Kétszázötven éve született Napóleon

Kétszázötven éve, 1769. augusztus 15-én született Bonaparte Napóleon francia császár, a történelem egyik legnagyobb hadvezére, a polgári Franciaország megteremtője. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

Napoleone di Buonaparte néven látta meg a napvilágot egy sokgyermekes korzikai olasz családban, Ajaccióban. A párizsi katonai akadémia elvégzése után 1785-ben lett tüzér hadnagy. A forradalom 1789-es kitörése után a kisebbségi komplexusoktól gyötört, de rendkívül becsvágyó és tehetséges tiszt visszatért Korzikára, de a helyi politikában nem tudott érvényesülni, és 1793-ban nincstelenül kellett Toulonba menekülnie. Itt kezdődött üstökösszerű pályafutása: hat év múlva már egész Franciaország teljhatalmú ura, tíz évvel később császára volt.

Beleágyúzott a tömegbe, főparancsnok lett

Toulon kikötője akkor angol kézen volt, de a Napóleon által vezérelt tüzérség révén sikerült visszafoglalni. Párizsban felfigyeltek rá, tábornokká nevezték ki, és elnyerte Robespierre testvérének támogatását. A jakobinus diktatúra azonban hamarosan megbukott, az immár megbízhatatlannak minősülő Napóleonnak nyomorogva kellett megbízás után kilincselnie. Az újabb nagy lehetőség 1795 őszén érkezett el, amikor monarchista felkelés robbant ki, és a Direktóriumot vezető Barras őt bízta meg az ellenállás megszervezésével. Napóleon könyörtelenül beleágyúzott a tömegbe, a lázadás összeomlott, ő pedig megkapta a belföldi erők főparancsnoki tisztét.

Ettől fogva Barras támogatását élvezte, olyannyira, hogy az ő volt szeretőjét, Joséphine de Beuaharnais-t vette feleségül, igaz, valóban szerelmes volt a nála hat évvel idősebb kreol szépségbe. A mézeshetek után Itáliába indult, ahol demoralizált, rongyos seregét a zsákmány reményének felcsillantásával hetek alatt ráncba szedte, és tönkreverte az osztrákokat. A csatatéren bátorságról, a tárgyalóasztalnál diplomáciai és politikai érzékről tett tanúságot, Párizsba töméntelen hadizsákmánnyal érkezett vissza. A Direktórium 1798-ban Egyiptomba küldte az angolok ellen, és itt is győzelmet győzelemre halmozott, elfoglalta Kairót, megszervezte a közigazgatást. A flotta azonban az abukíri csatában vereséget szenvedett az angoloktól, Napóleon pedig seregét hátrahagyva hazahajózott.

A pápa jelenlétében helyezte saját fejére a császári koronát

A hatalmat 1799. brumaire 19-én (november 10-én) vette át, a történelem egyik legügyetlenebb államcsínye csak azért járt sikerrel, mert a franciák addigra minden bizalmukat elvesztették az országot zűrzavarba taszító Direktóriumban. Napóleon 1802-ben örökös konzullá választatta magát, majd két év múlva egy britek támogatta rojalista összeesküvés leleplezése után úgy döntött, hogy monarchiát alapít. A császári címet a szenátus "ajánlotta fel" neki, s az ezt szentesítő népszavazás után a koronát 1804. december 2-án helyezte - az erre az alkalomra Párizsba szólított VII. Pius pápa jelenlétében – a saját fejére. Vele együtt mindenki lépett egyet előre, családjának tagjai császári hercegi címet kaptak, új nemességet kreált, tábornokait pedig marsallá nevezte ki.

A tőle megszokott eréllyel és lendülettel alakította át Franciaországot: centralizált közigazgatást épített ki, a megyék élére prefektusokat állított, polgári törvénykönyve (Code civil) módosításokkal ma is hatályban van, és világszerte átvették, Európa nagyobb részébe Napóleon seregei vitték el. Intézkedett a központi bank felállításáról, szigorú adórendszert vezetett be, konkordátumban rendezte az állam és egyház kapcsolatait.

Katonai sikerek

A zseniális hadvezér sorra verte meg az ellene összekovácsolt újabb és újabb koalíciókat, győzelmet aratott Ulmnál és Austerlitznél (1805), Jénánál (1806), Friedlandnél (1807), Wagramnál (1809). 1807-ben Nagy-Britannia (amely ellen 1803-tól kontinentális zárlatot rendelt el) és Portugália kivételével minden európai ország szövetségese vagy vazallusa volt, egy-egy testvére ült a nápolyi és holland, a vesztfáliai, a spanyol és a nápolyi trónon. 1809-ben Ausztriába is bevonult, Győrnél "mellékesen" szétverte az utolsó magyar nemesi felkelést. A hatalmának tetőfokára érkezett Napóleon elvált a gyermektelen Joséphine-től, és Mária Lujzát, I. Ferenc osztrák császár lányát vette feleségül. 1811-ben született meg fia, a Sasfiók, akit azon nyomban római királlyá nevezett ki.

Vereség Lipcsénél

1812-ben követte el élete legnagyobb hibáját, amikor korábbi szövetségesét, Oroszországot támadta meg. Elfoglalta ugyan Moszkvát, és a borogyinói csatában hatalmas véráldozatok árán győzött, de a vállalkozás kudarccal zárult, alig 15 ezer embere vergődött haza. 1813-ban Lipcsénél, a népek csatájában vereséget szenvedett a hatodik ellene létrehozott koalíciótól, és 1814. április 4-én le kellett mondania. Császári címének meghagyásával Elba szigetére száműzték, a trónra a Bourbonok ültek vissza, és megkezdődött az Európa jövőjéről határozni hivatott bécsi kongresszus. Az Elbát szűknek érző Napóleon 1815. március 1-jén visszatért Franciaországba, az ellene küldött seregek mind átálltak hozzá, és diadalmenetben vonult be Párizsba - ez volt a "száznapos uralom". Most már hiába ígért békét, egész Európa vonult ellene. Utolsó összekapart seregével utolsó csatájában vereséget szenvedett Waterloonál, s négy nappal később, 1815. június 22-én másodszor is lemondott a trónról.

Ezúttal már az Atlanti-óceán közepén minden szárazföldtől távol fekvő, de kies és egészséges éghajlatú Szent Ilona szigetére deportálták. 1821. március 5-én halt meg, arcát azzal a kabáttal takarták le, amelyet a marengói csatában viselt. Halálának okán máig vitatkoznak: számos összeesküvés-elmélet van forgalomban, a legnépszerűbb szerint megmérgezték, de valószínűbb, hogy gyomorrák végzett vele. Holttestét 1840-ben Párizsba szállították, ahol az Invalidusok templomában helyezték el. Tüneményes pályafutása már kortársait lenyűgözte, halála után pedig a legendák magasságába emelkedett.

(MTI)