Semmi bajunk Közép-Európával! – Kameruni migrációkutató a Mandinernek

A francia nyelvért polgárháborúzni is képes kameruniak valójában utálják Franciaországot, amely ma is ellenőrzi volt gyarmatainak gazdaságát; a kameruniak kezdenek kiábrándulni a kínaiakból, de a németeket szeretik; Közép-Európa bevándorláspolitikájával pedig semmi bajuk – meséli lapunknak a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének (iASK) Kamerunból származó kutatója, Augustin Nguh, aki egy online hirdetés miatt jött Magyarországra Németország és Észtország helyett. Interjúnk!

***

Kamerunban nőtt fel – mégis hogyan került Kőszegre?

A kameruniak úgy érzik, csapdában vannak. Úgy érzik, börtönben vannak, és mindenáron ki kell jutniuk onnan. Zömük úgy látja, hogy az egyetlen egyszerű módja annak, hogy kijussanak, az, ha külföldre mennek tanulni. Amikor középiskolás lettem, akkor gyűrűzött be hozzánk a bushfalling (Kamerunban a külföldön dolgozókat bushfallereknek, „bozótvágóknak” hívják – a szerk.), mert

aki pénzt és egyebeket küldött haza Európából vagy az Egyesült Államokból. Úgyhogy középiskolásként már szerettem volna külföldre menni tanulni. De rájöttem arra, hogy ha alapszakos diplomát akarnék külföldön szerezni, ahhoz nagyjából semmi esélyem nincs vízumot kapni, ezért először otthon kellett elvégeznem egy bachelort, és csak a felsőbb tanulmányokat végezhettem külföldön. Kezdetben Kanadába akartam menni, de nem volt rá lehetőségem, mert drága volt. 5000 euró nem a fán nő… Kamerunból a Dél-Afrikai Köztársaságba a legkönnyebb menni.

Miért ment oda?

Az ország Kamerunhoz képest nagyon fejlett, és jó az oktatási rendszere. Ezért Dél-Afrikába mentem, és ott kaptam jogász mesterdiplomát. Amíg Dél-Afrikában éltem, 2012-ben lehetőségem volt kimenni Litvániába. Ez volt az első európai ország, ahol jártam. Hat hónapig tanultam Litvániában, közben pedig munkát kerestem Afrikában – nem akartam Európában maradni. Végül Pretoriában, Dél-Afrikában kaptam munkát. Elhagytam Litvániát, visszamentem Dél-Afrikába, dolgoztam ott egy évet, aztán kaptam egy állásajánlatot egy nemzetközi jogászcégtól. Isztambulban állomásozó kutatóra volt szükségük, aki Délkelet-Ázsiával és az ukrajnai válsággal foglalkozik. Megkaptam az állást, elrepültem Isztambulba, két évet dolgoztam ott, aztán elkezdődött a migránsválság.

Hogyan került Magyarországra?

Összebarátkoztam néhány szírrel, akik a háború elől menekültek, és elmondták nekem a történetüket. Kezdetben a dolog jogi oldala iránt érdeklődtem, de aztán rájöttem, hogy ezt a jelenséget interdiszciplinárisan kell tanulmányoznom, ehhez pedig vissza kell mennem az egyetemre. Jelentkeztem tanulni a németországi Flensburgba és Észtországba. Mindkét helyre felvettek, és aznap, amikor vissza kellett volna igazolnom a felvételt, láttam az interneten egy hirdetést: kutatói ösztöndíj a Pannon Egyetemen, Kőszegen, Magyarországon. Úgy voltam vele,

Ezért jelentkeztem az ösztöndíjra, megkaptam, és ezt az intézetet választottam Németország meg Észtország helyett. Mikor megérkeztem a budapesti repülőtérre, az első kérdésem az volt, hogyan jutok el Kőszegre. Olyanokat mondtak nekem, hogy a Keleti pályaudvarra kell mennem, aztán a Keletiből vonattal Szombathelyre, onnan meg az Isten tudja, hova… na, akkor rájöttem, hogy Kőszeg az ország másik felén van. Hülye voltam, mert nem néztem meg, hol van ez a hely, csak annyit tudtam róla, hogy Magyarországon. Ha Afrikában bárkinek azt mondod, Magyarország, azt válaszolják, ó, szóval Budapesten vagy! Így találtam magam Kőszegen…

Yaoundé, Kamerun fővárosa

Kamerunban az anglofón-frankofón ellentét és az angolul beszélők kirekesztése állítólag komoly okozója a migrációnak.

Igen. Kamerunban most is egyfajta polgárháború dúl a frankofón dominanciájú kormányzat és a függetlenségükért küzdő maroknyi anglofón között. Ennek a gyökere a kirekesztésben leledzik, amely 1961 óta folyamatos. Kamerun kezdetben német gyarmat volt, de amikor az első világháborúban a németeket legyőzték és megfosztották a gyarmataiktól, Nagy-Britannia és Franciaország lettek a német gyarmatok népszövetségi gyámjaivá kinevezve, így Kamerunt felosztották Nagy-Britannia és Franciaország között. Az adminisztratív költségek csökkentése érdekében Kamerun Nigériához közelebbi része lett Nagy-Britanniáé, ezt hozzácsapták Nigériához, Franciaország pedig vitte az ország fennmaradó 80 százalékát. Francia Kamerun 1960-ban nyerte el a függetlenségét, és Nigériáé is a küszöbön állt, így Kamerun angol részén a népnek határoznia kellett a sorsáról. El kellett dönteniük, hogy Nigériával együtt lesznek-e függetlenek, vagy csatlakoznak a már független Francia Kamerunhoz. Népszavazást tartottak, és a Francia Kamerunhoz való csatlakozás mellett döntöttek egy kétállami föderáció keretében. De az idők során a francia dominanciájú kormány megszüntette az anglofón alelnöki és az anglofón miniszterelnöki pozíciókat, és konzultáció nélkül egyesítette az országot. A népesség mindössze 20 százalékát kitevő anglofónok egyfajta erőszakos asszimilációnak lettek alávetve. Őket nem csak intézményi szinten, de a személyes kapcsolatokban is diszkriminálják. Kamerun fővárosában, Yaoundéban például nem beszélhetek angolul. Ha egy frankofónhoz angolul szólnék, azt mondaná franciául, hogy „le Cameroun est bilingue, il faut aussi parler français”, azaz Kamerun kétnyelvű, tessék hát franciául beszélni!

Franciául, ami ugye nem anyanyelv…

Igen, ez őrültség, mert

Nem értem. Az évek során sok anglofónt elkezdte egyre inkább frusztrálni a kirekesztés személyes és intézményi szinten is. Ha a miniszteri kinevezéseket nézzük, az anglofónoknak alig vannak fontos pozícióik. Ez a diszkrimináció az egyike az okoknak, amelyek sok anglofón kamerunit kivándorlásra késztettek. 

Szeretik a kameruniak Franciaországot? Van valami, ami ma közelebb hozza Kamerunt Franciaországhoz, mint Nagy-Britanniához?

Nem titok, hogy az elnökünk és az ország vezető kormánytisztviselőinek zöme Franciaországban tanult. Mindig azt mondom, hogy ők Franciaország csápjai az országban. Ha Afrikára nézünk, látjuk, hogy a legtöbb migráns olyan országba megy, amelyhez gyarmati kapcsolat fűzi. Sok nigériait találunk például az Egyesült Királyságban, Franciaországban pedig sok embert a volt francia gyarmatokról, Kongóból, Kamerunból… A legtöbb frankofón kameruni beszéli a francia nyelvet, így nekik könnyebb Franciaországba utazniuk. Mi, anglofónok viszont nem igazán tudjuk, hova tartozunk. Hibáztatjuk az Egyesült Királyságot a nyomorúságunkért, de Franciaországot is. Ezért szívesebben megyünk az Egyesült Államokba, Kanadába vagy Németországba, a franciául is beszélők pedig Belgiumba. Az utóbbi időben megnőtt a kivándorlás Dubajba és Kínába, főleg munka és tanulás céljából.

Hogy néznek ki most a francia-kameruni kapcsolatok? Tesz Franciaország valami hasznosat Kamerunért, vagy inkább gátolja az ország fejlődését?

Hadd fogalmazzak durván:

melyek Franciaországban tartják valutatartalékaikat, valutájuk, a CFA frank pedig az euróhoz van kötve. Állítólag ezek az országok továbbra is gyarmati adót fizetnek Franciaországnak. Úgy tartja a szóbeszéd, hogy amikor a franciák távoztak, azt mondták, megadják nekünk a függetlenséget, de továbbra is fizetni fogunk nekik azért, mert megtanították nekünk, hogyan kell civilizáltan viselkedni. Azok az afrikai országok, ahol polgárháború volt, jórészt volt francia gyarmatok. Azért volt polgárháború, mert bizonyos vezetők meg akarták törni a francia uralmat. A kameruni lakosság néhány éve megharagudott, mert a legtöbb közbeszerzést a francia cégek kapták meg, akik viszont pocsék munkát végeztek.

És mi a helyzet a kínai törekvésekkel?

Kamerun érzi Kína egyre jelentősebb gazdasági jelenlétét Afrikában. Kamerun és Kína bilaterális kapcsolatai jók, és számos közbeszerzést kínai cégek nyertek el. Azt mondanám, hogy a legtöbb kameruni a kínaiak pártján áll, mert a kínaiak minőségi infrastrukturális fejlesztéseket valósítanak meg, utakat építenek. Azt mondják:

A franciáknál nem látjuk, hogy mit is építenek… Mostanában is voltak tüntetések Kamerunban Franciaország ellen. Ezeket az váltotta ki, hogy egy ideje videók jelentek meg az interneten, amik Emmanuel Macront mutatják egy mezőgazdasági expón, ahol épp egy kameruni aktivista tüntetett az elnyomó Paul Biya elnök ellen. Macron odament az aktivistához, és azt mondta neki, hogy tisztában van a kameruni helyzettel, és az elmúlt hetekben nyomást gyakorolt az elnökre, hogy vezessen be reformokat. Van egy népszerű politikus, egy ismert kameruni nemzetközi jogász, Maurice Kamto, akiről úgy hírlik, megnyerte a legutóbbi elnökválasztást, de az eredményeket meghamisították és Paul Biyát hozták ki győztesnek. Ezután az elnök utasítására letartóztatták. Múlt év novemberében viszont szabadon engedték, és az emberek azt hitték, mindez az elnök jóakaratából történt. Amikor viszont Macron azt mondta, hogy nyomást gyakorolt az elnökre, otthon mindenki azt gondolta, ó, szóval mégsem az elnök jó szíve miatt engedték szabadon ezt az embert? Szóval a francia nyomás miatt történt? Ha ezeket a tüntetéseket megnézzük, látszik rajtuk, hogy a kormány küldi az embereket rájuk. Kamerunban egész eddig nyers erővel elnyomtak minden tüntetést. Most pedig Kamerun történelmében először katonák őrzik a tüntető embereket… Kamerunban választások idején le szoktak fizetni éhes fiatalokat – les sardiniersnek hívjuk őket, mert legtöbbször kenyeret és szardíniát kapnak a szavazatukért. Mikor ezek a tüntetések elkezdődtek, mindenki azt gondolta, hogy a nap végén a tüntetők majd valószínűleg kenyeret és szardíniát kapnak, vagy pénzt. 

Mount Cameroon: négyezres óriás az Egyenlítő közelében

Mi tartja vissza Kamerunt attól, hogy kitörjön a francia igából?

Ha megnézzük a volt francia gyarmatok vezetőit, az a benyomásunk támadhat, hogy ezeket az embereket Franciaország maga válogatta ki a francia érdekek érvényesítésére.

és mindenkit megpuccsolnak, aki nem tartja a vonalat. Mondok egy példát. Elefántcsontpart korábbi elnöke, Laurent Gbagbo ki szeretett volna törni a francia uralom alól. Erre fel az történt, hogy Franciaország katonákat küldött Elefántcsontpartra, hogy megvédjék a francia érdekeket. Laurent Gbagbót közben megpuccsolta a franciák által kiválasztott barátja, Alassane Ouattara. Ez is azt az üzenetet közvetíti a vezetők felé, hogy ha nem azt teszik, amit a kitartójuk, Franciaország mond, a hatalmuk elvesztését kockáztatják. Ezért küzdenek – bármit megtesznek azért, hogy hatalomban maradjanak. Választásokat is elcsalnak. Bármit, amit kell. 

Hogyan köp bele Kína a franciák levesébe a volt francia gyarmatokon?

A kameruniak kezdetben örültek a kínaiaknak, jobban szerették a kínaiakat, mert ők le is tettek valamit az asztalra. Látták, mit csináltak a kínaiak, látták a megépülő utakat, kórházakat, látták a Palais de Sports-ot, egy sportkomplexumot Yaoundéban, amelyet a kínai kormány épített és ingyen bocsátott a kameruni kormány rendelkezésére. Aztán elfutotta őket a méreg, mert rájöttek, hogy

Azt a látszatot keltik, mintha helyieket is alkalmaznának a kínai építkezéseken, de a helyieket csak favágásra vagy egyéb kulimunkákra veszik fel, a fizetés pedig pocsék. Az emberek azért is elégedetlenek, mert mielőtt a kínaiak megérkeztek volna, sok volt Kamerunban az egzotikus állat és rovar. De mindössze két évvel azután, hogy a kínaiak betették a lábukat Kamerunba, az Erdészeti és Vadgazdálkodási Minisztériumnak kommünikében kellett utasítania a kínaiakat arra, hogy alkalmazzanak kameruniakat és fejezzék be a vadászatot az egzotikus állatokra és rovarokra. Egy barátom meséli, hogy a kínaiak megérkezése előtt sok gyík volt a falujukban. Egy évvel később már egy gyíkot sem találtak ott… Ráadásul a kínaiak nem csak a projektek miatt jönnek, hanem azért is, hogy olyan üzleti tevékenységeket folytassanak, amelyeket korábban helyiek végeztek. Van nálunk például számtalan útszéli lacikonyha. Mostanában látni kínaiakat is, ahogy ilyeneket üzemeltetnek az út szélén. Hogy vehetnék fel velük a versenyt a kameruniak?

Vannak olyan európai országok, amelyek különösen nagy mértékben segítették vagy akadályozták Kamerun fejlődését? Van olyan ország, amelyre a kameruniak különösen is pozitív fényben látnak?

Azt hiszem, a kameruniak Németországgal rokonszenveznek. Németországnak rengeteg fejlesztési projektje van Kamerunban, és ott vannak még a DAAD-ösztöndíjak is. Méretes kameruni diaszpóra van Németországban, akik odamentek tanulni, néhányan dolgozni is, majd hazajöttek. Egy olyan ország, amely ártott nekünk, természetesen Franciaország. A kameruniak, főleg az anglofón régióban, nem szeretik Franciaországot.  A legtöbb kameruni nem ismer más országokat. Ha valakinek azt mondom, hogy Magyarországon vagyok, azt mondaná, az meg hol van?

Akkor nincs is semmiféle düh vagy kedvező reakció Közép-Európára Afrikában? Egyáltalán mit gondolnak rólunk és a bevándorláspolitikánkról az emberek?

Nem mondanám, hogy volna bármiféle harag Közép-Európa felé, mert

Hiába a falak és a be nem engedés? Semmi ellenérzésük nincs velünk szemben?

Az a lényeg, hogy Közép-Európának nincs gyarmatosító múltja. Semmilyen ellenérzésünk nincs Közép-Európával szemben, bírunk benneteket! Tudtuk a bevándorlási válság kezdete előtt is, hogy a legkönnyebb út Európába Csehországon keresztül vezetett. Akkor hallottam először Csehországról, mikor egy barátom pár éve azt mondta nekem: „Ha Európába akarsz menni, menj Csehországba, oda könnyebb vízumot szerezni!” A probléma persze az, hogy hol is lehetne vízumot igényelni. Az a gond, hogy

Először 2012-ben hallottam Magyarországról, mert amikor a litván vízumomat igényeltem, a pretoriai magyar nagykövetség intézte az ügyet, hiszen Litvániának nincs külképviselete a Dél-Afrikai Köztársaságban. Magyarországnak pedig nincs nagykövetsége Kamerunban – ha Magyarországra akar az ember utazni, Kenyába vagy Nigériába kell menni előtte vízumot igényelni. Magyarországnak jó a kapcsolata Nigériával a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram miatt, így a legtöbb Magyarországon tanuló kameruni Nigériába megy vízumot igényelni.

Gondolja, hogy egy Magyarországhoz hasonló ország tehetne bármit is azért, hogy enyhítsen az Afrikából való tömeges kivándorlás okain? 

A körkörös migráció elősegítésében lenne mozgástér, ez pedig win-win konstrukció. Sőt, win-win-win konstrukció, mert jó a fogadó közép-európai országnak, jó az afrikai küldő országnak és jó a migránsnak magának is. Európa demográfiai válságban van, Afrika pedig túlnépesedett. Az emberek dolgozni akarnak, gondoskodni a családjukról. Ösztönözniük kéne a körkörös migrációt azon személyek körében, akik sokat adhatnak az önök társadalmának és sokat is profitálhatnak az ottlétükből. A fordított migrációt kutatom, ezzel pedig általában keveset foglalkozik a média.

Távoznak, és erre van is okuk. Megszerezték a képességeiket, amiket hazavisznek, és fejlesztik az országaikat. És ezek az emberek, akik távoznak Nyugatról, továbbra is visszajöhetnek, amikor csak akarnak, aztán újra hazamehetnek. Tudom, hogy a magyar kormány a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot kínálja – ennek a sikere attól is függ, hogy milyen szakirányokra lehet pályázni. Ha genderszakos ösztöndíjakat ajánlanak fel, azzal mit kezdjünk mi Afrikában? De ha mérnöki, orvosi vagy menedzsmentszakra adnak teljes ösztöndíjakat, pár évet itt maradhatunk dolgozni és a megadott időben hazamehetünk, tudva azt, hogy a távozásunkkal lehetőséget teremtünk másoknak arra, hogy jöjjenek – nos, erősen hiszek abban, hogy ez működhetne.

Ha Magyarország holnaptól kezdve mondjuk négyezer ösztöndíjas egyetemi helyet kínálna tehetséges kameruniaknak, hol találnánk meg azt a négyezer kamerunit? Forduljunk a kameruni kormányhoz vagy valahova máshova, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akiknek a leginkább szükségük van egy ilyen ösztöndíjra, a leginkább megérdemlik és a leghasznosabbak lehetnek a társadalomnak?

Kérem,

A kormány korrupt. A Commonwealth-ösztöndíj például a kormányon, az oktatási minisztériumon keresztül fut. Ha megnézzük a program kedvezményezettjeinek listáját, azok mind valamelyik kormánytisztviselőhöz köthetők. Ha ezek az emberek kapnak egy kvótát, a saját fiatal rokonaikkal töltik fel azt. Nincs értelme bevonni a kormányt.

Akkor mi a teendő?

Tegyék ki az ajánlatot az internetre, és az emberek jelentkezni fognak. Aztán az érdemeik alapján ítéljék meg őket, kihagyva a kormányt.