A pályázatok benyújtása június 15-én indul, jelentkezni a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2022. június 1-jéig lehet a https://elektromobilitas.ifka.hu pályázati portálon keresztül. A beadás egyszerűbb és gyorsabb a korábbinál, a dokumentumokat kizárólag elektronikus úton kell benyújtani. Az elektronikus ügyintézéssel a pályázatok feldolgozási időszaka csökken, gyorsabb elbírálás és kifizetés várható – mondta Kaderják Péter. Kiemelte, hogy a pályázat benyújtása után saját felelősségre megrendelhető az elektromos autó vagy robogó, de a jármű továbbra sem vehető át a támogatói okirat nélkül. Az államtitkár felidézte, hogy az ITM által 2018 októberében meghirdetett, elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására kiírt pályázatot a rendelkezésre álló 3,3 milliárd forintos keretösszeg kimerülése miatt idén február 24-én zárták le. Az új pályázat illeszkedik a gazdaság újraindítását segítő, átfogó gazdaságvédelmi akcióterv céljaihoz is, hiszen a hazai gazdaság egyik legfontosabb húzóágazata a járműipar, és az elektromobilitási szektor erősítése a kormány kiemelt célja – jelezte az államtitkár.
Kaderják Péter hangsúlyozta: célként tűzték ki azt is, hogy a gazdaság újraindítása a lehetőségekhez képest környezettudatos, zöld és fenntartható módon valósuljon meg. Ezt számos, a napokban megjelentetett gazdaságfejlesztési pályázati felhívás mutatja, ezek közé tartozik a megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár beszerzésének támogatását célzó kiírás is - mondta. Hozzátette: az új pályázattal a kétkerekű járművek, a mikromobilitás felé is nyitottak.
Az államtitkár kitért arra is, a kormány nemcsak az elektromos személygépjárművek elterjedését ösztönzi, hanem a Zöld busz program keretében 36 milliárd forinttal támogatja azt a klímapolitikai célt, hogy 2022-től csak tisztán elektromos buszokat lehessen üzembe helyezni a városi közösségi közlekedésben.
(MTI)