„Izraelt nacionalizmusa miatt állítják pellengérre” – Yoram Hazony új könyvéről

A nacionalizmus értékeiről írt könyvet Yoram Hazony izraeli bibliatudós, a Herzl Institute igazgatója, amelyet a Századvég Kiadó jelentetett meg magyarul. (Yoram Hazony: A nacionalizmus erénye. Bp. 2019). A könyv idén az Év Konzervatív Könyve díjat nyerte el az Egyesült Államokban, a National Review ismertetésében azt jósolta, hogy „klasszikussá" fog válni.

Bevezetője szerint a nyugati világban ma sokakat aggaszt a nacionalizmus visszatérése, különösen a képzett értelmiségi elit soraiban. Azonban Hazony szerint „a nacionalizmust nem mindig tekintették olyan ördögtől valónak, mint ahogy azt a mai politikai közbeszéd sugallja”. Korábban pozitívan értékelt példákként idézi a szerző Woodrow Wilson 14 pontját, de arra is rámutat, hogy egy időben a „felszabadító” nacionalizmusokra (így Mahatma Gandhi indiai vagy más népek nacionalizmusaira) méltatandó jelenségként tekintettek.

Hazony – aki nem titkolja, hogy maga egész életében zsidó nacionalista, azaz cionista volt – kifejti, hogy az élete során megismert nacionalisták ugyan nem mindig feleltek meg ízlésének, ám hűséges, bátor, józan és morális nacionalistákat ismert meg Izraelben. Véleménye szerint ezek az emberek a nacionalizmust nem úgy fogták fel, mint a más népek elnyomásának ideológiáját, hanem mint az imperializmussal szembeni harc eszközét. Könyve alapvetően a nacionalizmus és az imperializmus közti új konfliktusban az előbbi mellett érvel, s mint rámutat,

Mint érvel, utóbbiaknak inspirációs forrásai között nemcsak a Római Birodalom, de más birodalmak, többek között az Osztrák-Magyar Monarchia is szerepel. A szerző számára is világos, hogy ellentmondás lehet a jelenlegi amerikai politikai változások és az „amerikai imperializmus” tézise között, így belátja: „várnunk kell, hogy lássuk, a nemzeti érzés kiáradása Nagy-Britanniában és Amerikában jó végeredményt hoz-e”. Mindössze annyit jelent ki erősen, hogy „az üres beszéd idejét múlttá vált. Nyakunkon van a nacionalizmus és az imperializmus között feszülő vita”.

Mivel a szerző deklaráltan a nacionalizmust preferálja és közben bevallottan zsidó értékek talaján áll, fel kell oldania az ellentmondást, miszerint a közélet a második világháború óta a nacionalizmussal azonosítja a nácizmust és a holokausztot. Hazony szerint azonban „Hitler nem a nacionalizmust képviselte”. Hitler a „protestáns rend" és az angol és francia eredetű nemzetállami intézmények ellensége volt, a náci Németországot pedig azért nevezte Harmadik Birodalomnak, mert kontinuitást vállalt a Szent Római Birodalommal. Meggyőződése, hogy

melyet ő a nemzeti önrendelkezéssel azonosít. Hazony még azt is hozzáteszi, hogy a második világháború voltaképpen értelmezhető a német imperializmus és az amerikai, brit és orosz (!) nacionalizmus konfliktusaként, ugyanis „Sztálin is elhagyta a marxista halandzsát a világforradalomról”.

Hazony az új antinacionalizmus egyik fő szószólójaként Konrad Adenauert azonosítja, kifejtve, hogy a nacionalizmus vélt bűneiért érzett német szégyenérzete miatt akarta a nyugatnémet kancellár felszámolni a nemzetállamokat. Az Európai Uniót a szerző egyértelműen a nemzetállamok ellenségének tartja, mivel szerinte az „megszabadította tagállamait sok olyan jogosítványtól, amelyeket általánosan a politikai függetlenséggel szokás társítani”. Véleménye szerint az EU programja a „liberális imperializmus”, amely el akarja tiporni a nacionalizmust, amennyiben az európai, vagy Európával azonosítható. Ez az az öngyűlölő mentalitás, amely más nemzetek nacionalizmusait (török, iráni, arab) tiszteli, ám példának okáért a szerb és a dél-afrikai (búr) nacionalizmust elítéli, mert az európai emberrel azonosítja. Hazony itt konkrétan utal is Jugoszlávia bombázására és Dél-Afrika bojkottokkal való megtörésére, noha egyik ország rendszere mellett sem kíván kiállni.

A szerző hazájának, Izraelnek nemzetközi megítélésére is utal, amit a nyugati média esetében rosszindulatúnak és elfogultnak tart. Mint írja,

Hazony utal a holokausztból levont leckék eltéréseire Európa és Izrael esetében. Izrael azt a konklúziót vonta le, hogy a zsidóság gyenge volt, nem tudta megvédeni magát: Hazony idézi az államalapító David Ben-Gurion 1942-es beszédét, aki már akkor arra utalt, hogy a zsidóságnak hadseregre van szüksége, hogy megvédje magát. Ezért Izrael az erős nacionalizmus válaszát adta a holokausztra.

Ezzel szemben Európa arra jutott, hogy Auschwitz a bizonyíték rá: minden nacionalizmus rossz, a nacionalizmust ki kell irtani az európai fejekből. Mivel azonban Izrael nem hajlandó feladni nacionalizmusát, ráadásul éppen az európai önképben fontos áldozati szerepet betöltő zsidók azok, akik nem kívánnak újra áldozatok lenni, ezért a progresszív nyugat fejében kialakul az új, elítélő kép a zsidó államról: „Izrael Auschwitz”, a zsidók „átkerültek Auschwitz oldalára”. A szerző szerint tehát nem véletlen, hogy Izraelt folyamatosan elítéli a nyugati média és az Európai Unió, hanem egy

Hazony könyve hazai szemmel kétségkívül új körítésben fogalmaz meg Magyarországon régóta ismert gondolatokat, így különösen fontos, hogy immár magyar nyelven is olvasható munkája. Eszmefuttatásában nem egy logikai ellentmondás található, ezek azonban a felölelt téma nagysága és a gondolatok – nyugati szemek számára bizonyosan – provokatív jellege miatt talán elnézhetők. A könyv összességében erősen bibilai hagyományokra és konzervatív gondolatokra építő, megfontolt és jól tagolt apológiája a modern nacionalista felívelésnek, melyet elégedetten fognak forgatni a populizmus hívei, annak ellenségei pedig új zsidó mumusra találhatnak az izraeli bibliakutató személyében.