és jelezte, elgondolkodtatónak tartja, hogy a polgármester a HírTV és az EgerHírek stábjából „egy-egy operatőrt sem lenne hajlandó beengedni (…) csak a saját fotósuk és TV-s stábjuk jöhetne be a terembe, ami önkényes megkülönböztetése a médiának is. Nem ezt ígérték!”. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a közgyűlés nyilvánosságának a korlátozása törvénybe és önkormányzati rendeletbe is ütközik.
Lapunk megkeresésére Oroján hozzáfűzi: a Mirkóczki-féle polgármesteri hivatal már jó ideje nyomást gyakorol a nem hozzájuk húzó médiára annak érdekében, hogy távol tartsák őket az egri ügyek közvetítésétől, különösképpen a Hír TV-t vették célkeresztbe, de az Oroján állítása szerint az EgerHírekre ugyanígy neheztelnek a közvetítések miatt. A fideszes politikus szerint a városvezetés a törvénnyel és a sajtószabadság eszméjével is szembe megy, hiszen a közgyűlés üléseinek minden esetben nyilvánosnak kell lenniük.
A rendelet betűi szerint „a Közgyűlés nyílt ülésein bárki jelen lehet, az ülést a helyi televízió közvetíti” – tehát semmi nem tiltja azt, hogy közvetítsen a helyi televízión kívül, a helyi televízió fogalma pedig ugyancsak gumifogalom. Erre mondta Oroján, hogy a törvény szellemének biztosan nem felel meg Mirkóczkiék gyakorlata. Arról nem beszélve, hogy mi van akkor, ha éppen akkor történik valami technikai malőr a hozzájuk kötődő TV Eger kamerájával, amikor valami fajsúlyos ügy van napirenden – tette fel a kérdést.
Mirkóczki egyébként a Facebookon „Oroján Sándor megint hazudik” címmel tett közzé bejegyzést, amelyben a fideszes politikus állításainak számos pontját megerősítette, elismerve, hogy valóban a TV Eger honlapján lehet követni a közgyűlést, valóban csak a fotós lehet jelen, mint írja: „képeket készíteni” – magyarán az online közvetítés lehetőségét ő sem vetette fel – valamint, hogy helyszínen az úgynevezett Üvegteremben lehet követni az ülésterem eseményeit. Emellett odaszúrt Orojánnak, mondván, a politikus „annak a Fidesznek a tagja, akik városvezetőként megszüntették a lakosság hozzászólási jogát a közgyűlésen és elhallgattatták azokat, akik szólni szerettek volna”.
A Mandiner az ügy kapcsán megkereste a polgármestert. Mirkóczki Ádámtól azt szerettük volna megtudni, hogy mennyiben tartja a hatályos rendelettel és a sajtószabadság eszméjével összeegyeztethetőnek, hogy megtiltja az önkormányzati kötődésűn kívüli médiumok számára a forgatást az önkormányzati ülésen, valamint, hogy ha a járványhelyzettel indokolják a szigorítást, miből gondolják, hogy a sajtó munkatársai nagyobb fertőzési kockázatot jelentenének, mint a felszólaló polgárok, akik a körlevél alapján a közmeghallgatáson személyesen jelen lehetnek.