Ki nem dolgozik, ne is egyék? Munkaellenes gyorstalpaló a „munka ünnepére”

„Május elseje természetesen nem a munka ünnepe, hanem a munkásoké, ami lényeges különbség. Nem véletlenül magyarázta félre ezt Magyarországon az elmúlt fél évszázadban minden rezsim, a „munkás-paraszt hatalomtól” a „munkaalapú társadalomig” bezárólag. Ehhez a naphoz Magyarországon sajnos leginkább méltatlan események kötődnek. Méltatlan volt 1957-ben a munkásság önigazgatásra irányuló törekvéseit fegyverrel leverő zsarnoknak integetni, de méltatlan volt hozzá a sör és a virsli is. Talán az adta csak meg ennek a napnak a kegyelemdöfést, amikor a Momentum 2017-ben már nemcsak a munkásokról, de a munkáról is elfelejtkezett és „Európamenetet” rendezett, amin a párt elnöke arra szólította fel a szegényeket, hogy fogjanak össze a gazdagokkal a nemzet érdekében, de nem részletezte például, hogy miféle adópolitika vagy munkajog következik egy ilyen „összefogásból”.

Könnyen belátható, hogy a „munka ünnepe” teljesen értelmetlen, hacsak nem vagyunk bigott angolszász puritánok a 16. századból, vagy sztahanovista élmunkások a Rákosi-korszakból. A munkában önmagában ugyanis nincsen semmi jó vagy nemes. A munka az, amiért gyűlöljük a hétfőt és várjuk a péntek estét, és amit a legtöbben annak megszokott formájában aligha végeznénk, ha nem múlna rajta a megélhetésünk. Nem kell ultrabaloldalinak lennünk hozzá, hogy belássuk: a munka szívás. Még azoknak is tisztában kell ezzel lenniük, akiknek vallásos (vagy vallásos eredetű) nézetei szerint a munkavégzés önmagában erkölcsi értéket képvisel, ugyanis a teremtés könyvében Isten büntetésként méri az emberiségre a munkakényszert.

A munkán tehát nincs mit ünnepelni, de mit is ünneplünk akkor ezen a napon? Még a „munkások ünnepe” is félrevezető megnevezés, hiszen hasonlóan a Nemzetközi Nőnaphoz vagy a Meleg Büszkeség Napjához, nem a munkás munkás mivolta az, ami identitáskategóriaként megünneplendő, hanem a szervezett munkásság harca az uralkodó osztályok általi elnyomatásuk és a kizsákmányolás ellen. Nem kell persze kék kezeslábasban a futószalag mellett dolgozni ahhoz, hogy munkások legyünk, hiszen munkás mindenki, aki idejének áruba bocsátására szorul megélhetése biztosításához. Május elseje olyannyira nem a „munka ünnepe”, hogy az a véresen levert chicagói sztrájk, amelynek ez a nap emléket állít, a munkaórák napi 8 órában való maximálását követelte, így gyakorlatilag munkaellenes megmozdulásként is értelmezhető.”