„Free” és nem „free”

„Én pedig szégyellem magam. Nem amiatt, hogy utóbbi egy nemzetközi fesztiválon képviseli hazánkat. Arra büszke vagyok. Szégyellni azért szégyellem magam, mert egy pólóban nem veszünk részt öltönyös rendezvényeken. Az nem trendi, hanem udvariatlan és sértő. Azért meg még ennél is jobban szégyellem magam, ami a pólóra van írva. Mert az így árulkodás, mert az így cinkos összekacsintás a magyarországi baloldal viselkedésével, akik minden hazai történés kapcsán Brüsszelbe rohangálnak feljelentgetni. Ez pedig tudom, még véletlenül sem politika, hanem csupán ideológiamentes »szabadságkeresés«. Aha!

Véleményem szerint ez a külföld előtti lejáratás semmivel sem különb attól, mint az átkosban volt a jelentésírás valakiről, valakikről, hiszen a képhez tartozó tudósítás hangsúlyosan kiemeli, hogy szóban is tájékoztatták a nagyérdemű potentátokat a magyarországi »free«-ség fojtogató hiányáról. Szememben tetézi ezt a bűnt, hogy érzékeny és jelentős teljesítménnyel bíró művészemberek teszik ezt, de lehet, hogy azt gondolják, csak ők lehetnek nagybetűs művészek, akiknek mindig és feltétlenül, így kell »free«-nek lenniük a saját hazájuk művészetét másképp gondolókkal szemben. Akinek ilyen »más« a véleménye, az meg járjon lesütött szemmel. Hiszen a nevezettek megmutatták és el is mondták, hogy mi az egyedüli, kizárólagos valóság.

Akiket minősít ez a pólófelirat, azok az újonnan megválasztott kuratórium tagjai, élükön Vidnyánszky Attilával. Ők milyen módon védekezhetnek? Jelenjenek meg külhoni vendégjátékokon mondjuk: #freenewBoard of Trustees pólókban a berlini, a cannes-i, avagy egy lappföldi fogadáson, ceremónián?”