Európa vált az új harmadik világgá – Michel Onfray a koronavírusról

2020. április 04. 19:31

„Látjuk, hogy Európa nem volt más, mint a gazdagok klubja, akik olajra lépnek, ha felmerül egy probléma. Mindenki magáért.” Michel Onfray az egyik legismertebb és legeredetibb francia szabadgondolkodó, akinek a koronavírus-járványról és folyományairól is megvan a maga karcos véleménye. Onfray szerint „mindaz, amit szélsőjobboldalinak, fasisztoidnak tituláltak, a legjobb gyógyszernek bizonyul a maastrichti liberalizmus ellen”. Szemlénk!

2020. április 04. 19:31
Leimeiszter Barnabás
Leimeiszter Barnabás

Michel Onfray (1959) francia író és filozófus, hedonista-ateista gondolkodó, az egyik legtöbbet emlegetett francia kortárs értelmiségi, aki magát libertárius szocialistának vallja. Élesen támadja a politikai korrektséget, Macron kormányzását és az uniós föderalizmust, nemrég megjelent könyvében a zsidó-keresztény civilizáció halálát jósolja.

A Mandiner vele készült interjúját ezen a linken olvashatják.

Cikkünk a Le Point-ben március 22-én, illetve a Valeurs actuelles-ben március 28-án közölt beszélgetések szemléje a Mandiner Korona-gondolatok cikksorozatában.

***

Michel Onfray szerint a francia kormányzat későn és elégtelenül reagált a koronavírus-helyzetre. A jobboldali Valeurs actuelles újságírójának felvetésére, miszerint a francia kormány elsődlegesen a szabadkereskedelmi modellt és a „maastrichti államot” kívánta megvédeni, Onfray kifejti: „Nem köti őket sem hit, sem törvény: készek mindent megtenni, hogy biztosítsák tervük előrehaladását. Hogy mit tartalmaz ez a terv, az teljesen világos, Jacques Attali feketén-fehéren megírta a Ki kormányozza holnap a világot? című könyvében. Jean Monnet Európa-projektje, ami valójában a CIA köreiben született, és aminek megvalósításán dolgozik Mitterrand óta minden állami vezető, konkrét dolgokat feltételez: a nemzeti szuverenitás eltörlését, az állami hatalom leépítését, hogy letörölhessék a színről a francia nemzetet és a Köztársaságot. Így valósítanák meg a maastrichti Európát, ami az első fogaskereke lenne a gépezetnek, ami hosszútávon az univerzális államot, a világkormányt állítaná elő” – mondja Onfray.

Ez a világkormány

úgynevezett „szakértői” kormány lenne, a bolygószintű kapitalizmus kormányzata.

Ugyanez az Attali méltatta a világjárványok erényeit, mondván, hozzájárulnak ahhoz, hogy a világszintű kormányzás gondolatát elfogadják a közemberek.”

Onfray szerint azonban Attali téved: a világjárvány éppen más fejleményekhez vezet, a védelmező államhoz való visszatérés szükségességét bizonyítja, amely „lezárja a határokat, döntéseket hoz és cselekvésre utasítja a rendőrséget és a katonákat döntései érvényesítései érdekében: a szuverenizmus visszatérését látjuk ma, és nem a globalizáció előrehaladását. A vírus globalizált, ám az orvosi válasz szuverenistának bizonyul” – fogalmaz a filozófus. 

A Valeurs actuelles újságírója megjegyzi, talán Franciaország volt az utolsó európai ország, ami lezárta a határait, az egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy a vírus nem áll meg a határoknál. „Az, hogy megvédje a franciákat, az utolsó helyen szerepel Macron gondjai között” – állítja Onfray. „A bankárok, az újságírók, a közgazdászok, a nagytőkések, a politikusok mélyállama juttatta őt hatalomra… Nem Franciaország vagy a franciák érdekében választották meg, hanem a piacok és az aranyborjú érdekében. Az európai zászló folytonos előtérbe helyezése, az imperialista birodalom himnuszának bömböltetése tanúskodik minderről: még csak azt sem mondhatjuk, hogy rejtőzködve ténykednének!

Onfray úgy gondolja,

de Gaulle tábornok 1969-es lemondása óta a francia politikai vezetés a tőke nemzetromboló projektjét valósítja meg.

Szerinte a sárgamellényes mozgalom kapcsán is azt állapíthattuk meg, hogy évek óta tudatos „populicídium”, néppusztítás van folyamatban.

Hivalkodó nyomor

A filozófus kitér arra is, hogy a macroni vezetés szerint a polgárok civilizálatlan viselkedése felelős a válságért. „A nép iránti megvetéssel, illetve a hatalom és a hatalmasok imádatával eltelt elit a kisembereket bírálja, kigúnyolva a rémületeket: többet beszélnek a vécépapírt, cukrot, lisztet és rizst felhalmozó szegényekről, mint azokról a párizsiakról, akik Ré szigetére megérkezve 500, 600, 800 euró értékű árut tolnak ki bevásárlókocsijukon a boltokból, és raklapjával viszik haza a kifinomult borokat és a nagyvilági alkoholisták kedvenc whiskyjét… Néhány értelmiségi, mint például Peter Sloterdijk, aki egyébként csodálatáról vall Macron iránt, vagy André Compte-Sponville, aki politikai téren ugyanazt gondolja, mint Rajnán túli kollégája, vagy éppen a Macron által ugyancsak lenyűgözött BHL, illetve egyéb másodhegedűsök néhány hete még arról beszéltek, hogy a mostani helyzet legrosszabb jelensége az, hogy megőrülnek az emberek…”.

Macron egyrészt-másrésztozó retorikája a Gilles Deleuze és Félix Guattari által leírt skizofrénia jegye – mondja Onfray. Eközben viszont a francia elnök meghatározott politikai irányvonalat követ: az egyrészt-másrészt azt is jelenti, hogy Maastricht-Maastricht. Skizofrénként beszél, de az univerzális állam monomániásaként cselekszik. „Ám a vírus érvényteleníti a maastrichti szoftvert: határok lezárása, állami szuverenitás, az országvezetői hatalom visszaállítása, protekcionizmus.

„Mindaz, amit szélsőjobboldalinak, fasisztoidnak tituláltak, a legjobb gyógyszernek bizonyul a maastrichti liberalizmus ellen” 

– véli a francia gondolkodó.

Onfray szerint Európa magára hagyta Olaszországot a vírus pusztításával szemben, Csehország a Kína által az olaszoknak felajánlott maszkokat rabolta le, Németország és Franciaország különböző stratégiákat követ. „Látjuk, hogy Európa nem volt más, mint a gazdagok klubja, akik olajra lépnek, ha felmerül egy probléma. Mindenki magáért. A párizsi bohém burzsujok távoznak a fővárosból, hogy levonuljanak vidékre, amiről hirtelen eszükbe jut, hogy létezik, és elvárják, hogy befogadják hivalkodó nyomorukat” – mondja Onfray. A maszkellátást biztosítani képtelen európai nagyhatalom egycsapásra összeomlik, a maastrichti király meztelen, felfedezzük hatalmi gépezetének gombjait: a népek eltörlése, megvetése, megkerülése, tömeges munkanélküliség, szegénység, bevándorlás, világjárványok.

Az osztályharc sosem volt nyilvánvalóbb” –

Onfray „hányingerkeltőnek”  nevezi a nagyvilági szerzők „vulgáris dandyzmusát”,

akik nehézségeikről fecsegnek, miközben a kisemberek szűkös lakásaikba vannak beszorítva.  

Olvasni, ceruzával a kézben

A Le Point nevű hetilapba a főszerkesztő Sébastien Le Fol készített interjút Michel Onfray-vel. Melyik filozófust olvassuk a karanténban? – hangzik az első kérdés. A filozófus a sztoikusokat ajánlja, mivel ők írnak arról, hogyan vehetjük fel a harcot „az aggodalommal, a félelemmel, a rettegéssel, a szorongással, az öregedéssel, a betegséggel, a szenvedéssel, az árulással és persze a halállal”.

Onfray szerint különösen Marcus Aurelius elmélkedéseinek, Seneca Erkölcsi levelei-nek és Epiktétosz Kézikönyvecské-jének olvasása válhat hasznunkra – ha viszont csak egy filozófust választhatna, az Montaigne lenne, akinek Esszéi-ben benne van mindezen bölcsesség. „Fontos azonban, hogy ne úgy olvassunk, mint a strandon, dilettánsan, felületesen, hanem kitartó módon, fogjunk kezünkbe egy ceruzát és legyen a közelben egy kis füzet, hogy szintetizálhassuk és főleg kommentálhassuk azt, amit olvasunk, s így egzisztenciális nyereségre tehessük szert általa.” 

Onfray elmondja, hogy

a gyerekeket a karanténban olyan dolgokra is megtaníthatjuk, amit az állami oktatás már nem ad át,

az olvasás, írás, számolás, az elemzés, a gondolkodás készségét, amelyekkel kritikus szellemet fejleszthetünk – „ezek a dolgokat ma már reakciósnak tartják a nihilisták, akik orwelli módon évek óta progresszistáknak adják ki magukat!” Arra is alkalmunk nyílik, hogy arról beszéljünk a gyerekeknek, amit az iskola soha nem tanított rendesen: a művészetről, ami az „érzékek valódi iskolája”. Verseket tanulhatunk vagy felmondhatjuk őket, közösen olvashatunk költészetet, elbeszéléseket, Maupassant-novellákat például, vagy a színház és az opera világába vezethetjük be a gyerekeket, ebben az interneten elérhető felvételek segítenek.

Ugyanígy áll a helyzet a mozival: „Mára kapzsi kereskedők tevékenységévé vált, de a huszadik század első felében számos mestermű megalkotását tette lehetővé. Nem járunk rosszul, ha a fekete-fehér filmekre koncentrálunk, vannak más filmek a Lövöldöző taták-on kívül is – persze az is remek. Ismerkedjünk meg a nagyok életművével, olyan nevekkel, mint Jean Vigo, Carné, Renoir, Grémillon, Tourneur, Duvivier, Clouzot vagy éppen társadalmunk – szerintem – legnagyszerűbb kritikusával: Jacques Tatival!” 

A filozófus arról is beszél, hogy soha nem volt képes unatkozni, egész életében kényszeres olvasó – és író – volt. „Soha nem volt olyan bosszúságom, amit egy órányi olvasás ne oszlatott volna el” – idézi Montesquieu-t. Onfray szerint

az, hogy szemrebbenés nélkül elfogadtuk a szabadságunkat korlátozó intézkedéseket, a józan eszünkről tanúskodik

– még ha egyébként ennek már jóval korábban kellett volna engedelmeskedni. Ő már január 28-án figyelmeztetett, hogy egy olyan ország, mint Kína, nem zár le ok nélkül egy többmilliós várost, tehát valós veszélyről van szó, nem egy, az influenzánál kevésbé halálos betegségről, ahogyan azokban a hetekben mondogatták.

Ne dőljünk be az „igazmondó” tudománynak

A filozófus úgy látja, a közkeletű vélekedésekkel szemben a mai ember nem tagadja vagy fojtja el a halál tudatát, inkább „a nihilizmusról van szó a halállal kapcsolatos keresztény diskurzus semmisségével szemben”. Korábban a katolikus egyház birtokolta e diskurzus monopóliumát, csupán „néhány ateista, szabadgondolkodó, deista vagy szabadkőműves nem idomult hozzá”,

a keresztény diskurzus viszont „ma már nem hat”, még azokra sem feltétlenül, akik magukat kereszténynek mondják.

Nem annyira az elfojtott halál visszatértét tapasztaljuk most, hanem a szorongást vele szemben, amit erősít a szembenézésre való képtelenségünk, valamint az, hogy nem tudunk egy poszt-keresztényi választ találni rá” – mondja Onfray. „A média, amely a nap huszonnégy órájában a halált őröli, a franciákat a létben, a lényükben található űrrel szembesíti, (…) a kor nihilizmusáról győződhetnek meg, ami – mint minden más témában – semmiféle értelmes magyarázattal nem szolgál.”

Épp úgy, ahogyan a Szovjetunió bukása megmutatta, hogy a Nyugat egy fél évszázadon keresztül képzelgett a marxista-leninista birodalomról, ami papírtigrisnek bizonyult, a járvány megmutatja, hogy a huszonöt éve „a nagyhatalmakkal szembeszállni képes gazdasági behemótként lefestett maastrichti Európa” képtelen maszkokkal ellátni a betegeket ellátó ápolókat.

Európa vált az új harmadik világgá” – jelenti ki Onfray az olasz halálozási adatokat felidézve, és hozzáteszi: a vírus nem a gazdaságtól függetlenül létezik, a mostani helyzet annak eredménye, hogy a maszkgyártáshoz és -raktározáshoz, a kutatásba való befektetéshez, a jó egészségügyi rendszerhez nem fűződött gazdasági érdek. „A vírus felfedi azoknak a gazdasági, tehát politikai döntéseknek az értékét, amelyek Giscard-tól kezdődően Mitterrand-on át egészen Macronig meghoztak” – fogalmaz. 

Onfray ugyanakkor figyelmeztet: ne dőljünk bele az „igazmondó tudományról” szóló meséknek. Molière kuruzsló doktorai is a tudományra hivatkoztak, a mandeli genetika ellen küzdő szovjet Liszenko úgyszintén,

„és Greta Thunberg is a tudományt hozza fel, hogy igazolja apokaliptikus átkozódásait”.

A tudomány szó felbukkanásának nem tekintélyérvként kellene funkcionálnia, ami kizár minden kritikus gondolkodást” – mondja, aláhúzva az episztemológia fontosságát napjainkban. A válság következményeit latolgatva a gondolkodó rámutat: a járvány egyedül még nem hozza el hirtelen a közösségi szellem újjáéledését, amit „ötven év propagandája” véglegesen elpusztított Franciaországban.

***

 

A koronavírus, a járvány és az egész életmódunkat átalakító karantén a kortárs gondolkodás nagy alakjait is megszólalásra késztették. A Mandiner ezért elkezdte Korona-gondolatok cikksorozatát, amiben a legkülönbözőbb országok nemzetközi hírű, legkülönbözőbb nézetrendszerű gondolkodóinak friss megszólalásait szemlézzük.

Eddig szemléinket (többek között Yuval Noah HarariAlain FinkielkrautDouglas Murray és Slavoj Žižek gondolatait) az alábbi linken keresztül olvashatják!

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2020. április 05. 20:37
Ezt jó volt olvasni, köszi Barnabás.
Agnieszka
2020. április 05. 10:45
Szerintem evidenciákat vezet fel, egy szó sem arról, hogyan és milyen erők által alakult ki a jelen helyzet és mi lenne a kivezető út. Ez a világkormány című hagymáz kifélék, mifélék mester-terve és hogyan jutottunk addig, h. ezt tolják végtelennek tűnő erőforrásokkal rendelkező erők. Hogy is van az, h. Soros bejáratos az EU vezetőihez, az osztrák kancellárhoz? Kinek jó ez és miért? Nem képletesen puszi pajtása Junckernek? Nem átkozza a független államok kellő felhatalmazással bíró, céltudatos, a népség-katonaság érdekeit is tudomásul vevő és értük is munkálkodó vezetőit, de NEM mutat rá a média, a jogász elit szerepére és felelősségére. Szerintem nem egy nagy szám.
Marcus Crassus
2020. április 05. 08:52
Nagyon jó cikk, értelmes gondolatok. Marcus Aurelius Elmélkedések c. könyvét pedig én is csak ajánlani tudom, építi a magyart és a nemzetet.
Senye Péter
2020. április 05. 06:42
Európa, de legalább is nyugati része, az egykori felfedezők és első gyarmatosítók gőgjével tekint a világra, miközben alig tudja fenntartani lecsúszó gatyáját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!