Nem tudnám elképzelni, hogy cserben hagyom az MSZP-t – Kovács László a Mandinernek

2020. február 27. 12:35

„Erős a kötődésem az MSZP-hez, én olyannal soha nem foglalkoztam, hogy mit tennék, ha hívna a DK” – mondja Kovács László a Mandinernek. A pártja állapotáról és lehetőségeiről, az MSZP és a DK rivalizálásáról kérdeztük a veterán szocialista politikust.

2020. február 27. 12:35
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

Igaz a DK narratívája, miszerint nem érdekük az MSZP gyengítése, vagy azért lehet ilyen szándékuk?

Tapasztalataim szerint van néhány eset, legutóbb a két átigazolt polgármester esete (Szaniszló Sándor XVIII. és Kiss László III. kerületi polgármester jelentette be átlépését a DK-ba – a szerk.), de

olyan jelet nem látok, hogy ez egy tudatos csábítás lett volna a DK részéről.

Inkább az történt, hogy a két távozó valamilyen megfontolásból úgy gondolta, hogy számukra előnyösebb, illetve az ellenzéknek jobb esélye lehet, ha átülnek a DK soraiba. Én nem a DK szándékát tartom itt meghatározónak, hanem az MSZP-sek átigazolási szándékát. Nem hiszem, hogy a DK részéről ilyen szándékos bomlasztás lenne. Mert ha az ellenzék bármelyik tagja gyengül, az az egész ellenzék gyengülését is magával hozza.

Nem az az üzenet az MSZP-nek, ha több tagja is feláll és átül a DK-ba, hogy a baloldalon a DK az erős párt, a politikusok politikai pályája ott biztosabb, mint az MSZP-ben?

Biztosan van ilyen szándék is. Valóban igaz, hogy az európai parlamenti választáson a DK jobban szerepelt, mint az MSZP. De azt látom, hogy ennek egyik oka az volt, hogy az MSZP többségében nem igazán jó jelölteket indított. Az önmagában egy jelzés volt arra, hogy rossz volt az indulók kiválasztása, hogy az MSZP EP-listájáról összesen egy jelölt, Ujhelyi István került be az Európai Parlamentbe. Összehasonlításképpen: 2004-ben én voltam a listavezető, és én voltam a párt elnöke is akkor, az én nevem pedig régóta összekapcsolódott az Európai Unióval, az uniós esélyekkel, hiszen korábban azért dolgoztam, hogy Magyarország csatlakozhasson az EU-hoz. A listát úgy vezettem, hogy előre bejelentettem, hogy nem akarok az EP tagja lenni, én az Európai Bizottság tagja leszek. 2004-ben az általam vezetett listáról kilencen jutottunk be. 2009-ben már csak négy képviselőnk volt, 2014-ben kettő, 2019-ben pedig már csak egy. Ez megmutatta, hogy

a 2019-es szocialista EP-lista nem vonzotta a szavazókat.

Visszatérve a DK–MSZP viszonyra: a sajtóban az is megjelent, hogy önt is megkereste a DK. Hogyan történik egy ilyen megkeresés? És miért nem fogadta el a hívást?

Mert nem volt ilyen. Olvastam a sajtóban megjelent hírt, miszerint engem Gyurcsány Ferenc el akart vinni az MSZP-ből a DK-ba. De nem történt ilyen. Legalábbis nem észleltem, hogy ilyen történt volna. Az történt, hogy meghívott engem Gyurcsány Ferenc az évértékelőjére, amit én elfogadtam, már csak azért is, mert érdekelt, hogyan értékeli a párt az évet. Rögtön jeleztem ezt a megkeresést Tóth Bertalannak, az MSZP elnökének, és azt is, hogy szándékomban áll el is menni. Ő azt mondta, hogy ez ellen semmi kifogása nincs, menjek el, nézzem meg, hogyan működik a DK-ban az évértékelő. Erre hívtak, de másra nem.

Nem kértek, hogy csatlakozzak a DK-hoz. Nem tudom, kik terjesztették ezt a spekulációt.

De ha lenne egy konkrét ajánlat, megkeresés, akkor mit tenne? Egy emblematikus MSZP-s átlépése súlyos károkat okozna a szocialistáknak.

Nézze, én az MSZP alapító tagjai közé tartozom. És az egész politikai pályám a reformszellem erősítésének jegyében telt. Az elején, még MSZMP-tagként az MSZMP megreformálásáért dolgoztam, és ez sikerült is, a megszűnt párt helyébe lépett egy szociáldemokrata jellegű, szociáldemokrata értékrendű MSZP. Ebben a váltásban, valamint abban, hogy az MSZP csatlakozott a Szocialista Internacionáléhoz, nekem konkrét, személyes szerepem volt. Erős tehát a kötődésem az MSZP-hez. Úgyhogy én olyannal soha nem foglalkoztam, hogy „mit tennék, ha hívna a DK?”. Nem tudom, mit tennék, de nem is szoktam rajta gondolkodni.

Erős a lojalitása az MSZP iránt?

Igen, így van. Az egész életem, politikai pályám az MSZP-hez kötődött, az MSZMP megszületésében komoly részem volt, így furcsa lenne, hogy ha most én gondolnék egyet, és átlépnék.

Nem tudnám elképzelni, hogy cserben hagyom ezt a pártot,

és tisztában is vagyok azzal, hogy ennek mi lenne a hatása. Azt nem tudom elképzelni, hogy elhagyjam, és nehézségekbe taszítsam ezt a pártot.

Lesz egy pártkongresszus március 14-én, aztán majd egy tisztújítás. Hiller István azt nyilatkozta, hogy egy szerethető, baloldali MSZP megteremtésére van szükség. Milyen esélyt ad erre, hogy ez megvalósítható?

Örülök annak, hogy ezt Hiller István megfogalmazta. Ő egyike az MSZP azon politikusainak, akit, amióta csatlakozott a párthoz, nagyon tisztelek és kedvelek. Őt a baloldal nagyon értékes tagjának tartom felkészültsége, műveltsége és népszerűsége okán. Én ugyanezeket látom, mint amit ő megfogalmazott: én is úgy gondolom, hogy az MSZP-nek vannak esélyei, és

én is azt szeretném, ha az MSZP visszaszerezné a korábbi népszerűségét.

Ehhez az kell, hogy olyan emberek üljenek a párt vezetésében, akik öt fontos tulajdonsággal rendelkeznek. Mind az öt „t” betűvel kezdődik. Az első a tehetség: akinek nincs tehetsége a politikához, annak nem lehet hitele az MSZP vezetésében. A második a tudás. Fontos az is, hogy aki bekerül a vezetőségbe, az tapasztalt is legyen: aki nem ismeri a politika gyakorlatát, nincs rutinja, az nem tud segítségére lenni a pártnak. A következő a teljesítmény, ami egyébként mérhető: ha valakinél azt látjuk, hogy a népszerűsége egyre nő, ha a nyilvános szereplései erősek, akkor a teljesítmény igazolódik. A legutolsó a sorban pedig a tisztesség: nagyon fontos, hogy a párt vezetőségében olyan emberek legyenek, akik súlyos bűnökkel nem gyanúsíthatóak, nem voltak érintettek korrupciós ügyekben, személyükben tehát nem támadhatóak.

fotó: MTI

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pepu
2020. március 02. 09:20
Laci bá, te már ne keress új pártot, inkább halottvivőt.
Karácsony Szilvi
2020. március 01. 19:49
No, Jaci bá, mikor lépsz be a DK-ba? Majd megmagyarázod utólag! Ezt úgy szoktátok!!!
zolizolizoltan
2020. február 28. 10:28
Akceptálom, hogy Kovács nem megy át a DK-ba annak ellenére, hogy oda való. De ez minden, ami jót elmondhatok róla. Medgyessy ás Kovács juttatta hatalomhoz Gyurcsányt. Medgyessy megbánta, Kovács nem. Ennyi rossz elegendő is Kovácsra nézve.
sensei
2020. február 28. 08:22
"Kovács László 2005-ben más utat választott, ő évekig titkolta, hogy brüsszeli magányát Endrényi Éva, egy vonzó üzletasszony oldja. Arra azonban nem volt hajlandó, hogy elváljon a feleségétől, a sértett hölgy pedig kipakolt a sajtónak. Még a politikus alsógatyája is a lapok címlapjára került. Az Európai Bizottságot nem érdekelte a botrány."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!