BKK: Ideiglenes kerékpársávokat alakítanak ki

2020. április 03. 20:23

A fővárosi önkormányzat ezzel kívánja segíteni a budapestiek munkába járását és a biztonságos közlekedést koronavírus-járvány idején.

2020. április 03. 20:23

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint irányonként többsávos utak szélén alakítják ki a kerékpársávokat, elsőként a Bartók Béla út és a Tétényi út „átalakítása” valósulhat meg. Az ezt követő szakaszokat a fővárosi önkormányzat a kivitelezés üteméhez igazítva, a megnyitott szakaszok tanulságait elemezve nyitja majd meg. A BKK közölte azt is, hogy a közúti forgalom csökkenése következtében a gépjárműforgalom érdemi korlátozása nélkül is kialakítható egy „bringás főhálózat” a Hungária körúton belüli városrészeken.

Ezzel olyan utakon is biztosíthatóak a biztonságos kerékpározás körülményei, amelyeken eddig csak kevesen mertek biciklizni – írták. A közlemény szerint az ideiglenes forgalmi állapot várhatóan szeptemberig marad fenn, a szakemberek folyamatosan gyűjtik és elemezik majd az ezzel kapcsolatos információkat. Ha a későbbi tapasztalatok kedvezők lesznek, az ideiglenesen kialakított sávok egy része a járvány után akár véglegessé is válhat – olvasható a közleményben. Kitértek arra is, hogy az elmúlt hetekben a drasztikus forgalomcsökkenés alapjaiban változtatta meg Budapest közlekedését. A BKK egyes járatain 90 százalékkal csökkent az utasok száma, emellett a gépjárművek forgalma is megközelítőleg a felére esett vissza.

A járványügyi veszélyhelyzet miatt sokan keresnek átmenetileg olyan közlekedési módokat, amelyekkel minimalizálhatják a másokkal való érintkezést. Ennek és a MOL Bubi árának drasztikus csökkentése eredményeként az elmúlt időszakban nőtt a kerékpáros forgalom Budapesten – írták.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2020. április 05. 06:06
És legyen jegylyukasztás a kerékpáron is amit a Karácsonyi BKV ellenőrök ellenőrizhetnek.
Newman
2020. április 04. 23:17
Bringa sávokat kérünk, a rend helyreáltáig! KÖSZÖNJÜK!
EMM195
2020. április 04. 17:47
B+, már megint a festék! A világban máshol is van, hogy a biciklisávot festékből csinálják?
Menhetten
2020. április 04. 16:16
Orbán most azon agyal, hogy elveszi a gépjármű adó bevételeket. Annyi történt, hogy nem ültettek a polgármesterek fejére egy kormányhivatalt, helyette elveszik a települések pénzét. Szokás szerint a maguk sunyi módján jól kitalálták, mert ebbe így nem köthet bele az Unió... 1000 milliárdokat bsztak el stadionokra és focira, 1000 milliárdokat loptak ki az oligarchiák, meg 10 év legsikeresebb országa. És most akkor megszorításokat akarnak? Viktor! Kezd baz+ a pénzbehajtást a strómanjaidnál (Mértszaros, Garancsi) és a családtagjaidnál (Tiborcz, Rühellke, Gyözö papa) onnan több mint 1500-milliárd forintot lehetne a járvány elleni védekezésre visszacsatornázni a költségvetésbe! Ezt a tíz éves ámokfutásod alatt lopták össze neked ezek a mocskos, hitvány férgek! Te még ilyen súlyos helyzetben is a népet nyúzod, most a vidéki emberektől gyakorlatilag ellopod az utolsó falatot is! Nem hiába lett az egész világon a monogramod:O1G! Magyarország, és Európa legnagyobb szégyene vagy!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!