Hogy vezetett a migráció Trianonhoz?

2020. június 08. 09:00

Érzékeny kérdést boncolgat a Trianonról szóló animációs sorozat második része, amely arra keresi a választ, hogy a bevándorlás miképp járult hozzá az 1920-as döntéshez. 

2020. június 08. 09:00

Ahogyan arról olvasóinknak beszámoltunk, elindult az Autentika Művészeti Műhely Trianon 10 oka című animációs sorozata, amelynek első része a Mandineren debütált. „A tíz epizód mindegyike igen rövid, 3-4 perces, könnyen befogadható. Az egyes részek a békediktátumhoz vezető út egy-egy állomását mutatják be" – fogalmaztak lapunknak az alkotók. 

Az első részben a tatárok, törökök, valamint a nemzetiségek által elkövetett vérontásokat mutatta be a sorozat, amelyek teljes országrészek elnéptelenedését okozták, továbbá komolyan megváltoztatták egy-egy régió etnikai arányait. Mindezek folytán a magyarság képtelen lett kitölteni korábbi életterét, ami miatt hely keletkezett az ide bevándorolni kívánó népeknek. A második epizód éppen ez utóbbi folyamatait mutatja be, hiszen

a nemzetiségi összetétel megváltozásához a migráció jócskán hozzájárult.

Közkívánatra ehhez a részhez már angol feliratot is be lehet állítani, így az alkotók reményei szerint a sorozat eljut majd a környező népekhez és az egykori antant államok lakóihoz is.
 

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2020. június 08. 22:56
"Elnéptelenedés/betelepítés". Minden területnek volt/lett földesura (nagy kapirgálás volt az adománylevelek körül), annak meg akkor volt bevétele, ha volt jobbágya, aki termelt. Az ugar nem sokat ért. A pestisnél meg nem volt honnan betelepíteni. Átalakult a vidéki társadalom szerkezete, megnőtt a munkaerő értéke ( Anglia)
OberEnnsinnen
2020. június 08. 16:02
Ezért, aki magyar: Ora et Labora. De ez már így kevés. A külföldprosti kollaboránsok osztálya nem kaphat megértést.
zakar zoltán béla
2020. június 08. 12:54
Se több!
Tóth Zoltán
2020. június 08. 10:53
Ja, szerintem is, inkább nem kellett volna beengedni úgy ezeregyszáz éve a remegőlábú gazdasági migránsokat a Kárpátokon, és most nem vinnyognának sakálképű átokfajzatok holmi Trianon miatt. Ezért is támogatnám, akinek nem tetszik a környező kultúra, annak tegyük lehetővé, hogy ingyenesen (alanyi jogon) hozzájutva egy felszerszámozott lóhoz (némi hússal a nyereg alá) visszavándorolhasson az áhított őshazájába, bele a napfelkeltébe (a határon lemondva az állampolgárságról). Családok esetében, 4 főtől már jurtát is kiutaltatnék számukra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!