A 69 éves Katyó története időben a családi múltban, térben a föld alá nyúlva kezdődik. Bányászcsalád sarjaként született Szlatinán 1950-ben. Nagyapja és édesapja is sóbányász volt, utóbbiból később sómolnár lett. „Belőlem hamar bányász lett, a sópára illata nagyon megcsapott, mert gyakran bejártam édesapámhoz a sómalomba. Eldöntöttem, hogy itt akarok dolgozni, tovább fogom vinni a családi tradíciókat.” 1968-ban befejezte az iskolát, aztán elkerült a szovjet hadseregbe. Három évet szolgált Szibériában, majd 1971-ben, a leszerelés után rögtön sóvágónak jelentkezett a 8-as számú Lajos-bányába. „Annak idején szépen kerestünk, de a bánya a pokol tornáca, és én abban dolgoztam vagy harminckét esztendőt. Ebből kifolyólag az egészségem javát otthagytam a bányában, és ezt a mai napig el kell viselnem. De büszkén teszem ezt, mert tudom, hogy letettem valamit az asztalra, és nem éltem le az életemet hereként.”
„Hirdetjük, hogy itt a magyarság több mint ezer éve élt, él, és élni is fog”