Európa vált az új harmadik világgá – Michel Onfray a koronavírusról

Michel Onfray (1959) francia író és filozófus, hedonista-ateista gondolkodó, az egyik legtöbbet emlegetett francia kortárs értelmiségi, aki magát libertárius szocialistának vallja. Élesen támadja a politikai korrektséget, Macron kormányzását és az uniós föderalizmust, nemrég megjelent könyvében a zsidó-keresztény civilizáció halálát jósolja.

A Mandiner vele készült interjúját ezen a linken olvashatják.

Cikkünk a Le Point-ben március 22-én, illetve a Valeurs actuelles-ben március 28-án közölt beszélgetések szemléje a Mandiner Korona-gondolatok cikksorozatában.

***

Michel Onfray szerint a francia kormányzat későn és elégtelenül reagált a koronavírus-helyzetre. A jobboldali Valeurs actuelles újságírójának felvetésére, miszerint a francia kormány elsődlegesen a szabadkereskedelmi modellt és a „maastrichti államot” kívánta megvédeni, Onfray kifejti: „Nem köti őket sem hit, sem törvény: készek mindent megtenni, hogy biztosítsák tervük előrehaladását. Hogy mit tartalmaz ez a terv, az teljesen világos, Jacques Attali feketén-fehéren megírta a Ki kormányozza holnap a világot? című könyvében. Jean Monnet Európa-projektje, ami valójában a CIA köreiben született, és aminek megvalósításán dolgozik Mitterrand óta minden állami vezető, konkrét dolgokat feltételez: a nemzeti szuverenitás eltörlését, az állami hatalom leépítését, hogy letörölhessék a színről a francia nemzetet és a Köztársaságot. Így valósítanák meg a maastrichti Európát, ami az első fogaskereke lenne a gépezetnek, ami hosszútávon az univerzális államot, a világkormányt állítaná elő” – mondja Onfray.

Ez a világkormány

„Ugyanez az Attali méltatta a világjárványok erényeit, mondván, hozzájárulnak ahhoz, hogy a világszintű kormányzás gondolatát elfogadják a közemberek.”

Onfray szerint azonban Attali téved: a világjárvány éppen más fejleményekhez vezet, a védelmező államhoz való visszatérés szükségességét bizonyítja, amely „lezárja a határokat, döntéseket hoz és cselekvésre utasítja a rendőrséget és a katonákat döntései érvényesítései érdekében: a szuverenizmus visszatérését látjuk ma, és nem a globalizáció előrehaladását. A vírus globalizált, ám az orvosi válasz szuverenistának bizonyul” – fogalmaz a filozófus. 

A Valeurs actuelles újságírója megjegyzi, talán Franciaország volt az utolsó európai ország, ami lezárta a határait, az egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy a vírus nem áll meg a határoknál. „Az, hogy megvédje a franciákat, az utolsó helyen szerepel Macron gondjai között” – állítja Onfray. „A bankárok, az újságírók, a közgazdászok, a nagytőkések, a politikusok mélyállama juttatta őt hatalomra… Nem Franciaország vagy a franciák érdekében választották meg, hanem a piacok és az aranyborjú érdekében. Az európai zászló folytonos előtérbe helyezése, az imperialista birodalom himnuszának bömböltetése tanúskodik minderről: még csak azt sem mondhatjuk, hogy rejtőzködve ténykednének!”

Onfray úgy gondolja,

Szerinte a sárgamellényes mozgalom kapcsán is azt állapíthattuk meg, hogy évek óta tudatos „populicídium”, néppusztítás van folyamatban.

Hivalkodó nyomor

A filozófus kitér arra is, hogy a macroni vezetés szerint a polgárok civilizálatlan viselkedése felelős a válságért. „A nép iránti megvetéssel, illetve a hatalom és a hatalmasok imádatával eltelt elit a kisembereket bírálja, kigúnyolva a rémületeket: többet beszélnek a vécépapírt, cukrot, lisztet és rizst felhalmozó szegényekről, mint azokról a párizsiakról, akik Ré szigetére megérkezve 500, 600, 800 euró értékű árut tolnak ki bevásárlókocsijukon a boltokból, és raklapjával viszik haza a kifinomult borokat és a nagyvilági alkoholisták kedvenc whiskyjét… Néhány értelmiségi, mint például Peter Sloterdijk, aki egyébként csodálatáról vall Macron iránt, vagy André Compte-Sponville, aki politikai téren ugyanazt gondolja, mint Rajnán túli kollégája, vagy éppen a Macron által ugyancsak lenyűgözött BHL, illetve egyéb másodhegedűsök néhány hete még arról beszéltek, hogy a mostani helyzet legrosszabb jelensége az, hogy megőrülnek az emberek…”.

Macron egyrészt-másrésztozó retorikája a Gilles Deleuze és Félix Guattari által leírt skizofrénia jegye – mondja Onfray. Eközben viszont a francia elnök meghatározott politikai irányvonalat követ: az egyrészt-másrészt azt is jelenti, hogy Maastricht-Maastricht. Skizofrénként beszél, de az univerzális állam monomániásaként cselekszik. „Ám a vírus érvényteleníti a maastrichti szoftvert: határok lezárása, állami szuverenitás, az országvezetői hatalom visszaállítása, protekcionizmus.

– véli a francia gondolkodó.

Onfray szerint Európa magára hagyta Olaszországot a vírus pusztításával szemben, Csehország a Kína által az olaszoknak felajánlott maszkokat rabolta le, Németország és Franciaország különböző stratégiákat követ. „Látjuk, hogy Európa nem volt más, mint a gazdagok klubja, akik olajra lépnek, ha felmerül egy probléma. Mindenki magáért. A párizsi bohém burzsujok távoznak a fővárosból, hogy levonuljanak vidékre, amiről hirtelen eszükbe jut, hogy létezik, és elvárják, hogy befogadják hivalkodó nyomorukat” – mondja Onfray. A maszkellátást biztosítani képtelen európai nagyhatalom egycsapásra összeomlik, a maastrichti király meztelen, felfedezzük hatalmi gépezetének gombjait: a népek eltörlése, megvetése, megkerülése, tömeges munkanélküliség, szegénység, bevándorlás, világjárványok.

„Az osztályharc sosem volt nyilvánvalóbb” –

akik nehézségeikről fecsegnek, miközben a kisemberek szűkös lakásaikba vannak beszorítva.  

Olvasni, ceruzával a kézben

A Le Point nevű hetilapba a főszerkesztő Sébastien Le Fol készített interjút Michel Onfray-vel. Melyik filozófust olvassuk a karanténban? – hangzik az első kérdés. A filozófus a sztoikusokat ajánlja, mivel ők írnak arról, hogyan vehetjük fel a harcot „az aggodalommal, a félelemmel, a rettegéssel, a szorongással, az öregedéssel, a betegséggel, a szenvedéssel, az árulással és persze a halállal”.

Onfray szerint különösen Marcus Aurelius elmélkedéseinek, Seneca Erkölcsi levelei-nek és Epiktétosz Kézikönyvecské-jének olvasása válhat hasznunkra – ha viszont csak egy filozófust választhatna, az Montaigne lenne, akinek Esszéi-ben benne van mindezen bölcsesség. „Fontos azonban, hogy ne úgy olvassunk, mint a strandon, dilettánsan, felületesen, hanem kitartó módon, fogjunk kezünkbe egy ceruzát és legyen a közelben egy kis füzet, hogy szintetizálhassuk és főleg kommentálhassuk azt, amit olvasunk, s így egzisztenciális nyereségre tehessük szert általa.” 

Onfray elmondja, hogy

az olvasás, írás, számolás, az elemzés, a gondolkodás készségét, amelyekkel kritikus szellemet fejleszthetünk – „ezek a dolgokat ma már reakciósnak tartják a nihilisták, akik orwelli módon évek óta progresszistáknak adják ki magukat!” Arra is alkalmunk nyílik, hogy arról beszéljünk a gyerekeknek, amit az iskola soha nem tanított rendesen: a művészetről, ami az „érzékek valódi iskolája”. Verseket tanulhatunk vagy felmondhatjuk őket, közösen olvashatunk költészetet, elbeszéléseket, Maupassant-novellákat például, vagy a színház és az opera világába vezethetjük be a gyerekeket, ebben az interneten elérhető felvételek segítenek.

Ugyanígy áll a helyzet a mozival: „Mára kapzsi kereskedők tevékenységévé vált, de a huszadik század első felében számos mestermű megalkotását tette lehetővé. Nem járunk rosszul, ha a fekete-fehér filmekre koncentrálunk, vannak más filmek a Lövöldöző taták-on kívül is – persze az is remek. Ismerkedjünk meg a nagyok életművével, olyan nevekkel, mint Jean Vigo, Carné, Renoir, Grémillon, Tourneur, Duvivier, Clouzot vagy éppen társadalmunk – szerintem – legnagyszerűbb kritikusával: Jacques Tatival!” 

A filozófus arról is beszél, hogy soha nem volt képes unatkozni, egész életében kényszeres olvasó – és író – volt. „Soha nem volt olyan bosszúságom, amit egy órányi olvasás ne oszlatott volna el” – idézi Montesquieu-t. Onfray szerint

– még ha egyébként ennek már jóval korábban kellett volna engedelmeskedni. Ő már január 28-án figyelmeztetett, hogy egy olyan ország, mint Kína, nem zár le ok nélkül egy többmilliós várost, tehát valós veszélyről van szó, nem egy, az influenzánál kevésbé halálos betegségről, ahogyan azokban a hetekben mondogatták.

Ne dőljünk be az „igazmondó” tudománynak

A filozófus úgy látja, a közkeletű vélekedésekkel szemben a mai ember nem tagadja vagy fojtja el a halál tudatát, inkább „a nihilizmusról van szó a halállal kapcsolatos keresztény diskurzus semmisségével szemben”. Korábban a katolikus egyház birtokolta e diskurzus monopóliumát, csupán „néhány ateista, szabadgondolkodó, deista vagy szabadkőműves nem idomult hozzá”,

„Nem annyira az elfojtott halál visszatértét tapasztaljuk most, hanem a szorongást vele szemben, amit erősít a szembenézésre való képtelenségünk, valamint az, hogy nem tudunk egy poszt-keresztényi választ találni rá” – mondja Onfray. „A média, amely a nap huszonnégy órájában a halált őröli, a franciákat a létben, a lényükben található űrrel szembesíti, (…) a kor nihilizmusáról győződhetnek meg, ami – mint minden más témában – semmiféle értelmes magyarázattal nem szolgál.”

Épp úgy, ahogyan a Szovjetunió bukása megmutatta, hogy a Nyugat egy fél évszázadon keresztül képzelgett a marxista-leninista birodalomról, ami papírtigrisnek bizonyult, a járvány megmutatja, hogy a huszonöt éve „a nagyhatalmakkal szembeszállni képes gazdasági behemótként lefestett maastrichti Európa” képtelen maszkokkal ellátni a betegeket ellátó ápolókat.

„Európa vált az új harmadik világgá” – jelenti ki Onfray az olasz halálozási adatokat felidézve, és hozzáteszi: a vírus nem a gazdaságtól függetlenül létezik, a mostani helyzet annak eredménye, hogy a maszkgyártáshoz és -raktározáshoz, a kutatásba való befektetéshez, a jó egészségügyi rendszerhez nem fűződött gazdasági érdek. „A vírus felfedi azoknak a gazdasági, tehát politikai döntéseknek az értékét, amelyek Giscard-tól kezdődően Mitterrand-on át egészen Macronig meghoztak” – fogalmaz. 

Onfray ugyanakkor figyelmeztet: ne dőljünk bele az „igazmondó tudományról” szóló meséknek. Molière kuruzsló doktorai is a tudományra hivatkoztak, a mandeli genetika ellen küzdő szovjet Liszenko úgyszintén,

„A tudomány szó felbukkanásának nem tekintélyérvként kellene funkcionálnia, ami kizár minden kritikus gondolkodást” – mondja, aláhúzva az episztemológia fontosságát napjainkban. A válság következményeit latolgatva a gondolkodó rámutat: a járvány egyedül még nem hozza el hirtelen a közösségi szellem újjáéledését, amit „ötven év propagandája” véglegesen elpusztított Franciaországban.

***

A koronavírus, a járvány és az egész életmódunkat átalakító karantén a kortárs gondolkodás nagy alakjait is megszólalásra késztették. A Mandiner ezért elkezdte Korona-gondolatok cikksorozatát, amiben a legkülönbözőbb országok nemzetközi hírű, legkülönbözőbb nézetrendszerű gondolkodóinak friss megszólalásait szemlézzük.

Eddig szemléinket (többek között Yuval Noah Harari, Alain Finkielkraut, Douglas Murray és Slavoj Žižek gondolatait) az alábbi linken keresztül olvashatják!