Az MSZP Kúriához fordult jogorvoslatért hétfőn, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem hitelesítette a természetes tavakkal kapcsolatos népszavazási kérdéseit – közölte a szocialisták pártigazgatója Budapesten. Molnár Zsolt a Kúria székhelye előtt tartott, az MSZP Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatón gyalázatosnak nevezte az NVB döntését, amelyben elutasította a párt három népszavazási kérdésének hitelesítését.
Mi hiszünk az igazunkban és bízunk benne, hogy pozitív döntés születik – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki reményét fejezte ki amiatt is, hogy a népszavazást követően valóban mindenki számára ingyenessé válnak a szabad vizek, nem lehet túlépíteni a strandokat, kempingeket, nem lehet lecsapolni a nádasokat és nem lehet majd kisajátítani a Balatont és más természetes vizeket. Molnár Zsolt kitért arra is, hogy az őszi parlamenti szezonban az MSZP beterjeszti a Balaton-törvény átfogó módosítását. Azt is kezdeményezik, hogy az állami költségvetésből kártalanítsák az önkormányzatokat azon döntések után, amelyek tőlük forrást vonnak el. Az országgyűlési képviselő sürgette azon javaslatuk elfogadását is, miszerint a szálláshelyek a kormánytól kapott vissza nem térítendő támogatás 50 százalékáig ajánljanak fel vendégéjszakákat a családoknak.