abban hiszek, hogy a tudománynak tudnia kell valóban hatékonyan kommunikálnia ebben a zajos médiatérben, hisz’ óriási a figyelemért vívott verseny.