„A rendőrség megtalált, éjszakára betettek a fogdába, hogy reggel úgyis haza akarok majd menni a látottak miatt. Ők csodálkoztak a legjobban, amikor azt mondtam, eszembe sincs, ez sokkal jobb annál. Krízisszállásra kerültem, aztán a Hermina úti gimnáziumba, szerencsére ismét bentlakással. Megváltás volt számomra.”
A gimnáziumi évek alatt lett egy barátja, Gábor, aki fél év után megcsalta egy lánnyal és lelépett. Az érettségi után volt szoftverüzemeltető, egy ideig a buddhista főiskolára is járt, megtanulta a videóvágást és a képszerkesztést. A Marczibányi térre költözött, a mozgássérültek állami intézetébe. Aztán ismét csőstül jöttek a bajok. Meg akarta szabadulni a csípőficamától, mert nagy fájdalmai voltak. Egy ismerős orvos beajánlotta valahová.
Azt mondták rutinműtét, ehhez képest a műtét után járásképtelenné vált.
„A műtétet végző orvos azt mondta, statisztika vagyok, sajnos megesik az ilyen. Tizennyolc éves voltam és lelkileg teljesen összeomlottam.” Aztán kilenc év múlva ismét találkozott Gáborral. Olyan volt minden, mint régen, mintha visszamentek volna az időben. Hozzá költözött, szeptemberben lesz a 14. évfordulójuk.