Bagdy Emőkét a gyermekek védelme miatt büntetik: a baloldal szerint nem lehet díszpolgár Budapesten

Hiába a szakmai érdemek és a kiállás a gyermekek védelmében – Budapest baloldali vezetése megakadályozta, hogy Bagdy Emőke díszpolgári címet kapjon.

Széles körben keltett felháborodást az a vatikáni iránymutatás, amelyet a gender-kérdéssel összefüggésben tett közzé a Szentszék oktatásügyi grémiuma, azaz a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja – írta meg kedden a Euronews.
A nemrégiben kiadott vatikáni dokumentum élesen bírálja a gender-ideológiát, amit a család intézményével szembeni támadásnak tart. Ez sokak szerint szembe megy Ferenc pápa elfogadásra épülő irányvonalával, melynek értelmében minden embert szeretni kell – számolt be a Euronews.
Ugyanakkor a Vatican News hétfőn megjelent cikkében hangsúlyozza: bár az ideológiával nem ért egyet, kész a párbeszédre a kutatásról. Ezt már a dokumentum címe is jelzi, ami „Férfinak és nőnek teremtette őket. A párbeszéd útjáért a gender-kérdésről a nevelésben”.