Miért javasolnád a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjat másoknak?
Aki politikai pályán szeretne elhelyezkedni, annak nem tudok jobbat elképzelni.
Megismerheted a rendszert, de van mellette szabadidőd, tered. Ilyen szempontból hatalmas potenciál van benne. Azt nem tudom, mi lesz mondjuk öt év múlva, de amit most elém raktak, arra azt mondtam, hogy nagyon szívesen kipróbálnám.
Olyan a közigazgatás, amilyennek elképzelted?
Ez érdekes, mert egy barátommal egyszerre kezdtünk el dolgozni, csak ő egy multinál, én pedig a közigazgatásban. Ez a barátom azt mesélte, hogy ül egy irodában kétszáz másik emberrel, és unalmas az egész. Ehhez képest mi itt vagyunk a főosztályon tízen, és azt mondhatom, hogy két hónap után inkább jó a kapcsolatunk, mint semmilyen. A munka szempontjából vannak nagyon pörgős és nyugodtabb időszakok. A munkahelyi kommunikáción, illetve a rugalmasságon azonban lenne mit javítani.