A nap, amikor agyonlőtték a budavári kísértetet

A Jelenkor 1842-ben megjelent cikkéből kiderül, már akkoriban is akadt a budai Vár környékén olyan „taxis”, aki trükközött. Történt, hogy két hölgy érkezett gőzhajóval Budára. Helyismeretük nem volt, így a kikötés után az első bérkocsissal egyezkedtek arról, mennyi pénzért viszi el őket és a csomagjaikat a Híd vendégfogadóba. A hölgyek nem kevés pénzt ajánlottak, a kocsis pedig mosolyogva elfogadta. Aztán a hölgyekkel és a csomagokkal átállt kocsijával az onnan tíz lépésre található fogadó bejáratához. Az utasok meglepetésükben átadták a pénzt, ám a trükkös bérkocsist másnap elszámoltatta a hatóság.

És ha már kocsik. 1843-ban a Figyelmezőben jelent meg egy panaszos írás arról, hogy a budavári heti vásárban a parasztok nem figyelnek a vásárlókra és nagy ökrös szekereikkel áthajtanak az emberek között. „Kérjük a budaiakat, hogy vigyázzanak szép hölgyeikre s leányaikra, kik maguk járnak hetivásárra” – intett óvatosságra mindenkit a lap.

A Hírnök számolt be róla 1843-ban, hogy napok óta egy kísértet riogatja a budai Vár lakóit. „Rémletes kiáltásaival a budavári bástyarepedésekben több éjjelig ijesztgette a házi urakat és bormérőket.” Aztán kiderült, hogy mégsem kísértetről volt szó, sőt, valaki egy puskával végzett a titokzatos lénnyel: „sikerült e szörnyet bagoly képében szerencsésen agyondurrantani.”

1843-ban a Pesti Hírlap rövid hírét akár az öt évvel későbbi forradalom apró előszeleként is felfoghatjuk. Az írás szerint a budavári fiatalság elhatározta, hogy a várba betérőknek szóló német feliratot eltünteti és helyette elkészíti és kihelyezi az „Üdvözlégy” táblát.

Két évvel később, 1845-ben számolt be a Budapesti Híradó arról, hogy egy molnár annyira sajnálta a pénzt bérkocsikra, hogy a saját lisztesszekerén ment a budai Várban tartott táncestélyre. A kocsin „keményített szoknyájú csinos hitvese feszesen megállott, egy markos molnárlegény pedig erősen tartá derekát, hogy le ne bukjék, s így állva kocsizott a tánczterem lépcsőjéig, mi nem csekély mulatságot szerzett az éppen akkor érkező báli vendégeknek.”

1845-ben megírták a lapok, hogy a Clark Ádám által javasolt budavári alagút megkapta az engedélyeket, így pedig „a Lánczhíd méltóságát nem csekély részben fogja emelni.”

Szintén ebben az évben jelent meg a Pesti Hírlapban, hogy a budavári Német Színházban télen hetente két előadást tartanak majd magyar nyelven. Az újság szerint a színészek örömmel mennek a budai Várba, annak ellenére is, hogy télen elég bajos és fáradságos átevezni a Dunán Pestről. Ne feledjük, a Lánchíd csak 1849-ben készült el.

Következzék egy rövid időjárás jelentés az 1845 áprilisában megjelent egyik újságból: ,„Múlt héten több száz gólya röpült el Budavár fölött, a tavasz tehát már csakugyan nem maradhat el”. Az újságokból tudhatjuk azt is, hogy 1847 augusztusa igazán forróra sikeredett Budán, „a nagy hőségtől a budavári kutakban annyira megcsökkent a víz, hogy már alig mertek az emberek szomjazni és minden sós eledeltől irtóztak, annál nagyobb kelendősége volt azonban a sörnek” – írta az egyik lap.

1847-ben a Budavári Királyi Palota régen várt felújításáról számoltak be az újságok, s nem felejtették el megjegyezni, hogy ideje lenne sok háztulajdonosnak példát vennie, és felújítania az évszázados házaikat „mert bizony alig kapni a várban csak valamire való jobb ízlésnek is megfelelő szállást.”

Zárásként még egy apró történet a Várral kapcsolatban, amelyből kiderül, az irónia már akkor is komoly fegyvere volt egy újságnak. 1846 augusztusában az Életképek figyelt fel arra, hogy a Jelenkor tudósítója tévedett. Azt írta ugyanis, hogy augusztus 20-án, Szent István napján ágyúdurrogásokat hallott a budai Várból, ám ez lehetetlen volt, hiszen az esőzés miatt elmaradt az ünnepélyes esemény. A cikk írója a következő tőrdöféssel felérő fricskával zárta a cikket: „Igen irigyeljük t. kollégánknak hallószerét, amellyel Pestig is elhallotta azt, mit mi Budán nem hallottunk…”

1848-ban aztán kitört a forradalom, az újságok pedig legtöbbet a hadi eseményekről írtak. Ki beszélt ekkor már a trükkös bérkocsisról, meg a kísértetbagolyról, hiszen a nemzet az életéért küzdött. De ez már egy másik történet.