Tirol javaslatot dolgoz ki a turizmus fellendítésére

2020. május 12. 21:05

Tirol számára létfontosságú a következő téli szezon, így bízni kell abban, hogy nem lesz szükség nagyobb korlátozásokra, amelyek elriaszthatják a vendégeket – fogalmazott Hubert Siller.

2020. május 12. 21:05

Tirol vezetését továbbra is azzal vádolják: felelős azért, hogy Európa jelentős részében elterjedt a koronavírus. A vezetők ugyanis a gyanú szerint már március 5-e előtt megtudták, hogy 15 izlandi turistának Ischglben töltött szabadsága után pozitív lett a koronavírus-tesztje, ám a síterepen akkor még senkinél sem merült fel a fertőzés gyanúja. Azokat a szállodákat, ahol az izlandi turisták laktak, felszólították, hogy jelentsék az esetleges fertőzésgyanús eseteket. Az első koronavírus-fertőzés csak két nappal később vált ismertté, a „Kitzloch” nevű szórakozóhelyen egy csapos tesztje lett pozitív. Paznauntal településeit, köztük Ischglt végül március 13-án helyezték karantén alá.

Tirol tartomány turizmusának, illetve vendéglátó-iparának fellendítését nehezíti, hogy folyamatosan jelennek meg „irritáló képek” a térségről – vélekedett Günther Platter. A tartományi vezető ugyanakkor arról is beszélt, hogy új szemléletre van szükség a helyi turizmusban. Eszerint a jövőben nem szeretnének túlzott mértékű „partiturizmust”, vagyis olyan vendégeket, akik rövid időre csak azért jönnek, hogy egy jót „bulizzanak” – tette hozzá. Kifejtette: mivel a helyi lakosság túlterhelt, nem a vendégéjszakák számának növelésére kell helyezni a hangsúlyt, sokkal inkább értéket kell teremteni – szögezte le. Hangsúlyozta: a turisták azért jöjjenek Tirolba, hogy kikapcsolódjanak, gyönyörködjenek a természetben, és várják a téli sportok szerelmeseit is – tette hozzá.

Tirol számára létfontosságú a következő téli szezon

Így a 15,3 millió euró turizmusra szánt támogatásból négymilliót fordítanak a részmunkaidős foglalkoztatásra, további négymilliót reklámokra, 2,3 milliót közvetlenül a turizmus fellendítésére, további ötmillió eurót pedig menedékházak, bicikli- és turistautak létesítésére. Hubert Siller, az MCI igazgatási központ (MCI Management Center) turisztikai osztályvezetője arról tájékoztatott: Tirol számára létfontosságú a következő téli szezon, így bízni kell abban, hogy nem lesz szükség nagyobb korlátozásokra, amelyek elriaszthatják a vendégeket – tette hozzá.

Közben Tirolban az ellenzéki pártok, a Szabadságpárt (FPÖ), Az Új Ausztria és Liberális Fórum (Neos), valamint a Fritz Listája (Liste Fritz) az egészségügyi tanácsos, Bernhard Tilg (ÖVP) lemondását követelte a koronavírus-járvány válságkezelése miatt. Hétfőn bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene, a politikus lemondatásához azonban nem rendelkeznek a szükséges többséggel. Ausztriában eddig összesen 15 894 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, közülük 14 148-an időközben meggyógyultak. Az 1190 jelenlegi beteg közül 264-en szorulnak kórházi kezelésre; az intenzívosztályon kezeltek száma ugyanakkor továbbra is száz alatt van (59 fő). Ausztriában 623-an estek áldozatául a járványnak, illetve a szövődményeként fellépő tüdőgyulladásnak.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!