Merz kéri felvételét az Európai MEGA Pártba
Izgalmas nyelvi játéka a német politikának, hogy ott nincs jobboldal. Legfeljebb polgári oldal van, esetleg jobbközép – de ami jobboldali, ami „rechts”, az szörnyű.
A határokat meg kell védeni, azért vannak határok, hogy az azon átlépők betartsanak minden törvényt.
Az illegális migráció nem érzelmi, nem politikai, hanem jogi kérdés. A mexikói-amerikai határon évtizedek óta van valamilyen fizikai akadály, amelynek célja, hogy az illegálisan érkezőket feltartóztassa – mondta Kovács Zoltán, amikor meglátogatta az Egyesült Államok és Mexikó közötti határt.
„Az Európai Uniónak is vannak határai, különös tekintettel a schengeni határra, és azok a viták, amelyeket az elmúlt öt évben folytattunk ezeknek a határoknak az átjárhatóságáról, arról, hogy szükséges-e fizikai erővel, illetve adott esetben kerítéssel védeni az illegális migrációval szemben, az itt, ebben az országban, illetve ezen a határszakaszon fel sem vetődne kérdésként, hiszen magától értetődik” – hangsúlyozta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán.
Hozzátette, Európa határait, a schengeni határokat ugyanilyen egyértelműen és kérdések nélkül kell védeni, mert nem érzelmi, nem politikai, hanem jogi kérdésről van szó. A határokat meg kell védeni, azért vannak határok, hogy az azon átlépők betartsanak minden törvényt – tette hozzá Kovács Zoltán.
Az államtitkár amerikai útja során találkozó Andrew Friedmannal, az ortodox Bais Naftoli zsidó egyházközség elnökével, a Republikánus Párt kaliforniai elnökével, Jessica Pattersonnal, a Pepperdine University School of Public Policyn és az American Jewish Committee Los Angeles-i szervezetével, valamint külhoni magyarokkal.
(MTI)