Igen, itt. Akik már gyerekként rángatták az anyjuk szoknyáját, hogy „ide nézz, ezt figyeld”, de soha nem érték be a rájuk eső figyelemmel, azoknál ez később valamilyen formában kiütközik. Nálam és számos kollégámnál így. Kellett a taps, a csillogó szemek, a kacagás, hogy jól legyek, főleg az elején. Az évek alatt azért kigyógyítottam magamat a függésből, ezért is vagyok viszonylag jól karanténban is.
Sokszor elmesélte már, hogy kamaszként papnak készült. Mi tántorította el?
Tizenévesen nem tudtam semmit a világról, könnyűnek és logikusnak tűnt volna elvonulni. A kamaszkort a budai ciszterci gimnáziumban úgy éltem meg, hogy a gyerekkorból egyből egy otthonos lelki kolostorba nőttem bele. Nagyon inspiráló, hihetetlen karizmával megáldott szerzetesek tanítottak. Komoly hatással voltak rám. Később nem is a mindenféle csábítások tántorítottak el a papi hivatástól, hanem a félelmekkel való leszámolás segített fokozatosan nyitni a kinti világ felé.
Ez a járvány a világ összes mai gyerekének lelkében nyomot hagy, ebben biztos vagyok. Összekovácsol egy nemzedéket
Egyszer azt mondta, a hitéről éppúgy nem szeret beszélni, ahogy a nászéjszakájáról sem, magánügy. Tavaly szeptemberben a Forráspont ifjúsági eucharisztikus napon mégis olyan tanúságtételt tett egy sportcsarnoknyi ember előtt, hogy visszhangzott tőle az internet. Miért érezte fontosnak kiállni?
Hagytam magam rábeszélni. Gondoltam, mondok valami lelkesítőt a fiataloknak, aztán kiderült, rögzítik is. Megijedtem. Elhatároztam, hogy a megfelelési kényszert, amely kamaszként még nagyon jellemzett, kicsit sem hagyom érvényesülni. Csakis úgy beszélek, ahogy gondolok és érzek, legfeljebb kiátkoznak, megsértődnek, és többet nem hívnak. Egyik sem következett be. Sokat kivett belőlem ennyire személyesen megszólalni ötezer ember előtt, komolyan készültem. Ugyanúgy felépítettem, mint egy standupot. Annyit akartam mondani, hogy nem vagyok díszkeresztény, mégis szeretve vagyok, csak dúsítottam képekkel, hasonlatokkal, a végén valami kis katarzissal.
Lehet humorral evangelizálni?
Ezek szerint lehet, de nem ez a dolgom. Mondhatnám álszerényen, hogy én csak médium vagyok, akit megszólított
az Úr, de kényelmetlenül érezném magam ebben a szerepben. Azóta sem vállalok hasonló kiállást. Ha mégis ez az Úr szándéka velem, nem tudom, milyen kegyetlen eszközökkel kell ismét rávegyen. Annyira vagyok kompetens evangelizálni, mint ökölvívó-bajnokságra felkészíteni a lakosságot. Általánosabb, sekélyesebb szinten látom a szerepemet. Igyekszem rámutatni, hogy az élet nem csak annyi, amennyi a szürke hétköznapokban látszik belőle. Ezt meg lehet tenni úgy is, hogy az Isten szó akár el sem hangzik. Más kérdés, hogy aztán bárki rátalál-e.
Saját bevallása szerint mindenben kételkedik, egy dologban nem: hogy Isten ott van az ajtó mögött. Sokan kérdezik most, egy tízezrek halálát követelő globális járvány idején, valóban ott van-e.
Mi az összezavarodott hógömbben vagyunk, ő a hógömbön túl. Nem azért van, hogy varázslóként suhintson, ha nagyon összecsapnak felettünk a saját magunk által gerjesztett hullámok, vagy azért, hogy imánk meghallgatásra találjon, és végre előkerüljön a lakáskulcs. Anyánktól sem várhatjuk el, hogy még felnőttkorunkban is átjöjjön minden hétvégén kimosni a szennyest. Amit előidéztünk, azt nekünk is kell megoldanunk.
Írt már regényt a multivilágról és a média visszásságairól. Lesz mondjuk harmadikként egy karanténvalóság-feldolgozás?
Nem hiszem. Ugyan a Multigáz és a Médialom tíz éve trilógiának indult, bedőlt a kiadó, és nem is éreztem úgy, hogy feltétlenül folytatásért kiált az írói munkásságom. Azt is elhatároztam, hogy ha egyszer vége lesz ennek az egésznek, még véletlenül sem viszem fel a színpadra a járványtémát, a karanténkorszakot. Megteszik helyettem mások. Bőven maradnak majd így is hétköznapi banalitások, amelyeken jól fog esni újra együtt nevetni. De abban is biztos vagyok, hogy a járvány utóhatása sokáig velünk marad.
Az foglalkoztat, hogy a gyerekeink mit kezdenek majd ezzel az élménnyel. Ez a járvány a világ összes mai gyerekének lelkében nyomot hagy, ez bizonyos. Összekovácsol egy generációt. Ha a gyerekeim az egyetemen összefutnak majd egy külföldi diákkal, elég lesz annyit mondani, hogy covid – rögtön meglesz a közös nevező. Ahogy bízom abban, hogy a társadalom és a gazdaság főnixmadárként újraéled, remélem, hogy ez az élmény jótékony fékeket is belekódol majd egy fiatal nemzedékbe világszerte. Olyan fékeket, amelyek megóvják őket attól, hogy elkövessék újra, amit a mi generációnk nagyon elrontott.
Kovács András Péter
Karinthy-gyűrűs humorista, író, a hazai stand-up comedy egyik úttörő képviselője, jogász. 1978-ban született Budapesten. 2001-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, majd 2004-ben elvégezte a doktori programot is. Jogtörténetet és médiajogot tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen, jogi informatikai ismereteket az ELTE Informatikai Karán. 2004-ben csatlakozott az induló Dumaszínház tagjaihoz, és megvált a katedrától. 2006-ban megnyerte a Magyar Rádió VIII. Humorfesztiválját. Napjaink egyik legkeresettebb humoristája. Nős, három gyermek édesapja.
Karinthy-gyűrűs humorista, író, a hazai stand-up comedy egyik úttörő képviselője, jogász. 1978-ban született Budapesten. 2001-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, majd 2004-ben elvégezte a doktori programot is. Jogtörténetet és médiajogot tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen, jogi informatikai ismereteket az ELTE Informatikai Karán. 2004-ben csatlakozott az induló Dumaszínház tagjaihoz, és megvált a katedrától. 2006-ban megnyerte a Magyar Rádió VIII. Humorfesztiválját. Napjaink egyik legkeresettebb humoristája. Nős, három gyermek édesapja.Címlapkép: Muray Gábor