A román politika látványosan arra játszik, hogy a centenáriumon a magyarok hibázzanak, valamilyen tettüket provokációnak lehessen felfogni, és akkor lehessen irredentázni…
Igen, kétségtelenül létezik az az érdek, hogy ez a rossz román-magyar viszony a kölcsönös provokációk spiráljába kerüljön.
A politika belső logikájából ez valamelyest érthető: szeptemberben önkormányzati, decemberben parlamenti választások lesznek – a román pártok licitálnak, melyik románabb a másiknál…
Sajnos ez egy elég régi hagyomány. Sokáig úgy tűnt, hogy az elsődlegesen regáti és vidéki szavazóbázisra építő román baloldal vezető pártja, a Szociáldemokrata Párt (a PSD) ellenőrzi a nacionalizmus napirendjét. De aztán kiderült, hogy a városi középosztályt inkább képviselő Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) is hajlandó beszállni a nacionalista versenybe. Lényegében ez történt Iohannis elnök ominózus kijelentésével is. De nem teljesen új fordulat ez.
Hogyan készülnek az erdélyi magyarok a megemlékezésre?
Hát, ez most egy teljesen új helyzet. Kisebb megemlékezésekre sok helyen készülnek. Ironikus vonása ennek a helyzetnek, hogy
a román Trianon-törvény maga teremti meg azt a helyzetet, hogy a magyarok úgymond hivatalosan emlékezzenek meg
a száz évvel ezelőtti döntésről, holott a román álláspont szerint nem kellene, nem volna szabad erre emlékezniük, lojális román állampolgárokként kellene viselkedniük abban az értelemben, hogy elfogadják a „románnak lenni” minden gondolati, ideológiai normáját.
Hogyan haladható meg ez a nemzeti trauma 100 év elteltével?
Szerintem a nemzeti trauma már jórészt meghaladott, magyar generációk nőttek fel új élethelyzetben. Ha traumát mondunk, akkor valamiképpen elismerjük, hogy emlékezetpolitikai kényszerpályán vagyunk. Ez azonban nem jelenti, hogy maga a „magyar probléma” is megoldódott volna, tehát
amit traumának nevezünk, az ennek a megoldatlanságnak a szinonimája.
És a magyar probléma épp abból adódik, hogy a Trianon utáni magyarság olyasmit örökölt a XIX. századi magyar nemzetépítésből, ami inkább ritka és kivételszerű. Éspedig azt, hogy ezek a határon túli nemzetrészek kitartó módon igényt tartanak kollektivitásuk valamilyen státus formájában történő jogi elismerésére az új államukban is.