A Russia Today vendége volt Szijjártó Péter

2020. június 27. 10:48

A külgazdasági és külügyminisztert az immáron véget ért veszélyhelyzetről és a különleges jogrendről kérdezték.

2020. június 27. 10:48

Ismét egy külföldi médiumnak, ezúttal a Russia Today-nek volt a vendége Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kérdések főként a veszélyhelyzetre és a különleges jogrendet biztosító koronavírus törvényre vonatkoztak. Az interjúztató főként arra volt kíváncsi, hogy mi volt a célja azokkal a törvényekkel és rendeletekkel a kormánynak, melyeket a veszélyhelyzet alatt hoztak meg, ugyanakkor nem azzal kapcsolatban? Külön megemlítette itt a régiók adóztatására vonatkozó rendeletet, mely szerinte egyfelől értelmezhető úgy, mint a gazdaság megmentésére irányuló különleges rendelkezés, de úgy is, mint az ellenzékre mért csapás. Az interjúztató szintén kiemelte az álhírek terjesztése ellen létrehozott szabályozásokat is.

Szijjártó Péter először is megköszönte, hogy konkrét kérdéseket kapott, melyekről lehet vitatkozni, majd részletesen elkezdte megválaszolni az interjúztató kérdéseit. A miniszter kiemelte, hogy a magyarországi ellenzék neheztelte, hogy nincs végdátum a különleges jogrendre felhatalmazó törvényben, azonban sokkal hosszabb (120 napos) időintervallumot ajánlottak a rendeleti kormányzásra, mint amennyire végül szükség volt (90 nap). A régiók adóztatásával kapcsolatban Szijjártó Péter megjegyezte, hogy beruházásokra van szükség ahhoz, hogy egy ország, például hazánk ne süllyedjen bele egy válságba. Azonban kiemelte: „nem fordulhat elő, hogy egy nagy vállalat [...] ne fektessen be Magyarországon csak azért, mert egyes hatóságok nem tudnak időben intézkedéseket hozni”. A miniszter ezzel az ellenzéki vezetésű önkormányzatokra utalt, majd hozzátette: „a helyi szint tehetetlensége és alkalmatlansága nem eredményezheti a nemzetgazdaság kárát”.

A sajtót érintő kérdéssel kapcsolatban Szijjártó kiemelte, hogy a magyar kormányt 10 éve a sajtószabadság korlátozásával vádolják, azonban mindeddig semmi nem igazolta állításaikat. Ezt követően hozzátette, hogy csak azok kerültek a sajtóból bíróság elé, akik komolyan hátráltatták a védekezést álhírek terjesztése által. A külügyminiszter a beszélgetés végén feltette a kérdést: „Kiket támogassunk? Azokat, akik álhíreket terjesztenek, vagy azokat, akik meg akarják védeni az embereket? Ennyire egyszerű.”

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2020. június 28. 21:25
Mennyivel hitelesebb, ha egy orosz propagandaadón angolul hazudja el...
yndi
2020. június 28. 15:32
A volt KGB-s propagandatévéjében támogatásra talál a volt MSZMP-s pártfunkcionárius fiának a rezsimje. Összenő, ami összetartozik.
Himalája
2020. június 28. 14:29
Már nem is emlékszem, mikor láttam utojára ehhez hasonló riportot. Hogy a riporter több mint négy percen keresztül szabadon hagyja beszélni, és meg sem próbálja kizökkenteni a riportalanyt a mondanivalójából.
tolan
2020. június 28. 10:04
Így beszél egy rendes magyar ember, nyilvánosság előtt! Nem nyekereg, nem beszél mindenféle hülyeségeket, végre van egy nem zsidó magyar külügyminiszterünk! Hála istennek, Menczer sem zsidó! Odaveszett ez a privilégiumuk, nincs több hazugság!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!