Most nem mi írjuk a történelmet, hanem a koronavírus – Nagy Feró a Mandinernek

Hogyan viseli az immár két hete tartó önkéntes karantént?

A legrosszabb és amit nagyon nehezen viselek, hogy két hete nem láttam az unokámat. Telefonon beszélünk és állandóan azt kérdezi tőlem: papa, mikor jössz értem? Mit mondjon erre az ember? Egy szóval: nehéz, nagyon nehéz.

Mikor tudatosult önben, hogy nagy a baj?

Már akkor figyeltem a híreket, amikor csak Kínában pusztított a vírus, de amikor Olaszországban is megjelent, na, akkor már én is azt mondtam: gyerekek, itt valami nagyon nem stimmel. Borzasztó ez a tehetetlenség, és egyelőre sajnos még nem látni a végét.

Van, aki szerint a csernobili atomkatasztrófa idején volt hasonló sokkban az ország utoljára.

Igen, akkor is tele voltunk bizonytalansággal és félelemmel. De az a nagy különbség, hogy akkor becsaptak bennünket, hiszen kezdetben elhallgatták a robbanás hírét, utána pedig hosszú ideig úgy csináltak, mintha nem is lenne akkor a baj. Most viszont mindenről percenként értesülhetünk.

Ön két hete van önkéntes karanténban, ellenben sokan még most is az utcán lófrálnak, ráadásul sok idős ember. Mit üzen nekik?

A Beatrice is csatlakozott a Maradj Otthon Fesztivál akciójához, már elkészültünk a nótával, amelyet hamarosan bemutatnak. Természetesen rockosra vettük a figurát, s szerepel benne az is, hogy a rock örök és elpusztíthatatlan, de a rocker sajnos halandó. Tudom, hogy most sokan szapulják azokat az időseket, akiket az utcán látni. Persze, akinek nincs dolga, menjen haza, de gondoljunk arra is: mi van, ha azért látni az utcán, mert egyedül él és el kell mennie vásárolni vagy gyógyszertárba? Ahelyett, hogy ilyenkor a Facebookon szapulnánk őket, lépjünk oda, kérdezzük meg, tudunk e valamiben segíteni. Ezen a téren nagyon nagy felelőssége van a fiatalabbaknak és az önkormányzatoknak is, hiszen

Igaz, én könnyen beszélek, hiszen kertes házban élek: ha már nagyon unom magamat, kimegyek a kertbe, sétálok. Aki viszont lakásban lakik, annak most még nehezebb. Rossz helyzetben vagyunk, most különösen fontos, hogy támogassuk egymást!

Ennek az önkéntes magánynak van pozitív hozadéka ön szerint?

Annyiban igen, hogy most egy kicsit több idő jut arra, hogy gondolkozzunk az életünkről, a mindennapjainkról, az állandó rohanásról. Annyi pozitív hozadéka lehet ennek a csendnek, hogy talán a mindennapokban is egy kicsit másképp élünk majd. Nagyobb odafigyeléssel magunkra és a külvilágra.

Anyagilag mennyire viseli meg ez az időszak?

A zenekarommal, a Beatricével már tudatosítottam, hogy ez a nyár elment, de ebben a helyzetben ez legyen a legnagyobb baj. Nagyon komoly veszteségek érik a zenei szakmát is, ezen belül a Beatricét is. Meggyőződésem,

Mi a tartalékunkat éljük fel jelenleg, de legalább elmondhatjuk, hogy van némi tartalékunk. Persze sok senkinek sincs, hiszen úgy voltunk vele, ma volt egy koncert, elköltjük a gázsit, majd holnap jön a következő fellépés. Ugyanakkor mindenkit óva intek ebben a helyzetben attól, hogy politikai ügyet kovácsoljon a koronavírus okozta drámai helyzetből. Bízzunk azokban, akik az országot irányítják, hiszen többek között azért is választottuk meg őket, mert úgy éreztük: ha kell, megvédenek minket.   

Ön szerint mikor ér véget ez a mostani őrület?

Nem vagyok orvos, így csak azt mondhatom, a magam részéről mindent megteszek, hogy minél hamarabb. Ha mindenki otthon marad azok közül, aki megteheti, akkor idővel túl leszünk rajta. Rockerek, ti is maradjatok otthon!

Fotó: Földházi Árpád

***

A Mandiner elkezdte Karantén-interjúk sorozatát, amiben ismert személyiségeket kérdezünk a megváltozott életünkkel kapcsolatos gondolataikról, saját tapasztalataikról. 

Az eddigi interjúink (Jelenits István piarista atyával és Botos Katalin közgazdásszal) itt érhetők el.