Varga István fonyódi könyvtáros az 1919 augusztusi fonyódi zsidóellenes kivégzésekről beszélt, konkrétabban a „Tószegi Freund Albert meggyilkolásáként" ismert esetről adott előadást. Mint megemlítette, Szamuely Tibor már járt Fonyódon a kommün alatt, gyerekek nyaraltatását intézte, miközben helyben bérelt egy villát. Ugyanakkor a helyi zsidóság nem vett részt a kommünben. A fonyódi kivégzésen Bibó Dénes különítményes bezáratott három zsidó férfit, majd feltette a kérdést a népgyűlésen, hogy ki nem akarja, hogy kivégezzék a zsidókat? Mivel senki sem kezeskedett az emberekért, ezért Bibó lezárta a gyűlést, azt mondta, hogy menjenek a közeli csendőrségre, és az oda zárt zsidókat végezzék ki. Egy gyümölcsösben akasztották fel Graner Alberter, Tószegi Albertet és Hamburger Edét. Tószegi felesége Siófokon kért segítséget Horthy Miklóstól, aki azt az utasítást küldte Bibónak, hogy ítélet nélkül ne végezzenek ki senkit, de ezt a parancsot a különítményesek ignorálták, vagy nem kapták meg időben. Mint Varga utalt rá, a „fehérek" helyieket kényszerítettek a kivégzésre. Gecsényi Lajos ülésvezető elnök, a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének ügyvezető igazgatója az előadást követően megjegyezte, hogy
a tettesek gyávák voltak, mert még csak nem is mertek maguk akasztani,
másokat kényszerítettek a szörnyű tettre.
Farkas Péter levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy megyei levéltárának levéltárosa érdekfeszítő előadásban elemezte a marcali katolikus papság ellentéteit az októberi forradalom és a kommün alatt, mely végül a fehérterror során Simon József marcali pap meggyilkolásához vezetett.
Huszár Mihály muzeológus személyek, családok, közösségek témájában beszélt a marcali eseményekről a fehérterror alatt. A helyi fehérterror 25 áldozatából 6 volt zsidó, sokan a helyi hitközségi és polgári élet respektált tagjai voltak. Mint Huszár utalt rá, a marcali származású Marczali Henrik neves történész zsidó rokonaitól értesülhetett a helyi eseményekről, és tiltakozását fejezte ki, mely későbbi, ellenforradalom alatti meghurcoltatásában is szerepet játszhatott.