Naivan hittünk a demokráciában – Lezsák Sándor a ’90-es kampányról a Mandinernek

„Nyugodt erő.” Ezzel a szlogennel kampányolt sikeresen az MDF 1990-ben. Kinek az ötlete volt?

Emlékeimet korabeli jegyzeteim erősítik meg.

az 1987-es lakiteleki találkozót követően: „Köztünk ő a politikus. Amikor délután beszélt, a sátor elcsendesedett. Józan valóságérzék, nyugodt hangnem, távlat és a közeli lépések bátorsága. Ez olyan erő, ami nagy dolgokra képes. Mitterand francia elnökjelölt győztes kampányának jelmondata volt a nyugodt erő”. Arra is jól emlékszem, hogy amikor a beszélgetést fölidéztem Furmann Imrének, az arca szinte kigyúlt: „Nyugodt erő! Ez az, ezek vagyunk!”

Az MDF elnökségében erről a jelmondatról döntés is volt?

Nem volt ilyen döntés. A „nyugodt erő” kifejezés benne volt az induló MDF vezérkarának az érzületében, és következett abból az észjárásból, amely mindannyiunkra alapvetően jellemző volt.

Ellenpontozni szándékozták ezzel az SZDSZ radikális retorikáját, illetve számítottak arra, hogy a radikális változásoktól félő tömegek a nyugodt átmenetre, vagyis az MDF-re voksolnak?

Mindkét megállapításban van igazság. De ahogy mondtam az imént,

Ezzel a jelmondattal a szerveződő tagságunk és a rokonszenvező környezetünk is észrevétlenül átitatódott.

Ön lett a kampányfőnök, és nem is lehetett nagyon más: említette Lakiteleket, ott, az ön kertjében felvert sátorban alakult meg az MDF, és ön volt a mozgalom szervezeti összekötő személye.

Az MDF-ben, az elnökségben a szervezés, a szervező munka irányítása az én feladatom volt. A kampánymunkába szinte belenőttem. Az akkori MDF-elnökség: Bíró Zoltán, Fekete Gyula, Csoóri Sándor, Csengey Dénes, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba, Csurka István és Joó Rudolf elnökségi tagként engem bízott meg a kampány irányításával.

A kampányfőnök 1990. március 25-én, a választás első fordulójának éjszakáján Sinkovits Imre társaságában

Milyen szervezeti felépítése volt a kampánycsapatnak? Hogyan működött a belső kommunikáció egymás között?

A kampányt az MDF elnöksége felügyelte. Nekem beszámolási kötelezettségem volt, és az elnökség által megvitatott, jóváhagyott feladatokat, javaslatokat vittem a szinte naponta, esténként ülésező szűk kampánycsapatnak. Megszerveztük, megszervezték a megyei és a választókerületi kampánycsapatokat is. Egymást erősítettük, jöttek, mentek a javaslatok.

Mindenki érezte, hogy most nem olvassuk, nem tanulmányozzuk, hanem próbáljuk alakítani a történelmet, hazánk történelmét. Igazi hőskorszak volt.

Mik voltak az MDF kampánystratégiájának a vezérelvei?

Ugyanazok, amelyek eredetileg is vezérelveink voltak: egészséges veszélytudattal az ország népével megértetni a magyarság esélyeit, történelmi lehetőségeit; a korábbi évtizedek Kárpát-medencei kapcsolati hálózatát élénkíteni; közösségi cselekvésre, akciókra bátorítani. A szervező új erők mozgósítása, helyi, térségi és országos programcsoportok munkájának egybehangolása, belső kiadványok, röplapok készítése és terjesztése.

Az MDF helyzeti előnyben lehetett a többi ellenzéki párttal szemben, hiszen a legrégebb óta működő, országos lefedettséggel rendelkező párt volt. Volt előny? Érezték ennek a pozitív hatásait a szervezőmunka során?

Természetesen éreztük, és éltünk is ezzel. Sorsdöntő előny volt ez, hiszen így nyerhettük meg 1990 tavaszán az első szabad választást.

Országos párt voltak, és az MDF-brand sem állt rosszul 1990 tavaszán: Lakitelek a rendszerváltás origópontja volt, 1989. március 15-én a legnagyobb hatású beszéd Csengey Déneshez köthető, Sinkovits Imre, Csoóri Sándor, Csurka István ikonok voltak, Antall József attitűdjében pedig már ott volt az államférfi lehetősége. Rendben volt a „politikai termék”?

Talán rendben volt annyira, amennyire akkor lehetett, de korántsem annyira, amennyire kívánatos lett volna. Voltak ma is vállalható eszmék, ikonok,

Az úgynevezett „négyigenes” népszavazást megelőző kampányesemények világossá tették számunkra, hogy az SZDSZ-vonzalmú tömegtájékoztatás ellenünk dolgozik.

Az MDF talán leghíresebb plakátja 1990-ből

Médiaellenszél volt, ráadásul a politikai marketing is még gyerekcipőben járt akkoriban. Hogyan ötlötték ki az üzeneteiket? És sikerültek-e a plakátjaik, a reklámfilmjeik, a tévés vitáik?

Begyűjtöttem az elnökség és a választmány kéréseit, a szakmai munkacsoportok véleményét és az ország minden részéből érkező javaslatokat, a levélírók és a telefonálók tömegeinek észrevételeit. Mindezt észszerűen tematizálva vittem az esti szűk kampánycsapat elé. Alkotó együttműködés, frissítő szellemi élmény volt minden vita. Így készültek az üzenetek, a szórólapok, a plakátok, a reklámfilmek. A rádiós és tévés vitákra is készültek anyagok.

Orosz István grafikusművész elmondta: híressé vált „Tavarisi Konyec!” (Ruszkik, haza!) plakátjáról vita volt az MDF elnökségében, végül az ön támogatásával lett mégis a kampány része. Mitől tartottak az ellenzők?

A plakát megjelenésekor Magyarország még a szovjet katonai erők által megszállt ország volt.

Az elnökségi döntés viszont először elutasította a plakátot, ezért a következő ülés előtt Bíró Zoltánnal megbeszéltük, hogy ha a késések miatt a jelenlévők között több lesz a plakátot támogató tag, akkor újra szavaztatni fogunk. Így lett végül többsége a világhírűvé vált plakátnak.

Az egyik kampányfilmjükben Bánffy György hangja elmagyarázza, hogy az MDF-liliom a honfoglaló magyarok életfa-ábrázolása: a nemzeti múlt, a becsület és a szeretet egységét jelképezi. A párt egy nemzeti konzervatív irányt képviselt, imázsa önazonos volt, de sokak szerint kicsit avítt, barokkos. Visszanézve: megfelelő volt az MDF imázsának kialakítása?

Ma már lehet ilyen-olyan jelzőkkel minősíteni a kampányunkat, de a tény tény marad. Az első szabad parlamenti választást a Magyar Demokrata Fórum nyerte meg.

A másik, nagyobb ívű kampányfilmben, Talpassy Zsombor filmjében ön magyarázza el az MDF közelmúltját, szerepét, az ország előtt álló tétet. Meg tudták szólítani azokat a társadalmi rétegeket, akiket el akartak érni?

Többnyire sikerült.

illetve az MDF folytonos rágalmazása következtében.

Az MDF kampányfilmje 1990-ben

Az SZDSZ akkori kampányfilmjének végén elhangzik: „nem kérünk sem vörös, sem nemzeti színű diktatúrát”. Ezt hogyan kellett anno értelmezni: az MDF és koalíciós társai ilyen veszélyt jelenthetnek Magyarországra?

Ahogyan nap mint nap tapasztaljuk ma is, azóta is egyfolytában diktatúrát és nacionalizmust harsognak azok, akiknek hatalom kellene, de nemzet nélkül.

Korabeli nemzetközi sajtójelentések szerint feszült légkörben zajlott a kampány. Önök is így látták belülről? Érzelmeket vagy programokat kommunikáltak inkább a pártok?

Nekünk nemzeti programunk volt. Annak alapjait leraktuk a lakiteleki találkozókon és a Jurta Színház tanácskozásain. Voltak persze érzelmeink is, mindenekelőtt hazafias érzelmek a kommunista internacionalizmussal szemben.

A nemrég elhunyt Balsai István egyszer elmesélte: a választási bizottsághoz vitte az MDF képviselőjelöltjeinek teljes dokumentációját, amikor az autóját feltörték, majd a táskát a Markó utcai bíróság egyik ablakában érintetlenül megtalálták. A titkosszolgálat üzenhetett. A kampányban érezték a titkosszolgálat aknamunkáját?

Vagy esetleg nem a titkosszolgálat törte föl az autót, hanem valamelyik politikai párt akarta a dokumentációt megkaparintani. Aknamunkára utaló kísérletek több irányból is érkeztek. Nyilvánvaló volt, hogy dolgoznak a titkosszolgálatok, a hazaiak és a külföldiek egyaránt, de a nyugati politikai, gazdasági erők érdekköreiből is tapasztalható volt a legális és az illegális fokozott érdeklődés.

Ha a táska-ügy nem a titkosszolgálat volt, hanem egy párt, akkor melyikre gondol? Az MSZMP-re?

A konkrét esetet próbáltuk kinyomozni, de akkor a lehetőségünk igen csekély volt, annál ügyesebbek voltak. A nyomokat pedig eltüntették. Profik ellen kisipari módszerekkel esélyünk sem volt.

A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain megállapodás született az ellenzék és az MSZMP között a rendszerváltás törvényi feltételeiről. Ennek ellenére maradt még a kampány során önökben félelem, hogy manipulált lesz az első szabad választás?

nem egy összetákolt kerekasztal-tárgyalás formájában. Ebben az ügyben az MDF egyedül maradt. A többi pártnak ez nem állt érdekében. Hogy volt-e bennünk félelem? Tartottunk-e a választási eredmények meghamisításától? Inkább aggodalomnak nevezném, amit azzal próbáltunk enyhíteni, hogy növekedő szervezettségünk miatt mi tudtuk a legtöbb embert delegálni a szavazókörökbe.

A nagy meccs az MDF és az SZDSZ között volt az ellenzék vezető szerepéért. Az ország minden tájáról beérkezett információik alapján 1990 márciusában érezték, hogy az MDF nyeri a választást?

Éreztük, de a négyigenes csalóka népszavazás következtében erősen rezgett a léc.

1990. április 8-án, a választás második fordulójának éjszakáján Lezsák Sándor bejelenti az eredményt, az MDF győzelmét

A második fordulóra letisztult a kép, a fő választóvonal tisztán az MDF és az SZDSZ között húzódott, ezt jelezték a visszalépések is. Mire koncentráltak a két forduló közötti kampányban?

A győzelmi esély megsokszorozta az MDF helyi és központi erejét. A helyi kampányt nem rendeltem alá az országos kampánynak, tág teret biztosítottam a helyi találékonyságnak, a helyismereten alapuló mozgósításnak. Nem hagytuk magunkat provokálni, ez is oka annak, hogy – Antall József szavaival – pisztolylövés sem dördült el, a pofonok száma is száz alatt maradt.

A „nyugodt erő” jelszava mellett volt egy „Országos tavaszi nagytakarítást!” feliratú plakátjuk is: ez radikális változásra utalt. A kampány bejött, de sok hívük hiányolta, hogy az ígéretet nem váltották be. Helyesen tette az Antall-kormány, hogy a társadalmi béke kedvéért kompromisszumokat kötött – és így felemás eredményű lett a rendszerváltás?

Kompromisszumok nélkül nincs politika. Nem mindegy azonban, hogy kik milyen egyezséget kötnek, és kikkel. Tömeggyilkosok dolgában nem lett volna szabad kompromisszumot kötni. Nem a kis – és gyakran megzsarolt, szerencsétlen sorsú – ügynökök voltak a fontosak, hanem azok, akik például 1956. október 25-én a Parlament előtt, vagy Mosonmagyaróváron, Salgótarjánban, Tiszakécskén és még vagy száz településen a fegyvertelen tüntető tömegbe lövettek, tehát iszonyú tömegmészárlásra adtak tűzparancsot. Vagy akik például az ötvenhatos forradalom és szabadságharc utáni megtorlás idején példátlan számban akasztattak vagy verettek véresre emberek ezreit. Ma is meggyőződésem, hogy

amit az Országgyűlés a kormánypárti többséggel elfogadott, de a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság megsemmisített, részleteiben és egészében alkotmányellenesnek minősített. Ez történelmi bűn volt, és a nyugodt erő ezáltal is egyre nyugtalanabbá vált. Csalódott országnépünk pedig veszélytudat nélkül zakatolt az SZDSZ-MSZP kétharmados történelmi vakvágányra. Innen szép győzni – mondtuk. Sikerült. Ezért az utolsó szóért dolgoztuk végig az elmúlt évtizedeket.

***

fotó: Lezsák Sándor