A mese terápia – látogatóban Koncz Erika meseírónál

Óbuda, lakótelep, hatodik emelet. Erika nyit ajtót: kerekesszékben ül, tizennyolc éves kora óta. A lakás divatos szóval élve minimalista, de nem azért, mert rajong a stílusért. A nagyszoba sarkában könyvek egy nagy kupacban. „Segítség, seprű lett a nagymamám!”. Helyben vagyunk.

Egy óra múlva jelenti ki: a mese számára terápia. És sajnos van mit feldolgoznia. Erika ugyanis koraszülött volt, nem kapott elég oxigént a születés közben, ami miatt súlyosan sérült az idegrendszere. A mozgása és a beszédközpont is egy kicsit.

„Anyám leesett a lépcsőn és beindult a szülés. Utóbb tudtam meg, az orvos azt mondta, nem kell császár. Kellett volna. A szülés közben agyvérzést kaptam. Hát, így kezdődött az életem” – mondja Erika.

Járni alig tudott kiskorában, beszélni is nehezen, ráadásul lelkileg is gyötörték: „A szüleim nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy a két egészséges gyerekük után lett egy ilyen, mint én. Anyám minden egyes nap elmondta nekem kiskoromban, hogy én valójában az Isten büntetése vagyok, apám pedig megvert, mondván, tudok én normálisan járni csak nem akarok.” Ma is hallja belül, amint az apja ordít: „Soha nem lesz belőled semmi, mert még menni sem tudsz rendesen!” 

Erika éppen ezért

bentlakással, tehát haza sem kellett mennie. Az általános iskola elvégzése után viszont egy évet otthon élt. De nem bírta a megaláztatásokat és megszökött.

„A rendőrség megtalált, éjszakára betettek a fogdába, hogy reggel úgyis haza akarok majd menni a látottak miatt. Ők csodálkoztak a legjobban, amikor azt mondtam, eszembe sincs, ez sokkal jobb annál. Krízisszállásra kerültem, aztán a Hermina úti gimnáziumba, szerencsére ismét bentlakással. Megváltás volt számomra.”

A gimnáziumi évek alatt lett egy barátja, Gábor, aki fél év után megcsalta egy lánnyal és lelépett. Az érettségi után volt szoftverüzemeltető, egy ideig a buddhista főiskolára is járt, megtanulta a videóvágást és a képszerkesztést. A Marczibányi térre költözött, a mozgássérültek állami intézetébe. Aztán ismét csőstül jöttek a bajok. Meg akarta szabadulni a csípőficamától, mert nagy fájdalmai voltak. Egy ismerős orvos beajánlotta valahová.

„A műtétet végző orvos azt mondta, statisztika vagyok, sajnos megesik az ilyen. Tizennyolc éves voltam és lelkileg teljesen összeomlottam.” Aztán kilenc év múlva ismét találkozott Gáborral. Olyan volt minden, mint régen, mintha visszamentek volna az időben. Hozzá költözött, szeptemberben lesz a 14. évfordulójuk.  

Erika meséket ír. Az egész ott kezdődött, hogy vendégségbe ment egy ismerőshöz, ahol volt egy tündéri kislány, Bogi. „Cuki volt, aranyos, összebarátkoztunk. Hazamentem és úgy éreztem, írnom kell róla egy mesét. Korábban sosem tettem ilyet, nem írtam, különösebben nem is vonzott az írás. Megírtam a mesét, elküldtem az anyukájának és nagyon tetszett nekik” – folytatja Erika.

Aztán

De már azzal, hogy legyen benne egérke, nyuszi, róka, farkas meg a Télapó. „Bogi a télapóhoz utazik” címmel Erika megírt egy újabb mesét. Aztán amikor Bogi nem akart oviba menni, akkor is tollat ragadott. „Megírtam, a mesében, hogy a Nem Akarom és Nincs Kedvem beköltözik egy kislány szobájába, és az ő hangján beszélnek. Hatott, Bogi ismét megszerette az óvodát.”

Az első mesekönyve 2017-ben, ötszáz példányban jelent meg, két év alatt tudta eladni. „Az új mesekönyvem címe az, hogy Segítség, seprű lett a nagymamám! Szerintem zseniális, öt fejezetes mese lett és csodásak az illusztrációk. Ebből is van ötszáz. Már csak el kellene adnom.” – folytatja Erika, aki évek óta abból él, hogy felkérésre ír meséket, már weboldala is van Ercsimese néven.

„Kezdetben becsületkasszáztam. Elküldtem a mesét interneten és megadtam a bankszámlaszámomat, ahová utalni lehetett a pénzt. Rengetegen átvágtak, egy fillért sem utaltak. Ma már csak előre utalás után küldöm el a mesét.”

A nagyszoba falán képek. Egy cicáról is, Répának hívták. „Egy szaporítótól került hozzám, a csontjai nem fejlődtek, alig tudott lábra állni. Minden megtettem érte, de másfél évig sem élt. Nagyon fájt, amikor meghalt, ezért írtam egy mesét arról, hogy milyen az élet a macskamennyben. Megnyugtatott, a mese nekem is segített.”

Éppen ezért született az a mese is, amelyben saját gyerekkori önmagával találkozik és próbálja megvigasztalni kiskori önmagát. A családjával nem tartja a kapcsolatot. Egyedül az egyik unokahúgával, Barbarával. Ő kereste meg a Facebookon, azt írva neki, hogy az olvasás unalmas. Erika azt válaszolta, nem az, csak jól kell könyvet választania és elküldte neki a mesekönyvét. Barbara elolvasta – és ma már rendszeresen olvas.

Az új könyvét is Barbarának ajánlotta Erika, aki a látogatásunk végén a tetoválásait is megmutatta. Az általa kreált kedvenc mesehőseit varratta fel magára és ott van Répa, a cica is. Bennük sosem csalódott. A mese az ő családja.

Fotók: Ficsor Márton