Müller Cecília cáfolta Bangóné Borbély Ildikó vádjait

2020. június 21. 18:39

Az országos tisztifőorvos visszautasította a szocialista képviselő vádjait az esztergomi haláleset ügyében, és egyúttal azt is cáfolta, hogy Kásler Miklós miniszternek befolyása lett volna a szakértői jelentésre.

2020. június 21. 18:39

Közleményben hangsúlyozta az NNK, hogy széleskörű és rendkívül alapos szakmai vizsgálatot folytatott a tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal esztergomi nő ügyében.

Tájékoztatásuk szerint a lefolytatott vizsgálat négy szakmai terület (neurológia, infektológia, aneszteziológia és intenzív terápia, valamint oxyológia) országos szakfelügyelő főorvosának bevonásával történt, akik szakmailag megalapozott és megkérdőjelezhetetlen véleményt alkottak. Ebből kiderült, hogy szakmai és dokumentációs szabálytalanságok is történtek a tatabányai Szent Borbála Kórházban, de egyértelműen kiderült az is, hogy a koronavírus-járványnak és az azzal kapcsolatos intézkedéseknek semmi köze nem volt a nő halálához; írták.

Ezért az NNK visszautasítja Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő alaptalan vádjait, miszerint az NNK hamis vagy áljelentést készített volna, és azt is, hogy Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének bármilyen befolyása is lett volna a neves szakértők által készített jelentésre.

Közölték, hogy a vizsgálati jelentés megállapításai objektív tényeken alapulnak, nem pedig feltételezéseken vagy mendemondákon.

(MTI)
 

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemoda Buda
2020. június 22. 17:55
A büdös, liberáns libsik állják a sarat, alkalomadtán még a hülyéket is gyógyítják, ilyenek .... Az meg, hogy az eü miniszternek nincsen semmi köze ahhoz, hogy egy nőn nem ismerik fel az agyhártyagyulladás tipikus jeleit, mert még csak kézbe sem veszik a fejét (lehet behúnyt szemmel is, bevarrt zsebbel, nem lényeges) - az a tisztiorvosnak túl fogas kérdés, honnan a fenéből tudna érdemben nyilatkozni ? Ilyen tanfolyamot még nem végzett ! A kásler meg .... no, hagyjuk .... Nem is volt felvételi zárlat akkoriban, egyébként is, miért féltek volna a doktorok egy szál alsógatyában a vírusfenyegetés kellős közepén ? Hja, még maszkjuk sem volt ? De alsógatyájuk csak volt !
pumuklik
2020. június 22. 16:22
Kedves Doktornő! Ez a patkány ildikó nem érdemli meg, hogy bármit is válaszoljon neki, hogy egyáltalán megemlítse!
catalina9
2020. június 22. 07:05
Bangóné Németh Athina egy korózs hazudozó...
öszödibeszéd
2020. június 22. 04:28
Bangónénak vissza kellene mennie az általános iskolába bepótolni alapfokú iskolai hiányosságait, és nem egy négy orvosi szakvizsgával rendelkező doktorral orvosszakmai vitákat provokálni. Németh Athina 2. Hazudozni azt jól megtanult Bangóné!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!