Egymilliárdos vis major keret a turisztikai ügynökségnél

2020. március 06. 11:02

A Magyar Turisztikai Ügynökség a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére hozta létre a keretet – közölte a Világgazdaság.

2020. március 06. 11:02

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója, a Világgazdaságnak adott interjújában úgy fogalmazott: „döbbenetes, ami most zajlik, és személy szerint is megráz. Ami történik, az heroikus küzdelem, amit Kína vagy éppen Olaszország és most már hazánk is folytat a vírus ellen, tiszteletet érdemel. Hiszen ami most történik, az emberekről szól, és ilyenkor a számok mindig csak másodlagosak. Olaszországban drámai változásokon ment keresztül a turisztikai szektor, egyes országrészeken a szállásfoglalások 90 százalékát lemondták márciusra”.

Arra a kérdésre, hogy a már most is jelentős bevételkiesés kapcsán mire készülnek, Guller Zoltán azt a választ adta: „létrehoztunk egy egymilliárd forintos turisztikai vis maior alapot a rövid távon jelentkező károk enyhítésére. Ennek felhasználásáról később döntünk. Fontos ugyanakkor, hogy a turizmus tipikusan ellenálló ágazat, mindig a talpára esik – gondoljunk csak szeptember 11-re vagy éppen a legutóbbi SARS-járványra. Bízom benne, hogy néhány hónap alatt az európai járványügyi helyzet is javul, ahogy Kínában ez a folyamat már elkezdődött. Ahogy túljutottunk a tetőponton, intenzív kampányokba kezdünk majd. Nemzetközi tapasztalatok szerint körülbelül tíz hónap kell ahhoz, hogy az ágazat helyreálljon, mi minden segítséget meg fogunk adni ehhez”.

A teljes beszélgetést ide kattintva olvashatja el.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HattoryHanzo
2020. március 06. 14:33
2018-ban bruttó 510 milliárd volt a kereskedelmi szálláshelyek bevétele. Mennyit fog számítani egy 1 milliárdos vis major keret?
nick89
2020. március 06. 12:43
Ezeknek a koronavírus járvány csak egy újabb lehetőség a közpénz lenyúlására. Tesznek ezek egy nagyot a zemberekre meg az egészségükre. A vej! Az igen! Oda megy ellátmány, dől a lé, mint a lóderék!
VakzKommondor
2020. március 06. 11:39
Egyenesen ráhelkének utalják? vagy a tiborc is kap? Egyébként a két cseh lányról nincs szó, az ő útvonalunkat nem ellenőrzik,..... szart se ér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!