A Fidesz a bankoknak mindent visszaad

2020. május 26. 15:36

S mindent elvesz az önkormányzatoktól.

2020. május 26. 15:36
MSZP

„A kormány hazug és képmutató módon a járvány elleni védekezésre és a gazdaság újraindítására hivatkozva nemcsak idén, hanem jövőre is megfosztja az önkormányzatokat a gépjárműadóból származó bevételeiktől.

Hihetetlenül képmutató a kormány indoklása, hiszen kisemmizi az önkormányzatokat miközben a bankokkal kivételezik, ugyanis nekik 2021-ben már nem kell fizetniük az extra adót, sőt annak egy részét még vissza is fogják kapni.

Hazug a Fidesz indoklása, hiszen már a gazdaság jövő évi fellendüléséről beszél, ugyanakkor mégis ki akarja véreztetni az önkormányzatokat, amivel veszélybe sodorja a települési feladatok ellátását olyankor, amikor a feladataik egyébként is nagyban bővültek.

Azoktól vesznek el, akik erejükön felül végzik el azokat a feladatokat, amelyeket a kormánynak kellene: védőfelszerelést osztanak a településük minden lakójának, támogatást biztosítanak a családoknak, a munkájukat vesztett embereknek és bérpótlékot fizetnek az egészségügyben dolgozóknak.

Orbán Viktor ezzel ismét bebizonyította, hogy még mindig nem heverte ki az önkormányzati választási vereséget. A kicsinyes bosszúja azonban egyaránt veszélyezteti a járvány elleni hatékony védekezést és a válságból való mielőbbi kilábalást is.

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány az önkormányzatok helyett a bankokat támogatja, és minden lehetséges módon fel fogunk lépni a települések kisemmizése és a Fidesz bosszúpolitikája ellen.

MSZP”

(MTI-OS)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jurajur
2020. május 27. 10:06
Ezek még léteznek? :D
Héja
2020. május 27. 07:26
1. A gépkocsiadó az önkormányzatok költségvetésének cca 1-3 %-a. 2. Az elvonás vonatkozik az összes önkormányzatokra a többségükben fideszesekre is. 3. A bankadó ellen korábban épp az mszp rinyált. 4. Most azért, mert egy részét viszakapják. 5. Ilyen ostobán, demagóg módon hazudozni még a süllyedő mszp-nek sem érdemes.
cutcopy
2020. május 27. 05:56
"megfosztja az önkormányzatokat a gépjárműadóból származó bevételeiktől" Igen, kb 1% kiesés, komoly kivéreztetés balfékek.. )
certus
2020. május 26. 22:02
Az mszp a hazugságról. Édes. Még Hont is megpróbálta elmagyarázni nektek, hogy az önkori választásokat kicsit se vesztette el a Fidesz. De annyi eszetek van, hogy térddel menjetek neki az alytónak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!