Düh és gyász – kegyeleti megemlékezés a Deák téren

„A rengeteg pénzért semmiféle munkát nem végző cigány politikusoknak kőkemény felelősségük van a Deák téri kettős gyilkosságban, mert nem lépnek fel a cigányok körében tapasztalható bűnöző szubkultúrával szemben, a többségi társadalom érdekében. Helyettük majd megteszi ezt a Mi Hazánk, amely a Horthy-korszak jól bevált csendőrségével integrálná a cigány közösséget” – jelentette ki Toroczkai László, a pár éve irányt váltott Jobbikból kiszakadt mozgalom elnöke. Szónoklatának helyszíne a meghirdetettől eltérően nem az Országos Roma Önkormányzat székháza volt, mert annak közvetlen környékét lezárta a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK előző nap ugyanis közleményben tudatta: megítélése szerint a tervezett rendezvény a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó gyűlésnek minősül, és ezért érvényes rá az a kormányrendelet, amely – a veszélyhelyzetre mint különleges jogrendre hivatkozva – tiltja a gyűlés helyén tartózkodást. Ezért a MHM a Dohány utcának egy a Nagykörúthoz közelebb eső pontján tartotta meg találkozóját híveivel.

Toroczkaiék a „szubkultúra” ellen

S hogy miért lett az ORÖ székháza orientációs pont? Hamar elterjedt, a múlt péntek hajnali Deák téri kettős gyilkosságot olyan kompánia követte el, amelynek többségében romák voltak a tagjai, és a gyilkos is legalább részben ehhez az etnikumhoz tartozik. Toroczkai a Mandinernek előzőleg elmondta, nem akarja a lincselőkben a konkrét etnikai arányokat méricskélni. Viszont szerinte egyértelmű, hogy melyik szubkultúrából valók, és – amint a demonstráción is hangoztatta – tűrhetetlen, hogy szabadon sétálhatnak közöttünk olyan bűnözők, akik már rendszeresen gyilkolhatnak. „Nem vagyunk biztonságban, mivel a bűnözők érdekeit védik a rendőrök, a Belügyminisztérium, sőt a magyar állam az egész apparátusával együtt” – tette hozzá. 

Integráció mint „nagy büdös nulla”

Novák Előd alelnök szerint a "cigánybűnözéssel" kellene a hivatalos szerveknek foglalkozni, meg a drogterjesztőkkel. Apáti István, az ugyancsak Jobbikból a MHM-ba távozott országgyűlési képviselő erre rá is erősített azzal az óhajával: bárcsak Szabolcsban és Borsodban lehetne látni ennyi készenléti rendőrt, mint most a Dohány utcában. Szerinte „nagy büdös nulla” volt az eredménye harminc év integrációjának. Úgy vélte, a mindenkori hatalom azért tűri el ezt a szubkultúrát, mert az innen egyre nagyobb számban kikerülő szavazóik voksaira számít. Sürgette a halálbüntetés visszaállítását, illetve az életfogytiglan kiterjesztését a húsz év alatti gyilkosokra is.

A demonstráció résztvevőinek „jogvédőbiztosítását” a Nemzeti Jogvédő Szolgálat látta el. Ügyvezetője, a Jobbik 2010-2014 közötti parlamenti képviselője, Gaudi-Nagy Tamás a Mandinernek úgy vélekedett: a rendőrség jogellenesen indított szabálysértési eljárásokat a tüntetés résztvevői ellen, elvéve zászlaikat is. Azt ígérte, képviselni fogják a szankció alá vontakat. Ezután Gaudi-Nagy is a Mi Hazánk demonstrálói után indult, akik a Deák térre siettek a futballszurkolók szervezte közös kegyeleti megemlékezésre.

A roma önkormányzat dzsihádot sejt

A közeli és sűrűn emlegetett roma önkormányzati székház a tüntetés alatt egyébként üres volt. Viszont az ORÖ ellenzékiként számon tartott jelenlegi elnöke, Agócs János egy közleményt adott ki csütörtök délelőtt. „Tudjuk, kik hirdetnek dzsihádot ellenünk; olyan emberek, akiket még a sajátjaik is megtagadtak és kidobtak a Jobbikból. A székházunk azonban a cigányok szimbóluma. Nem egy szélsőséges párt politikai játszótere” – írta az ORÖ-vezető. Ami a „politikai játszótér” mibenlétét illeti, a közleményben ez áll: „Novák Előd és társai, valamint a pártvezér Toroczkai László hisznek abban, hogy a cigányellenességükkel, a cigányok hátán ők is felküzdhetik magukat a parlamenti képviselők közé, ami már eleve megcsúfolása lenne a parlamenti demokráciának, olyan választókat feltételezve, akik a magyar cigányokat gyűlölik.” Agócs leszögezte a dokumentumban, a romáknak is vannak hibái, de elutasítják a kollektív megbélyegzést.

Az áldozatok lányokat védtek

A Deák téren több ezer ember övezte a kismillió mécsest és a fotókat a gyilkosság áldozatairól, a 16 éves Laciról és a 21 éves Gergőről. Előbbi fiú a REAC, utóbbi az Újpest aktív szurkolótáborának tagja volt. Azon a végzetes hajnalon a társaságuk lánytagjait akarták megvédeni a nekik beszólogató agresszív csapattal szemben. A gyilkos kezében kés villant és – amint egy Újpest szurkoló, akinek barátnője Gergő osztálytársa volt, mesélte a helyszínen a Mandiner munkatársának: „Az egyiket torkon szúrták, a másikat szíven… és miután a földre kerültek, még rúgták, ütlegelték őket.”

„Düh és gyász” – ebben foglalta össze egy másik szurkoló a tömegből, mit érez. Ismerte közelről az idősebb áldozatot, de éppen ezért, megindultsága miatt nem vállalta a részletes nyilatkozatot. Hozzá hasonlóan sokan csak valami rövid, keserű mondatot ejtettek el az újságírói kérdésre, miért vannak kint. „Fáj, hogy szabadon lehet a magyart ölni” – ezt például egy 50 év körüli drukker mondta, bár hárman előzetes letartóztatásban vannak. Közben percekre az MLSZ által tiltott pirotechnikáé lett a főszerep, sokan ezzel fejezték ki felháborodásukat. De már-már szakrális összetartozásuknak is kifejezést adtak azok, akik egyszer csak petárdákat, piros fáklyákat, füstgyertyákat hoztak működésbe.

Megölték egy szurkolótársunkat

Miután a füst némileg eloszlott, egy 39 éves lila-fehér sálas, tar férfi, fekete dzsekiben így magyarázta meg, miért szerveztek ilyen kegyeleti megemlékezést a legkülönfélébb sportklubokhoz tartozó szurkolók: „Nem ismertem személyesen azt az Újpest-drukker nagyobbik fiút, ő az újpesti lelátón a kapu mögé járt, én a B lelátóba… A lényeg: megölték egy szurkolótársunkat, teljesen mindegy, hogy újpesti. Lehetett volna kispesti, fradista, honvédes vagy MTK-s. Ilyenkor összeállunk mind, félre kell tenni a nézeteltéréseinket. Olyan ez, mint mikor Magyarországnak szurkolunk a magyar-románon egy szektorban. Reméljük, hogy az igazságszolgáltatás vagy a törvényhozás fog tenni valamit. Mert az nem létezik, hogy a kora miatt nem fog életfogytiglant kapni ez a gyilkos! Mi a garancia, hogy ha kiszabadul harminc valahány évesen, nem fogja ugyanezt megcsinálni mással?!”

Ekkor éppen ezt skandálták harsogva a megemlékezők: „Igenis van cigánybűnözés!”. A férfi ennek hallatán így folytatta: „Nekem nem jutna eszembe, hogy reggel, mikor fölkelek, betegyek a kabátomba egy kést. Ha valakivel verekszem, és az a földre kerül, nem rugdosom, nem ütöm… Gondoljon bele, ha puszta kézzel verekednek össze, ma is élnek!”

Az erőszak ellen jöttek ki

A tömeg döntően fekete volt: feketék a kabátok, feketék a pólók. A sálak igazítottak el, hogy ki-ki melyik szurkolótáborhoz tartozik. Olyan volt az egész, mint valami több törzs részvételével lezajló nemzeti gyűlés. Egyszer csak cifraszűrös férfiak tűntek fel: mint megtudtuk, a balmazújvárosi és veresegyházi katonai hagyományőrző egyesületek tagjai. Végül találtunk még két, eredetileg egymással társalgó szurkolót, egy 20 éves újpestit és egy 37 éves fradistát, akik barátok. A fiatalabb mondta: „Nem vagyok cigányellenes, van barátaim között is cigány, de van az az alja fajta, amitől undorodom. Mégsem a cigányok ellen jöttünk ki, hanem az erőszak ellen, hogy a főváros szívében, a bulinegyedben ezt meg lehetett csinálni. Hol voltak akkor a rendőrök? Most, hogy szar van a fazékban és hogy mi vagyunk kint, bezzeg itt vannak!”

A fradista másféle benyomását osztotta meg: „Nem tudom, figyelted-e, hogy a Mi Hazánk rá próbálta szervezni a tüntetését a mi megemlékezésünkre. Jöttek a zászlóikkal, eléjük térdeltek a sajtófotósaik, hogy kinyomhassák a képeket a netre, amiken egymás mellett vagyunk, mi, drukkerek és ők, saját zászlóikkal. Pedig ez az egész nem a politikáról szól!”

Este nyolc felé a tömeg békésen oszladozni kezdett. A gyászolók legtöbben a metró felé vették az irányt, kissé értetlenkedőn pillantva az egykori Volán pályaudvar helyén álló Fröccs Teraszra. A laza szórakozóhelyre, ahonnan gondtalan zsibongás hallatszott, olyan derűs vendégek zaja, akiket látszólag nem foglalkoztat a Deák téri kettős gyilkosság vagy éppen Budapest romló közbiztonsága, a semmiből előálló, késvillanásos veszélyhelyzetek.

Fotók: Földházi Árpád