Hatvan éve rabolta el az izraeli titkosszolgálat Adolf Eichmannt

Hatvan éve, 1960. május 11-én rabolta el és vitte illegálisan Argentínából Izraelbe a zsidó állam titkosszolgálata Adolf Eichmannt, aki a náci Harmadik Birodalom „fő hóhéraként” irányította az európai zsidóság megsemmisítését, a magyar zsidóság deportálását. Eichmann 1906. március 19-én Solingenben született, de az ausztriai Linzben nőtt fel. Az osztrák náci pártba és az SS-be 1932-ben lépett be, 1933-ban ausztriai munkájának elvesztése után visszatért Németországba, ahol rövid ideig a dachaui koncentrációs tábor őrségében szolgált. 1934-től a náci titkosszolgálat, az SD „zsidóügyi szakértője” lett, s megtanult héberül. Gyorsan emelkedett a náci hierarchiában, 1937-ben ő vizsgálta a zsidók tömeges kivándorlásának esélyét Palesztinába. Az 1938-as Anschluss, Ausztria bekebelezése után ő „tisztította meg” Bécset a zsidóktól, 1939-ben már az SD zsidóügyi részlegének parancsnoka volt. Az alapvető döntések meghozatalában nem vett részt, de azok végrehajtásában lelkesen és precízen vállalt szerepet.

A második világháború kitörése után a lengyel zsidók (és cigányok) gettóba zsúfolása és deportálása lett a feladata, Nyugat-Európa lerohanását követően hatékonyan szervezte az ottani zsidóság jogfosztását, kirablását és deportálását. A zsidókérdés „végső megoldásáról” döntő, azaz a népirtást a hivatalos politika rangjára emelő 1942. január 20-i wannseei tanácskozáson ő vezette a jegyzőkönyvet. Ettől kezdve Berlinből irányította a leigázott országokban megmaradt zsidóság azonosítását, összegyűjtését és megsemmisítő táborokba szállítását. Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után Budapestre utazott, irányításával, a magyar csendőrség közreműködésével 437 ezer zsidót deportáltak, közülük a becslések szerint 360-390 ezret megöltek. A nyilas hatalomátvétel után ő javasolta a gyalogos halálmenetek indítását Bécs felé, a szovjet csapatok elől Ausztriába menekült. A háború végén amerikai fogságba került, de Otto Eckmann névre szóló hamis papírokkal sikerült elkerülnie a lelepleződést és 1946-ban megszökött. Évekig egy német falucskában bujkált, majd 1950-ben Ricardo Klement álnéven földalatti náci szervezetek és egy osztrák főpap segítségével vöröskeresztes útlevéllel Argentínába menekült, ahová követte családja is. Eichmann, azaz most már Klement Buenos Aires környékén végzett alkalmi munkából élt, volt technikus és nyúltenyésztő, végül a Daimler-Benz gyárában lett művezető. 1956 végén több hónapig beszélt a holland kollaboráns Willem Sassennek a zsidó népirtásban játszott szerepéről, az interjúk egy része meg is jelent az amerikai Life magazinban. (2006-ban nyilvánosságra került titkos iratok szerint Eichmann hollétéről tudott az amerikai és a nyugatnémet titkosszolgálat is, de mivel információkkal rendelkezett a volt nácikkal fenntartott kapcsolataikról, nem tettek elfogása érdekében semmit.)

A nácivadász Simon Wiesenthal 1953-ban értesült arról, hogy Eichmannt Buenos Airesben látták, 1956-ban ezt egy Argentínába emigrált német zsidó is megerősítette. Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad 1960-ban küldte ügynökeit Buenos Airesbe, akik felismerték Eichmann feleségét, ezután lesből készült fotók, s egy házassági évfordulós virágcsokor nyomán őt is azonosították. Mivel Argentína rendre megtagadta a náci bűnösök kiadatását, David Ben Gurion izraeli kormányfő úgy döntött, Eichmannt el kell fogni és Izraelbe kell szállítani. A nyolcfős kommandó hetekig tanulmányozta célpontja napirendjét, szokásait, majd kidolgozták tervüket és megtették az előkészületeket. 1960. május 11-én egyikük háza közelében megszólította a busszal hazaérkező Eichmannt, aki gyanút fogott és menekülni próbált, de lebirkózták és egy autóba tuszkolták. Kilenc napig egy biztonságos házban vallatták, megerősítették személyazonosságát és megpróbáltak információt szerezni tőle az auschwitzi haláltábor orvosa, Josef Mengele hollétéről. Az elkábított Eichmannt május 20-án légikísérőnek öltöztetve az El Al légitársaság gépén Izraelbe csempészték, a világszenzációnak számító hírt Ben Gurion május 22-én jelentette be a kneszetben. Argentínában antiszemita tüntetések robbantak ki, a Buenos Aires-i kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé citálta Izraelt, amely később elismerte, hogy megsértették Argentína szuverenitását.

A holokauszt egyik fő felelősét a diplomáciai vihar elcsitulta után, 1961. április 11-én állították bíróság elé. A világon először televízió által is közvetített, igen alapos eljárás során nemcsak Eichmannt akarták elítélni, hanem fel kívánták tárni a népirtó náci politika ideológiai alapjait, mechanizmusát. A bíróság Eichmannt december 15-én mind a 15 vádpontban, így a zsidó nép és emberiség elleni, továbbá háborús bűnökben és háborús bűnös szervezetek tagságában is bűnösnek találta és halálra ítélte. Egyben azt is kimondták: védekezésével szemben nem pusztán parancsot teljesített, hanem teljes szívével hitt a náci ügyben. Az ítéletet másodfokon 1962. május 29-én hagyták jóvá, Eichmannt két nappal később, kegyelmi kérvényének elutasítása után felakasztották, hamvait a tengerbe szórták. (A zsidó állam történetében ő az egyetlen, akit kivégeztek.) A médiában folyamatos nyilvánosságot kapó perének hatására tudatosult a közvéleményben a holokauszt ténye, ezután háborús bűnösök százai ellen indítottak eljárásokat világszerte, a népirtásról könyvek, visszaemlékezések jelentek meg. A tárgyaláson jelenlévő filozófus, Hannah Arendt Eichmann a bíróság előtti viselkedése nyomán alkotta meg „a gonosz banalitása” fogalmát: egy jellegtelen, sem bűntudatot, sem együttérzést nem mutató ember tárgyilagosan beszélt milliók kiirtásáról, elveszítve a képességet a jó és a rossz megkülönböztetésére.

(MTI Sajtóadatbank)