„Érdekes időket élünk. Nem tudjuk, mikor ér véget a Covid-19 világjárvány; nem tudjuk, hogyan ér véget; és jelenleg csak találgathatunk annak hosszú távú politikai és gazdasági hatásaival kapcsolatban” – írja Ivan Krastev, a nemzetközi liberális mainstream egyik legismertebb képviselője a járványról és annak következményeiről. Korona-gondolatok sorozatunk újabb szemléje!
Ivan Krastev a bulgáriai Centre for Liberal Strategies elnöke, a New York Times újságírója, a mainstream liberális világpolitikai nézetek nemzetközileg ismert képviselője.
Krastev a New Statesmanben megjelent cikkében („The seven early lessons of the global coronavirus crisis”), a koronavírus-válság globális hatásait összefoglalva arra mutat rá, hogy az erős kormányzás iránti igény megnő, valamint a nemzetállamok szerepe megerősödik, amelyet a járvány terjedésének megállítására hozott nemzetközi mozgást korlátozó intézkedések tesznek lehetővé.
amellyel átalakulhat a brüsszeli politika.
„Érdekes időket élünk. Nem tudjuk, mikor ér véget a Covid-19 világjárvány; nem tudjuk, hogyan ér véget; és jelenleg csak találgathatunk annak hosszú távú politikai és gazdasági hatásaival kapcsolatban” – írja a szerző.
A koronavírus-járvány hosszú távú következményeit a járványra adott eddigi reakciókra alapozva Krastev hét pontban foglalta össze.
Elsőként arra mutat rá, hogy a koronavírus-krízis következtében az embereknek nincs más választásuk, mint rábízni az államra a kollektív védelem megszervezését a pandémia ellen, valamint a gazdaság megmentését egy újabb válságtól. Míg a 2008-as recesszió idején a piac iránti bizalmatlanság nem vezetett a nagyobb mértékű állami beavatkozás igényéhez, a pandémia fényében az emberek kormányzati intézkedésektől való függősége lehetővé teszi a nagyobb hatalommal bíró állam visszatérését.
Második pontjaként
a határok varázslatát demonstrálja, valamint szerinte a nacionalizmus – nem az etnikai, hanem a területi nacionalizmus – újra teret nyer, amelyet az országok és egyének között felhúzott falak tesznek lehetővé.
Ezen felül a koronavírus-válság visszaállítja az emberek gazdasági és menekültválság kapcsán megtépázott bizalmát a szakértőkben, a tudományban.
Krastev továbbá valószínűnek látja, hogy a kínai típusú, adattömegekre épülő „big data autoritarianizmus” nagyobb támogatottságot fog nyerni, ugyanis Kína fellépése a járvány ellen – amelynek középpontjában az állampolgárok mozgásának szigorú szabályozása és felügyelete áll –, hatékonyabbnak bizonyult, mint egyes nyugati államok stratégiája. Következésképpen a válságot követően
„Ne lepődjünk meg, ha a válság utáni napokban Kína lesz a győztes és az Egyesült Államok a vesztes” – írja.
A szerző kiemeli, hogy a válságkezelés alapvető megközelítése is változni fog, ugyanis a járvány gyors ütemű terjedésének megakadályozása azon múlik, hogy a kormányok rá tudják-e venni a polgárokat a kijárási korlátozások betartására. Ez azonban csak akkor érhető el, ha az emberek tartanak attól, hogy ők is elkapják a vírust. Emellett a krízis a generációs kapcsolatokra is rányomja bélyegét, ugyanis az megfordítja az éghajlatváltozás által kreált generációk közötti dinamikát: most az idősebb generáció tanúsít ellenszenvet a fiatalok felé, akik kevés hajlandóságot mutatnak arra, hogy megváltoztassák életmódjukat.
Krastev végül arra mutat rá, hogy a kormányoknak egy ponton választaniuk kell a gazdasági teljesítmény fenntartása és az emberi életek között.
ezért a járvány világszintű terjedéséért a globalizáció célkeresztbe kerül majd.
A globalizmus-ellenesség térnyerése ugyanakkor a populista politika képviselőinek támogatottságát gyengítheti, akik hiába hoznak fel találó érveket a globalizmus ellen, nincsen megoldásuk a járvány megfékezésére.
„Történelmi léptékű irónia lesz, ha Donald Trump elveszíti a következő amerikai elnökválasztást egy globalizáció elleni radikális visszacsapás miatt – miközben ő is pont ilyen nézeteket képvisel –, és végül egy olyan vírus veri meg őt, ami Kínából származik és egy mexikói sör nevét viseli” – írja Krastev.
A fentiek fényében Krastev hangsúlyozza, hogy
Az eddigi válságokkal ellentétben most nem az európai szintű fiskális megszorító intézkedések dominálnak, valamint nincs olyan uniós tagállam, amely támogatná a határai megnyitását a menekültek számára. Következésképpen a koronavírus-járvány kérdőre vonja azokat az elveket, amelyek az EU működésének alapjául szolgálnak.
***
A koronavírus, a járvány és az egész életmódunkat átalakító karantén a kortárs gondolkodás nagy alakjait is megszólalásra késztették. A Mandiner ezért elkezdte Korona-gondolatok cikksorozatát, amiben a legkülönbözőbb országok nemzetközi hírű, legkülönbözőbb nézetrendszerű gondolkodóinak friss megszólalásait szemlézzük.
Eddig szemléinket (többek között Yuval Noah Harari, Alain Finkielkraut, Douglas Murray, Slavoj Žižek és Michel Onfray gondolatait) az alábbi linken keresztül olvashatják!
Az uniós tagállamok belügyminiszterei csütörtökön szavaznak Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról. Ha megszavazzák, a történelmi döntés az EU magyar elnöksége idején születik meg.
A lengyelek szerint az Európai Unió számára a biztonság minden lehetséges dimenzióban kiemelt jelentőséget kap majd.
Sean Pennt nagyon aggasztja az, hogy a két politikus hasonlóan gondolkozik számos fontos geopolitikai kérdésben.
És azt a kérdést senki fel sem teszi magának, hogy ez az ország egyébként miért is kap EU-s pénzeket – vagy ha ők kapnak, akkor velünk pontosan mi is a baj. Kohán Mátyás írása.
A németek nem a spanyol napon akarnak sütkérezni, hanem inkább Magyarországra költöznek.
Az EU prioritásáról nyilatkoztak.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
